Család

Meggazdagodhatunk Kate és Vilmos első gyerekéből

Még ki sem mondta a boldogító igent Vilmos brit trónörökös és menyasszonya, a londoni fogadóirodák azonban már a jövendő hercegi házaspár gyermekeire kínálnak különböző fogadási lehetőségeket.

Meggazdagodhatunk Kate és Vilmos első gyerekéből

A fogadási cégek azt szinte biztosra veszik, hogy a házaspár első gyermekének születését már jövőre ünnepelhetik az alattvalók. A legnagyobb hálózat, a William Hill ennek megfelelően csekély, mindössze 5/4 nyereményesélyt írt ki hétfőn arra, hogy az első trónörökösi utód már 2012-ben a világra jön.

Ez százfontos tét esetén a William Hill becslése szerint – a számos lehetséges módosító tényezőt, levonásokat, prémiumokat figyelembe véve – 225 fontos nyereményt eredményezhet.

Arra, hogy az első gyermek csak 2013-ban születik, a cég már valamivel merészebb, 15/8-as fogadási eséllyel kínált a hétfői kiírás alapján játéklehetőséget. Azok, akik erre tesznek fel száz fontot és tétjük bejön, a William Hill jelenlegi becslése szerint 287,50 fontot vághatnak zsebre.

Meggazdagodhatunk Kate és Vilmos első gyerekébőlA 2014-es születésnapra fogadók – ha eltalálják az évet – már határozottan jó, 5/1 esélyt játszhatnak meg, százfontos tét esetén 600 fontos valószínűsíthető nyereménnyel.

A távlatokban gondolkodó és bátrabb játékosok azonban arra már hatalmas, 1000/1 nyereményeséllyel fogadhatnak, hogy az esetleges fiú utód az angol labdarúgás legfelső osztálya, a Premier League valamelyik klubjában játszik majd. Ha ez bejön, az erre a fogadásra száz fontot szánók az első trónörökösi gyermek első Premier League-szerződése aláírásának pillanatában hozzávetőleg százezer fonttal lesznek gazdagabbak.

Jóval kisebb, de így is jelentős, 33/1 eséllyel – százfontos tét esetén 3400 font körüli nyeremény kilátásával – kínál a cég fogadási lehetőséget arra, hogy ha a fiatal trónörökösnek és nejének esetleges leánygyermeke még 18 éves kora előtt a Vogue, az egyik legnagyobb nemzetközi divat- és életmódmagazin címlapmodellje lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top