nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
“Más szülők gyerekét nevelem”

“Más szülők gyerekét nevelem”

Két ismert és egy civil szülő vall arról, hogy milyen "készen" kapni egy családot. Hogyan küzd meg a szülő az új kapcsolatba "hozott" gyermek ellenállásával – ha van ilyen.
NLCafé
f Ajánlom
Apák, akik egyedül nevelik gyermeküket

Sztevanovity Zorán

„Már megismerkedésünk elején tudtam, hogy a két saját gyerekem nevelésével szerzett tapasztalatom – ebben a helyzetben – semmire sem lesz elég. Hiszen mindannyian rengeteg olyan esetet ismerünk, amikor az elvált szülők új kapcsolata a „hozott” gyerek ellenállásán bukott meg vagy vált elviselhetetlenné. Tisztában voltam azzal, hogy nálunk is fennállhat ez a veszély, vagyis egyáltalában nem mindegy, hogyan alakul a viszonyunk az akkor három és fél éves Rozival. Én azt a rizikósabbnak mondható stratégiát választottam, hogy nem hajtottam a szeretetére, nem akartam őt mindenáron meghódítani. Hagytam, hogy minden szép lassan alakuljon, hogy az ösztöneire hallgasson, hogy olyannak ismerjen meg, amilyen valójában vagyok – hátha az is elég lesz…  Sok-sok tesztelésen kellett átesnem, ha kiszúrtam, ha nem.

Persze tudom, hogy mindezt így utólag már könnyű mondani, de nálunk a „képlet” mégiscsak bevált: én már saját gyerekemként szeretem, és úgy érzem, szeretetem nem maradt viszonzatlan. Természetesen akadtak, akadnak nálunk is szikrázó pillanatok, amikor jól érzékelem az édes szülő teljes kompetenciájának a hiányát, de a mindennapok gyakorlatában valahogy erre is mindig akad megoldás.

Az egész képhez az is hozzátartozik, hogy közös létünk eleve úgy alakult, hogy ő naponta beszél az édesapjával, vagyis Rozi úgy cseperedik mellettem nagylánnyá, hogy ezt a kettősséget már természetesnek tekinti. Közben látom, hogy időnként neki sem könnyű, de már egyre több benne a bölcsesség, amivel a „hülye felnőtteket” kezelni tudja. Néha persze túllő a célon, de hát tudjuk jól, mi sem vagyunk szentek, ő meg egy igazi kamasz!

Zorán, Hegyi Barbara és lánya
Fotó: Sanoma Archív / Schumy Csaba

Egy biztos, és ezt saját tapasztalatból mások figyelmébe is ajánlom: bármilyen komplikált is a helyzet, az igazat kell mondani, mert ezt ő már nagyon is értékelni tudja. Ez még akkor is így van, ha sokszor ez tűnik a kényelmetlenebb megoldásnak. A gyerekek sokkal jobban értik a helyzeteket, mint azt mi, felnőttek gondolnánk. Tudom, általában is így van ez, de az „elvált” gyerekek ezer, még kifinomultabb csáppal tapogatják le folyamatosan a környezetüket, árgus szemükkel mindent látnak, sőt – ha hazudunk – megszégyenítően átlátnak rajtunk.

Ennyit a „bölcsességekről”! A lényeg: kilenc év elteltével már nyugodtan mondhatom, hogy mi – Barbara, Rozi, Sandra lányom és én – harmonikus, komplett családként működünk. Mindehhez sok szerencse is kellett, ezért gyorsan hozzá teszem: hál’ istennek!”

Tamás

„Most már két éve veszek részt a párom kilencéves kislányának nevelésében. Egy háztartásban élünk, de nem várom el, hogy apának nevezzen, sőt! Van neki édesapja, nem tudom és nem is akarom őt helyettesíteni.  Amikor az édesanyjával komolyabbra fordult a kapcsolatunk, számoltam azzal, hogy »kapok« egy gyereket is. Fokozatosan szoktunk egymáshoz, nem egyből ugrottunk a mély vízbe. Először csak moziba mentünk közösen, majd kirándulni is, és szép lassan szoktuk meg egymás jelenlétét. Soha nem találtam nehéznek a vele való jó viszony kialakítását, de ebben ő és a szülei is kiváló segítségnek bizonyultak.

