Család

A szülő a minta, ha szexről van szó

A szülők általában azt gondolják, a tinik sokkal inkább hallgatnak a barátaikra, mint rájuk. Főleg ha a szexről van szó. Egy felmérés viszont ennek az ellenkezőjét bizonyította.

A kortársaiknál nagyobb hatással van az apjuk és az anyjuk a szexuális identitásukat kereső tinikre legalábbis egy új, kanadai tanulmány ezt állítja. A több mint ezer 14 és 17 év közötti megkérdezett fiatal 45 százaléka számára a szülők jelentik a legfőbb szexuális modellt. A tinédzserek 32 százaléka mondta azt, hogy a barátokat, 15 százalék pedig azt, hogy a celebeket tekinti példaképnek.

A szülő a minta, ha szexről van szó Azok a tinik, akik a barátaikat nevezték meg első számú példaként, szexuálisan aktívabbak, és hajlamosabbak kockáztatni vagy felelőtlenebbül viselkedni. Náluk az is gyakrabban előfordul, hogy nem védekeznek. Ezzel szemben azok a gyerekek, akik a családban nyíltan beszélhetnek a szexről, sokkal inkább tisztában vannak a kockázatokkal és a fertőző betegségek veszélyeivel is.

A tanulmány elkészítésében részt vevő szakemberek szerint a szexuális egészséggel kapcsolatos megfelelő családi kommunikáció sokkal felelősebb viselkedésre nevel. A felmérésből még egy érdekesség kiderült: annak ellenére, hogy a megkérdezett tinik majdnem fele a szüleit jelölte meg legfőbb szexuális példaképként, az anyukák 80 százaléka gondolta azt, hogy a gyerekre nagyobb hatással vannak a barátai.

A tanulmány, amely a Montreal Gazette című kanadai magazinban jelent meg, azt igazolja, hogy szexuális téren számos tisztázatlan kérdés van szülők és gyerekek között. De ha a szülők belátják, mennyire nagy hatással vannak a gyerekeikre, számos félreértés és probléma megelőzhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top