Család

16 éve voltak barátnők, amikor megtudták, hogy testvérek

Egymás mellett élték mindennapjaikat, mit sem sejtve. Aztán egy véletlen folytán jött a felismerés: ugyanaz az édesapjuk.
16 éve voltak barátnők, amikor megtudták, hogy testvérek „Az egyik gyerekemet jobban szeretem, mint a másikat”

A legjobb barátnők 16 éve ismerték egymást, amikor rájöttek, hogy testvérek. A mai napig elválaszthatatlan 41 éves Alison Slavin és a 43 éves Sam Davies ráébredtek, hogy az apjuk ugyanaz. Alisont ugyanis adoptálták, ám ő kinyomozta, hogy ki a biológiai édesanyja, majd ezt követően jött a felismerés.

16 éve voltak barátnők, amikor megtudták, hogy testvérekAlisonnak egy másik barát segített. Említette neki, hogy örökbe fogadták, ő erre azt mondta, hogy tudja, hogyan lehetne kideríteni a születése körülményeit. Néhány héttel később a barát kapott egy telefonszámot az anyához, és Alison bátran felvette vele a kapcsolatot, majd napokkal később találkoztak.

Alison ekkor tudta meg azt is, hogy az apját Terry Coxnak hívták. A név sokkolta, hiszen tudta, hogy Samnek, a barátnőjének az édesapját is így hívják. Ekkor döbbentek rá, hogy féltestvérek. További tesztek is megerősítették ezt a tényt.

Forrás: Northfoto

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top