Egyfajta baráti kapcsolatra törekedtem, és egy olyan partner szerepét töltöm be számára, akivel lehet poénkodni, bolondozni, de tanulni is. Gyakran kérdezem ki tőle a leckét, és ő is szívesen fordul hozzám, ha gondja akad az iskolában. Most már néha az iskolai élet titkaiba is beavat. Igaz, talán nem vagyok olyan szigorú, mint lehetnék, hiszen úgy gondolom, nekem sosem lesznek olyan jogaim, mint a vér szerinti apukájának. Szerencsére ez sem okoz nagy gondot, hiszen az esetek többségében így is hallgat rám Vivi.

A párommal fontosnak tartjuk, hogy partnerként kezeljük őt és korának megfelelő szinten beavassuk a család döntéseibe. Annak idején azt is megbeszélték, hogy ha anya és apa együtt maradnak, akkor sokat veszekednének, és az senkinek sem lenne jó. Mindannyian fontosnak tartjuk, hogy egymásról csakis tisztelettel beszéljünk, hiszen a gyerek számára mind fontosak vagyunk, és így mutatunk jó példát.”

Balássy Betti

Fotó: Sanoma Archív/László Szabolcs
Fotó: Sanoma Archív / Szabolcs László

„Ferivel már hat éve vagyunk együtt, így a gyerekeit is hat éve ismerem. Egyelőre nem tudom, milyen anyának lenni, eddig jóformán csak a kutyák felé éreztem anyai ösztönöket. Feri tinédzser lányához és kisfiához nem is anyaként próbálok viszonyulni, hiszen nekik van egy szerető édesanyjuk, hanem barátként állok hozzájuk. Nem szeretném őket a szó szoros értelmében nevelni, inkább jó tanácsokkal látom el őket, ha kérik. Ferivel a gyerekeket érintő témákban még sosem volt köztünk súrlódás. Elfogadja és szereti a gondolkodásmódomat, és ez nagyon sokat számít ebben a kérdésben is.

Én mindenben nagyon következetes vagyok, és nem tudok rá haragudni azért, mert a gyerekeivel kapcsolatban ő esetleg néhány esetben nem az. A gyerekek Sátoraljaújhelyen élnek, ami 250 km-es távolságot jelent. Ez a tény, valamint az életvitelünk sem engedi meg, hogy akkor lássuk őket, amikor csak akarjuk, emiatt tehát nyilván sok esetben kissé megengedőbb, de én ezen semmi szín alatt nem botránkozom meg. Természetesen voltak nehéz pillanatok, hiszen egy válást, egy család szétbomlását mindenkinek fel kell dolgozni, ehhez pedig időre van szükség. Minden gyerek megérzi, ha a családban valami nincsen rendben, de a szülők sokat tudnak segíteni a történtek megemésztésében.

Az én szüleim is elváltak, de anyukámék nagyon ügyesen kezelték a helyzetet. Soha nem beszélték ki egymást, nem volt zűrzavar a fejünkben. Ha mindkét szülőtől kiegyensúlyozott képet lát a gyerek, akkor hamarabb helyre tudja tenni a dolgokat. Feri gyerekei számára nehezítő tényező volt a média, hiszen sokáig az iskolában emiatt ujjal mutogattak rájuk. Ferivel nyár végére várjuk első közös babánkat, és ez sok változással jár majd. Megtapasztalom, hogy milyen édesanyának lenni, és igyekszem jó viszonyt kialakítani a gyerekek közt. Bármikor jöhetnek majd babázni, de semmi sem lesz kötelező. Ezzel kapcsolatban ők szabják meg a kereteket, amiben jól érzik magukat.”

Megosztás Facebookon