Család

Egyedül nevelem a gyerekem

Békés otthon, családi melegség, nyugalom, szeretet, biztonság. Megadhatod a gyerekeidnek, akkor is, ha egyedül maradtál. Nem könnyű, de lehetséges.

Emlékszem azokra az éjszakákra, amikor a szüleim veszekedése ébresztett. Tudom, mit jelent a csukott ajtó mögötti sötétségben lapulni az ágyban, egyes-egyedül, a kedvenc zsebkendőm csücskét szorongatva, teljesen kiszolgáltatottan. Emlékszem, hogyan igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, hátha úgy nem vesznek észre, és nem kezdenek velem is kiabálni, ha esetleg bejönnek. Emlékszem, miként formálódtak a zajok és a fények fenyegető rémekké ebben a feszültségtől terhes közegben. Hiába bújtam takaróm biztonságos védelmébe, nem segített legyőzni a félelmet. Szerettem volna valakihez odabújni, valamiben megkapaszkodni, de egyedül voltam a világon…
Talán ezek az élmények késztettek arra, hogy a saját válásom során minden igyekezetemmel azon legyek, a gyerekem békében nőhessen fel. Hogy képes legyek kívül tartani a zűrzavart. Lehet így is.

A legnehezebb pillanatok

Egyedül nevelem a gyerekemA válás válságos idejében, ha nagyon zaklatott vagy, bátran kérd a nagyszülők vagy a barátnőid segítségét! A tárgyalótermi viharok után inkább a nagyi fektesse le a kicsikédet, mert vele valószínűleg könnyebben elalszik majd. Ha mégis te altatod, próbáld meg a gyerekszobán kívül hagyni a gondolataidat. Ebben segíthet, ha altatás közben az altatózenére vagy saját lélegzeted ritmusára koncentrálsz. Ha gyereked apja provokál a kicsi jelenlétében, lehetőleg ne reagálj! Ezt időzítsd akkorra, amikor a pici nincs veled. Légy te az okosabb, akkor is, ha te vagy a sértett fél! A gyerek előtt nem kell titkolnod a szomorúságod vagy a könnyeket, hisz ez is az élet része, de próbáld kerülni a teátrális kiborulásokat, a nagyjeleneteket, mert ez felzaklatja. Ne használd a kicsit arra, hogy az apján bosszút állj! Attól, hogy elváltatok, a picinek ugyanúgy apja és anyja maradtok, mindkettőtöknek meg kell tanulnia tisztelni a másikban ezt a szerepet. Ha az apa megbízhatatlan, neked kell elmagyaráznod a gyerekednek, hogy apára nem számíthat. Ilyen esetben jobb, ha ezt minél előbb megtanulja, bármennyire fájdalmas is. Ha erről beszéltek, akkor is próbálj tárgyilagos maradni. Mindig egyszerűen fejezd ki magad, a gyerek életkorának megfelelő nyelven.

Apás napok

Ha jó a viszony az exférjjel, megbízható, és biztonságban tudod nála a gyereket, megegyezhettek korlátlan láthatásban. Ez elősegítheti, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közöttük, és neked is jól fog jönni egy-két szabadnap. Az is lehet, hogy számotokra az időben meghatározott, kéthetenkénti láthatás a megfelelő, hiszen így sokkal jobban követhetők és megjósolhatók az események.
Vezesd be az apás napokat úgy, mint valami mókát! Ha te lelkes vagy, ő is szívesen megy majd. Szólj neki már előző nap, hogy apa elviszi, vagy meglátogatja, így felkészítheti a szívét. Amikor pedig hazaérkezik, ne várd tőle, hogy azonnal átálljon a te ritmusodra. Adj neki időt! Hadd találja meg a helyét a lakásban, a saját dolgai közt. Ha sírdogál, vedd a karodba, ringasd, simogasd a fejét. Ilyenkor zavar van a lelkében, és ezt csak ő maga tudja feloldani. Légy türelmes akkor is, ha nyűgös vagy nyugtalan. Fontos, hogy mellette légy, de ne terheld extra feladatokkal vagy programokkal!

Túl a nehezén

Amikor pedig már túl vagytok életetek nehéz időszakán, összpontosíts kettőtök mikrokozmoszára!

