Család

Így védd a gyereket a hidegben!

Alul- vagy túlöltöztetjük, parázunk, hogy meg ne fázzon, és az agyára megyünk, mert kétpercenként megkérdezzük, hogy nem fázik-e – biztosan sok szülőnek ismerős a szituáció.
Pádár Andrea Százszorszép óvoda
Pádárné Tóth Andrea
Százszorszép óvoda

– A szülők leggyakrabban azt „felejtik el”, hogy a gyerekeket ne az évszaknak, hanem az időjárásnak megfelelően öltöztessék. Most például napok óta 15 fok van napközben és novembert írunk, ez nem jellemző egy késő őszi időjárásra – mondja Pádár Andrea óvónéni. – A gyerekek pont annyira fáznak vagy van melegük, mint nekünk, felnőtteknek. A szülők többsége már ilyenkor is ráadja gyermekére azt a kabátot, amit egész télen hordani fog (bundás, vastag, termobéléses), pedig ilyenkor bőven elég lenne például egy vékonyabb dzseki vagy mellény is. A bundás sapkára sincs ilyenkor még szükség. Nagyon sok kisgyermek izzadékony, nekik elég a vékony pamutsapka még télen is, mert a termosapka nem szellőzik, a gyerek megizzad, majd leveszi, és könnyen megfázik.

Szülőként hajlamosak vagyunk túllőni a célon, ami a gyerek öltöztetését illeti, de most adunk néhány tippet, ami segíthet megóvni őket a hidegtől anélkül, hogy az agyukra mennénk, viszont betegek sem lesznek!

– Ha gyermeket túlöltöztetjük, az ugyanolyan következményekkel jár, mintha nem öltöztetnénk fel rendesen – mondja dr. Kollár Katalin gyermekorvos. – A gyermek ugyanúgy megfázik, mivel a rohangálás közben megizzad, majd nekivetkőzik, és másnapra már beteg is. Érdemes átgondolni, hogy a gyermek mit csinál majd, aszerint és persze az időjárást figyelembe véve ráadni a ruhákat. Ha rétegesen öltöztetjük, akkor mindig van mit levenni róla, ha például szaladgál, és visszaadni rá, amikor abbahagyja. Egy-egy ilyen megfázásos betegségből akár hetekig is eltarthat felépülni, nem is beszélve a gyógyszerről, amivel terheljük a kicsi szervezetét.

1. Sapka – az utált darab!
A gyerekek többsége nincs oda a sapkaviseléstől, bár néhányan legalább addig felveszik, amíg szem előtt vannak, aztán szépen a táska mélyén landol. A kisgyerekek is – ha a rohangálásban kimelegedtek – attól szabadulnak meg elsőként. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, mi sem erősítettük anno a lelkes sapkahordók táborát, de ha mégis szeretnénk rávenni a saját gyerkőcünket, hogy viselje, a legjobb olyat venni, amely mind anyagában, mind varrásában nem zavarja a gyermeket – észrevétlenül simul a fejére. Az is jó ötlet, ha a gyereket is bevonjuk a sapkavásárlásba, így jobban szereti majd viselni, ha pedig mégsem, még mindig mondhatjuk, hogy ő választotta.

Miért fontos?
A szervezetből a hő hetven százaléka a fejen keresztül árad ki. Éppen ezért is az immunrendszer két legfontosabb védelmi vonala a fej és a láb. Ha ezeket nem védjük, könnyen megfázik a gyermek.

2. Kesztyű – nehezen viselik!
Nem igazán tud fogni benne, így nem lesz a kedvenc ruhadarabja. Ha mégis felveszi, biztosan kibújik belőle előbb-utóbb. Ha így tesz, ne korhold le, inkább próbáld kicsit felmelegíteni a kicsi kezét, és ha éppen nincs nagy „munkában”, akkor próbáld visszaadni rá.

Így védd a gyereket a hidegben!

3. Lábbeli – meleg és szellőző!
A cipő vagy csizma legfontosabb kritériuma, hogy kényelmes és meleg legyen. Ám ehhez az is hozzátartozik, hogy nem ázik be. De a gumicsizma hidegben már nem jó. Egyrészt nem szellőzik, másrészt nem bélelt, így a gyermek lába fázik benne. Szellőző cipőt adj rá, így nem izzad majd bele a lába, így fázni sem fog.

Miért fontos?
A kislányoknál különösen ügyeljünk, mert a felfázás kellemetlen tünetekkel jár, és akár súlyos következményei is lehetnek.

4. Jelszó: rétegesen!
Attól függően, hogy mit készül tenni a kisgyerek, öltöztesd rétegesen! Ha sétálni mentek, de ő csak a babakocsiból szemléli a világot, akkor jól öltöztesd fel, és még egy takarót is teríts rá. Ha a játszótérre visz az utatok és tudod, hogy ott rohangálni fog vagy a kismotorral egyensúlyoz a többi gyerek között, akkor öltöztesd vékonyabban. Ha túl vastag dzsekit adsz rá, egyrészt nehezebben mozog, másrészt hamar megizzad majd, és könnyebben megfázik. Arra mindig vigyázz, hogy a dereka ne legyen kint, mert a sok hajladozásban könnyen felcsúszik a póló. Ilyenkor célszerűbb kantáros nadrágot választani.

Katt a képre, és nézd meg képgalériánkat!
Katt a képre, és nézd meg
képgalériánkat!
Katt a képre, és nézd meg képgalériánkat!
Katt a képre, és nézd meg
képgalériánkat!


5. Időtényező

Az tévhit, hogy hidegben inkább bent legyen a gyerek. Igenis szükség van a levegőre ilyenkor is. Attól, hogy kiengeded, még nem fog megfázni, persze megfelelő óvintézkedések szükségesek! Ha kertbe engeded, néha less rá az ablakból, ha te magad nem mész ki vele. Sok kisgyermek először rohangál, jól leizzad, majd amikor elfárad, lecsücsül a földre, és valami nyugisabb tevékenységet választ magának. Ilyenkor ne hagyjuk túl sokáig a földön ülni, inkább hívjuk be, mintsem megfázzon. Egy-egy fél- vagy egy órácska bőven elég egyszerre, inkább engedd ki többször.

– Az oviban a gyerekekkel minden nap levegőzünk – kivéve, ha szakad az eső, vagy sűrű köd van. – A téli hónapokban a kint tartózkodás 35–45 percre korlátozódik. Ilyenkor fontos a réteges öltözködés: trikó, póló pulcsi, harisnya, overál, és az is, hogy ezek kényelmesek legyenek, tudjon benne mozogni a kicsi – tanácsolja az óvónéni. – Nem baj, ha az overál már meg van foltozva, ugyanúgy használható, mint a jó állapotban lévő, ha vizes, sáros lesz, a radiátoron gyorsan megszárad. Ilyenkor szeretnek faleveleket gyűjteni, később, ha itt a tél és esik a hó, hóemberépítés, szánkózás, hógolyózás lesz terítéken. Nincs annál jobb dolog, mint látni őket kipirosodó arccal, jó étvággyal ebédelni, majd jöhet a mese utáni kellemes pihenés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top