Család

Mit jelent, ha már a nászúton civakodtok?

Azok a házaspárok, akik már közös életük legelején is sokat veszekednek, a későbbiekben sem számíthatnak túl sok jóra.

Rossz jel, ha már a nászúton is veszekedtekAz Ohio Állami Egyetem kutatói ezer, legalább 20 éve együtt élő házaspárt kérdeztek meg arról, veszekedtek-e, és ha igen, mennyit a házasságuk elején, illetve, hogy az évek múlásával kevesebbet vitatkoztak-e, mint kezdetben. A válaszok azt igazolták, hogy a többségnél az együtt töltött idő és az összecsiszolódás bizony nem enyhíti a vitákat: akik már friss házasokként is veszekednek, később is hasonló intenzitással tartják meg ezt a szokásukat.

Kiderült az is, hogy a legtöbb konfliktust nem a közösen meghozandó döntések szülik, sokkal inkább az, ha az egyik fél önállóan akar dönteni egy mindkettejüket érintő kérdésben. Azok a házasságok, ahol a felek egyenrangúnak tekintik egymást és ennek megfelelően vállalnak feladatokat és felelősséget, ritkán végződnek válással.

Legnagyobb eséllyel azok házaspárok döntenek végül a válás mellett, akik bár saját bevallásuk szerint boldogok együtt, ugyanakkor mindennapjaikban mégis gyakoriak a heves viták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top