Család

Veszélyes a robotpilótába váltó szülő

Nem emlékszel, miért mentél fel az emeletre? Előbb még a kezedben volt a cumisüveg, most meg fogalmad sincs, hol tetted le? Ezzel nem vagy egyedül. A rutinfeladatoktól robotpilóták leszünk, akik veszélyesek lehetnek a saját gyerekeikre is.

A szülőknek több mint a fele a gyerek keze ügyében hagyja a forró csészét vagy a tisztítószereket – derült ki egy brit felmérésből, amelyet egy gyermekbalesetek megelőzéséért küzdő szervezet készített. A több ezer megkérdezett felnőtt közül minden negyedik nem emlékezett rá, megállt-e a pirosnál, és a résztvevők fele visszafordult, hogy ellenőrizze, bezárta-e az ajtót. A felmérést végző szervezet vezetője szerint mindannyian robotpilóták leszünk a rutinfeladataink közben, egyszerűen túl sok mindenre kellene emlékeznünk.

A legtöbben gépiesen végezzük a mindennapos feladataink egy részét, nem is vagyunk tudatában annak, hogy éppen mit csinálunk. Csakhogy ezzel otthon a gyerekeinket is balesetveszélynek tesszük ki.
A brit szervezet szerint a lényeg a tudatosítás: az óvintézkedéseket be kell építeni a mindennapi rutinba és olyan szokásokat kell kialakítani, amelyekkel megelőzhetjük a bajt.

Veszélyes a robotpilótába váltó szülőSok baleset például úgy történik, hogy maguk a szülők is meglepődnek azon, mi mindenre képes már a gyerek: nem gondolták volna, hogy el tudja érni a forró kávéscsészét vagy ki tudja nyitni a mosogató alatt hagyott tisztítószert. Ha ezeket előre végiggondoljuk, akkor a gyerekeket megóvhatjuk számos balesettől.

A hivatalos adatok szerint négyezer gyerek szenved háztartási balesetet az Egyesült Királyságban minden évben. A legsúlyosabbak azok az esetek, amikor a kicsik a kitárt ablakon esnek ki, ezért a szakemberek nem győzik figyelmeztetni a szülőket, hogy kisgyermek mellett csak bukóra nyissák az ablakokat, illetve a bútorokat távolítsák el azok közeléből, hiszen a kíváncsi gyerekek számára nagyszerű játék felmászni rajtuk, hogy kikukucskáljanak megnézni az utcán haladó kukásautót. A legjobb megoldás, ha az ablakokra is gyerekzárat teszünk, amely néhány centinél tágabbra nem engedi nyitni az ablakot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top