  • A viszonylag követhető napi rutinnal, az ismerős és folyton ismétlődő eseményekkel megalapozhatod kicsikéd biztonságérzetét. Az akár fél óráig is elhúzódó babamasszázs fürdés előtt, a délelőtti és délutáni séták vagy játszóterezések egy idő után csupa ismerős és kellemes élménnyé válnak benne, és mindig tudja, mi után mi következik. Bújjatok össze az esti mesélés közben vagy bármikor a nap folyamán.
  • Alakítsatok ki rituálékat az ünnepek és a mindennapok köré egyaránt! Ünnepekkor írhattok együtt levelet a Télapónak vagy a húsvéti nyuszinak, vagy dekoráljátok együtt a lakást! Készíthettek együtt ajándékokat a szülinapokra. Ha érzi, hogy teljes jogú tagként vesz részt az eseményekben, büszke lesz magára.
  • Szervezz programokat olyan családokkal, ahol apa és anya is van! Így látni fogja a különböző szerepeket, s bár ez nyilván nem pótolja a saját mintákat, mégiscsak több, mint a semmi.
  • Találkozzatok a barátaival, vagy hívjatok vendégeket! Te is ezt teszed, ez ugyanúgy jár neki is. Menjetek csavarogni kettesben is, hogy érezze, jó kis csapat vagytok. Legyenek cinkos összekacsintások, vagy titkaitok, amelyekről nem tudhat más.
    Egyedül nevelem a gyerekem

Tippek, ha elakadsz

Ha otthon vagytok, próbálj nem belefulladni a háztartásba, hanem tölts vele is értékes időt! Rajzoljatok, játsszatok, beszélgessetek! Adott esetben a viráglocsolás vagy a tésztagyúrás is lehet közös program.
Ha látod, hogy valami bántja, játsszatok plüssállatokkal! A gyerekek sokszor szerepjátékokban oldják a feszültséget. Ha már beszél, az esti fürdések vagy az elalvás előtti közös együttlétek alkalmával könnyebben feloldódik, és elmondja, mi nyomja a szívét. Ha vannak kérdései, válaszolj mindig őszintén! Így megtanulja, hogy bízhat benned. A legtöbb dolgot el lehet magyarázni az ő nyelvén is. Ha több gyereket nevelsz egyedül, teremts időt egyenként mindegyikre!
Az, hogy most ketten maradtatok, még nem jelenti azt, hogy ez örökre így marad, de addig is fontos, hogy teljes értékű életet éljetek.

Nekem bevált:

Betegségrituálé
A fülfájós időszakokra betegségrituálét dolgoztunk ki. A nappaliban mécseseket, füstölőt gyújtottunk, és halk zenét hallgattunk, miközben fülgyertyáztunk, vagy melegítettük a kicsikém fülét. Így különleges hangulatot teremtettünk, ahelyett hogy kizárólag a betegségre összpontosítottunk volna.

Korlátlan láthatás
Én annak idején korlátlan láthatásban egyeztem meg gyerekem édesapjával, pedig akkor még messze nem volt nyugalom köztünk. Igyekeztem a gyerek érdekeit szem előtt tartani, úgy ítéltem meg, ez szükséges ahhoz, hogy bensőséges kapcsolat alakulhasson ki köztük. A mai napig előfordul, hogy apa olvas esti mesét a fiának, vagy ő fekteti. S bár külön élünk, azáltal, hogy időnként részt vállal az ilyen napi feladatokban, talán mégsem olyan erőteljes a hiánya a fiunk életében.

Titkok a kádban
Szerintem a gyerekek az esti fürdetés alkalmával rendkívül felszabadultak, közlékenyek, és szívesen elmondják titkaikat. Ötéves kisfiam a fürdőszobában szokta megosztani velem szíve legmélyebb titkait. Új szerelmeiről is mindig ilyenkor hallok először.

Esti mese
Mikor már kívülről tudtuk az összes mesekönyvet, elkezdtem fejből mesélni. Hetekig elhúzódó, folytatásos mese alakult, fő- és epizódszereplőkkel, varázslatokkal, kalózokkal, állatokkal, sellőkkel. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a kisfiam is beleszőtte saját gondolatait, ötleteit, aggályait és vágyait. Így az esti mese egyszerre lett szórakozás, terápia és készségfejlesztés.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top