Család

Szex az oviban?

Az egészséges személyiségfejlődéshez elengedhetetlen a gyermek és a szülő közti kommunikáció és érzelmi kapcsolat kialakítása. A szexuális felvilágosítást nem lehet elég korán kezdeni, és lényeges eleme a folyamatosság.

Ma már senki sem csodálkozik azon, hogy a gyerekek egészen korán olyan dolgokat tudnak, amelyeket mi szülőként csak sokkal később tapasztaltunk meg. Szakemberek szerint a nemi életre való felkészítés minden tekintetben hiányzik a családok életéből, pedig a tájékoztatás minden eddiginél fontosabb lenne.

– „Túlszexualizált” világban élünk: mindenhonnan árad felénk ez a téma a maga naturalitásában, ami nyilvánvalóan megterheli a gyermeket – mondja Bujdosó Mária gyermekpszichológus. – A szülőknek pedig nagyon észnél kellene lenniük, és sokszor helyére kellene tenniük a gyermekek fejében ezeket a dolgokat. Ehhez pedig az kell, hogy jó kapcsolat legyen a gyermek és a szülő között.

Szex az oviban?

 

Ahány ház, annyi szokás

Sok gyermek az óvodában találkozik először más gyerekekkel, amikor bekerül egy idegen közösségbe. Mindenki mást hoz otthonról: vannak családok, ahol a meztelenség teljesen természetes, máshol a szülők sosem mutatkoznak ruha nélkül a gyermek előtt. Van, ahol vannak nagyobb testvérek, így a kisebb is előbb tud meg bizonyos dolgokat, mint abban a családban, ahol nincs, vagy csak kisebb testvér van. Talán nem is gondolnánk, de a szülők többsége megijed, amikor kiderül, hogy a gyermeke egy másik gyermekkel az óvodában „eszmét cserél”.

– Az ember egészséges személyiségfejlődésének része a pszichoszexuális fejlődés is – véli a szakember. – Gondoljunk arra, hogy a felnőttszexualitás nem egyik pillanatról a másikra lesz, hanem fejlődési folyamaton megy keresztül, amelyben ugyanúgy egy állomás a csecsemő számára a saját teste felfedezése, mint az oviskor vagy a serdülőkor. Sok állomáson keresztül tapasztaljuk meg azt, hogy ez jó dolog, hogy hogyan viselkedik a férfi és a nő, hogyan lehet örömet szerezni és fogadni.

A felvilágosítás nem egyszeri alkalom

Oviskorban – főként nagycsoportban – a kislányok szülnek, szoptatnak, a fiúk és a lányok egymást puszilgatják, sőt megmutatják egymásnak az intim testrészeiket is. Elcsattan néhány ártatlan puszi is, persze szülőként felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg annyira ártatlan-e.

– A kislányom úgy jött haza az óvodából, hogy az egyik kisfiú megpuszilta a száját a mosdóban, majd pedig megkérte, hogy húzza fel a szoknyáját, és ő maga is letolta a nadrágját – meséli egy fiatal budapesti anyuka. – Először majdnem infarktust kaptam, amikor mesélte, de azután kérdezgettem, és kiderült, hogy ezenkívül más nem történt. Bár ez önmagában is elég volt ahhoz, hogy beszéljek az óvó nénivel. Azóta már szó volt róla szülői értekezleten is, itt arra kérték a szülőket, hogy próbáljanak már ilyen korban is felvilágosítást nyújtani a gyermeküknek.

Szex az oviban?

 

Ez nagyon kényes téma. Mi, szülők gyakran úgy érezzük, hogy bár nagyon nyitottak és felvilágosultak vagyunk, azért nem mindig a helyén kezeljük ezeket a jelenségeket, legyen szó a saját gyerekünkről vagy az oviscsoportunkba járó gyerekről. A gyermekpszichológus szerint a felvilágosítás nem egyszeri alkalom. Megfelelő kommunikáció, érzelmi kapcsolat szükséges hozzá, amely a szülő és gyermeke között kialakul. Ha beszélgetünk a gyerekünkkel, akkor képet kaphatunk arról, hogy hol tart ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában.

– Általános alapelv, hogy mindig az életkori szintnek megfelelő információmennyiséget kell adnunk a gyermeknek, a saját nyelvén – mondja Bujdosó Mária. – Sokat segíthetnek az emberi testtel foglalkozó, különböző életkorú gyermekeknek készült könyvecskék. Ennek segítségével sok egyéb téma mellett erről a területről is beszélgethetünk. Mindenképpen fontos, hogy a maga természetességében kezeljük ezt is, szem előtt tartva, hogy ezzel is segítjük a gyermeket az egészséges, örömteli felnőttszexualitás kialakításában.

Izgató világ

Ha szülőként belegondolunk, a mi időnkben sem volt ez másként: a fiúk kergették a lányokat, felhúzták a szoknyájukat – mi is kíváncsiak voltunk egymásra már az oviban, és tudtuk azt is, hogy a lányok másak, mint a fiúk. Csakhogy itt megállt a történet, nem mentünk tovább. El kell fogadnunk, hogy ma nem ez a helyzet. Ma már a mesékben is van szexualitás, és sokszor otthon sem vagyunk, amikor a gyermek a tévé elé ül, és nézi ezeket. A médiának köszönhetően – és itt azért a szülők szerepét sem szabad kisebbíteni, hiszen meg lehet oldani, hogy kevesebb tévénézés legyen a gyermek életében – a mai gyerekek sokat tudnak a szexről, és ez a téma már egyre kisebb korban érdekli őket.

– Bár az óvó nénik figyelnek, és szólnak a szülőknek, ha hasonlót tapasztalnak, sőt óvatosan a gyermekekre is rászólnak, de mi, szülők nem úszhatjuk meg, hogy néha leüljünk, és beszéljünk velük – meséli tovább az anyuka. – Én magam is rájöttem, hogy jobban oda kell figyelnem, és folyamatosan kommunikálnom kell a lányommal. Olyan kapcsolatot kell vele kialakítanom, hogy egyikünk se jöjjön zavarba, amikor ez a téma felmerül, és bátran tudjon kérdezni, ha valamit meg szeretne tudni. És persze én sem szeretném, ha több ilyen meglepetés érne.

Szex az oviban?

Fontos a szülői minta

Mindent a médiára sem lehet fogni. Ebben a korban természetes a gyermek kíváncsisága, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a szülő mintául szolgál saját gyermekének. Sokan utánozzák le a felnőtt viselkedési mintáit, így az, amit otthon teszünk vagy mondunk, már az óvodáskorú gyermeknek is ad valamiféle irányt. Az együttléteket például érdemes úgy időzíteni, hogy annak a gyermek ne legyen sem szem-, sem fültanúja. Ha kérdez, válaszoljunk neki a maga szintjén, beszélhetünk neki például a barátságról és a szerelemről – amelyeket ők még gyakran összekevernek –, és ha kérdez, ne zárkózzunk el, próbáljunk őszintén válaszolni. Ha pedig úgy látjuk, hogy valóban baj van, forduljunk szakemberhez.

– Ha azt érzékeljük, hogy valamilyen módon túlságosan elfoglalja például az óvodás gyereket a saját testének simogatása, annyira, hogy ez szinte el is vonja más tevékenységektől, akkor célszerű szülőként elgondolkodni a háttérről, illetve szükség esetén szakember segítségét kérni – mondja a pszichológus.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top