Család

Segítség, lelki beteg a gyerekem! – Dr. Ranschburg válaszol

Ha egy kisgyerek sokat beteg, ezért aztán sokat hiányzik az iskolából, lehetséges, hogy a testi tünetek hátterében lelki okok állhatnak.

Tisztelt Tanár Úr!

Egy nyolcéves kisfiú pedagógus mamája vagyok. Marci fiunk nagy szeretetben, vidámságban nevelkedik. Van egy szuper nagymama a családban, a másik sajnos nem él már, ezért meg tudtuk oldani, hogy ne kelljen óvodába járnia, hiszen örömmel vigyázott rá. Marci négy és fél éves kora óta ír-olvas. No nem erőltetéssel, csak mivel a könyvek nagy szeretete alap a családunkban, sokat olvasgattam-olvasgattunk neki, kérdezgette a betűket, és egyszer csak azt vettük észre, hogy összeolvassa őket. Azóta is boldogan teszi, teljesen természetes számára. Ötéves korában anatómiakönyvet kért a születésnapjára, mára pedig a könyvespolcán már vagy száz könyv ül, de ezek között a legtöbb komoly „tudós” könyv, a legkülönfélébb témákban, fantasztikus a lexikális tudása, sokat tanulunk tőle. Amikor „felmérték” a tudását, ez kötelező, mivel nem adtam oviba, az IQ-ja a zseni kategóriát súrolta. Engem ez nem érdekel, inkább az, hogy nagyon kötelességtudó, érdeklődő, ám félénk kisfiunk van. Így került iskolába, én is ott tanítok. A tárgyi akadályokat nagyon jól veszi, hiszen osztályelső, de az ok, amiért írok, hogy szinte folyamatosan betegeskedik. A legbanálisabb náthából komoly tüdőgyulladások alakulnak ki, rengeteget hiányzott elsőben. Gondolom, azért, mert eddig nem volt közösségben, a lelke és a szervezete is most ismerkedik mindennel. Elkezdtük a másodikat, egy hét után már elkapott valamit, a homeopátia és a természetes gyógymódok híveként „szelíden” próbálom gyógyítani, de itthon van, eltart egy darabig, míg rendbe jön. A kérdésem: nem lehetséges-e Ön szerint, hogy lelki okai vannak a folytonos betegeskedésnek? Teszi a dolgát, de nem szereti? Azt mondta, mikor beszéltem erről vele, hogy ezt a verziót felejtsem el, nem így van.

Hogy látja Ön ezt a helyzetet? Válaszát előre is köszönöm, további jó egészséget kívánok!

Kinga

Segítség, lelki beteg a gyerekem! - Dr. Ranschburg válaszol
Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!  

Segítség, lelki beteg a gyerekem! - Dr. Ranschburg válaszolKedves Kinga!

Ne felejtse el a saját verzióját, mert meggyőződésem, hogy igaza van: a betegeskedésnek lelki okai vannak! Levele alapján kisfia kiemelkedően tehetséges gyerek, és ez korántsem könnyű létezési forma. Teljesen más a világképe – nemcsak a tudásszintje! –, mint osztálytársainak, és így nagyon nehéz a közösségbe illeszkednie! Nem is értem, mit keres az első osztályban, ahol a többiek olyasmit tanulnak, amit ő már régen tud. Tehetséggondozásra lenne szüksége, olyan tevékenységre, amely fejleszti, mozgásban tartja az agyát.

Valamikor azt írtam: a gepárd is csak akkor fut 120 km-es sebességgel, ha előtte ott fut az antilop, amelyet utol kell érnie! Nagyon azt sejtem, hogy a gyerek légüres térben érzi magát, mentális adottságai kihasználatlanok, és a közösség sem fogadja be igazán.
Mindenképpen beszéljen ezekről a kérdésekről a pedagógussal, akinek – ha a gyerek ebben az osztályban marad – segítenie kell, hogy kicsi fia „mozgásba jöjjön”, és elfogadhatónak érezze helyzetét. Bár annak alapján, amit levelében ír, én reálisnak tartanék egy jó alapítványi iskolát is…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top