Család

Miért nem vagyok boldog kismama?

Megszületett a várva várt baba, ám a családtagok aggódva nézik az újdonsült kismamát: mintha nem örülne annyira, amennyire szerintük örülnie kellene. Mi lehet az oka a rossz hangulatnak? Talán a szülés utáni depresszió?

„A családok sokszor összekeverik a szülés után röviddel jelentkező rövid távú hangulatváltozásokat a szülés utáni depresszióval – mondja a Nők Lapja Cafe szakértője, dr. Battonyai Tünde pszichiáter. – A gyermekágy idején, azaz a baba születése utáni első hat hétben ugyanis teljesen természetes az érzelmi hullámvasút: a szülés fizikailag és lelkileg is nagy erőpróba, a hormonháztartás a feje tetejére áll, ráadásul lezárul egy korszak, és elkezdődik egy másik, ez pedig mindenkit megvisel.” Szakértőnk hozzáteszi, hogy bár a kismamákat széleskörűen felkészítik a szülésre, az utána következő időszakról alig kapnak információkat. Sokszor nem is gondolnak bele abba, hogy ilyenkor nemcsak a baba megszületése feletti öröm vár rájuk, hanem fájdalmakkal, kimerültséggel és változatos testi tünetekkel is meg kell küzdeniük. Nem használ az sem, hogy a médiából a „tökéletes anyák” képei ömlenek, akik a kórházból hazatérve boldogan mosolyognak az újszülöttel a karjukban, miközben természetesen karcsúak, és a sminkjük is makulátlan. A valóság persze nagyon messze van ettől a retusált álomvilágtól, de ezek a képek rossz érzéssel tölthetik el azt a frissen szült nőt, akinek időre van szüksége ahhoz, hogy a hasa megint a régi legyen, és alig van ideje pihenni két szoptatás és pelenkázás között.

Aggasztó jelek

Miért nem vagyok boldog kismama?Ám ha a gyermekágyas hetek elmúltak, és a helyzet nem javult, sőt akár rosszabbodott, érdemes jobban odafigyelni – akár az érintettnek, akár a családjának. A szülés utáni depresszió akár néhány hónappal a baba megszületése után is jelentkezhet, és az sem törvényszerű, hogy az első szülés után üti fel a fejét. A felmérések szerint a szülőnők 10-15 százalékát érinti. Árulkodó jele lehet a nehézkesség, a kimerültség, a motiváció hiánya, a terhelhetőség jelentős csökkenése – például ha az ifjú anya alig képes vagy nem akarja ellátni a gyereket. A szorongás, az aggodalom, az étvágytalanság, a koncentrációs képesség zavara, az irracionális bűntudat és az aggodalmaskodás is gyanúra adhat okot. A negatív vagy bizarr gondolatok, például a halálról, az öngyilkosságról való elmélkedés, vagy az attól való félelem, hogy az anya bánthatja a csecsemőjét, már komoly vészhelyzetet is jelezhetnek. A betegség nagyon ritka, de rendkívül súlyos esetben a szülés utáni pszichózisnál akár a tudatzavart állapotig, az öngyilkossági kísérletig is eljuthat az anya.

Azt is nehéz megmondani, ki az, aki különösen fogékony a szülés utáni depresszióra – teljesen meglepetésszerűen is jelentkezhet ugyanis, akár olyan embereknél is, akik korábban teljesen kiegyensúlyozottak voltak. Nagyobb viszont az esélye azoknál, akik életük során korábban depresszióval küzdöttek, vagy akiknek a családjában volt depressziós. Fontos kérdés az is, mennyire támogatja a család a kismamát, magára kell-e maradnia a feladataival és a gondjaival – ez utóbbi helyzet is növeli ugyanis a szülés utáni depresszió kockázatát.

Ne félj a pszichiátertől!

De vajon hová fordulhat az, aki úgy érzi, nem tud egyedül megküzdeni a lehangoltsággal, vagy vészhelyzetgyanús tüneteket észlel magán? Honnan várhatják a segítséget a szerettüket féltő hozzátartozók?

„A háziorvoshoz, a védőnőhöz, akár a baba gyerekorvosához is érdemes tanácsért fordulni” –  válaszolja dr. Battonyai Tünde. Ők valószínűleg pszichiáterhez küldik majd a beteget, aki a kismamával beszélgetve dönt arról, szükség van-e kezelésre, és ha igen, akkor elegendő-e a pszichoterápia, vagy gyógyszert is alkalmazni kell. „A kismama közvetlenül is kérheti pszichiáter, pszichológus segítségét – mondja szakértőnk –, nem kell attól félni, hogy feleslegesen fordulsz orvoshoz. Az első beszélgetésből ugyanis sok minden kiderülhet, akár az is, hogy nincs szükséged kezelésre, csak néhány életmódbeli változásra. Ha ez a diagnózis, megnyugodhatsz: nem vagy depressziós, csak a rossz hangulatodon kell segíteni, de az orvos ehhez is adhat segítséget.” Rendkívül fontos az is, hogy az újdonsült anyát támogató, megtartó családi közeg vegye körül: „Az anyának minden gondoskodást meg kell adni, amit ő megad a csecsemőjének” – vélekedik a pszichiáter. Szerinte ugyanis a jó családi légkör csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét, és ha mégis megjelenik, gyorsítja a belőle való kilábalást.

Szabadulj ki!

De vajon mit tehetsz akkor, ha kismamaként úgy érzed, rossz a közérzeted, valamit lépni kellene, hogy ne csússz egyre mélyebbre a lehangoltságban? „A legfontosabb, hogy törődj magaddal – javasolja dr. Battonyai Tünde. – Fogalmazd meg világosan, mire van szükséged, és ne félj segítséget kérni.” Könnyen lehet, hogy úgy érzed, összecsapnak a fejed fölött a házimunka és a baba ellátásának hullámai: ebben az esetben sokat jelenthet, ha a családtagok besegítenek a ház körüli teendőkbe, és átveszik néhány órára a babát, hogy legyen időd kiszabadulni otthonról. Használd ki ezeket az órákat, menj sétálni, olvass, sportolj, keresd fel a kozmetikusod, vagy aludj – attól függően, mit tennél a legszívesebben. Ne vállald túl magad, mert ez egyenes út a kimerülés felé, az pedig egészen biztosan nem használ a lelki békédnek. Ne akarj tökéletes lenni, épp elég, ha „elég jó” anya vagy. Az új élethelyzetben bele kell tanulni a megváltozott életformába, meg kell tanulni összeegyeztetni a feladatokat, ez pedig senkinek sem megy egyetlen nap alatt – akármit is olvasol a magazinokban, vagy látsz a tévében. „Már napi egy órával több alvás vagy egy apuka által átvállalt etetés, pelenkázás, fürdetés is hihetetlenül sokat jelenthet” – teszi hozzá pszichiáter szakértőnk.

Miért nem vagyok boldog kismama?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top