Anya, mozog a fogam!

Bár mindannyian tudjuk, hogy ez a nagycsoportos kor környékén a világ legtermészetesebb dolga, előfordulhat, hogy hirtelen nem is tudjuk, mit tegyünk. A szülő húzza ki, a fogorvos, vagy bízzuk a gyerekre? Váltsunk fogkefét? Fogkrémet? A fogtündér hozzon ajándékot, a kisegér, esetleg a nagyi? Vagy ajándékra nincs is szükség?
 

Fogváltáson azt a természetes folyamatot értjük, melynek során – körülbelül hatéves kor tájékán – a tejfogak egyesével kihullanak, és helyükre végleges felnőttfogak, úgynevezett maradó fogak nőnek. A fogváltás megkezdésében jelentős egyéni eltérések lehetnek, előfordulhat, hogy az egyik gyermek már az ötödik életévének betöltése előtt foghíjjal büszkélkedhet, míg másoknak erre akár a hetedik születésnapjukig is várniuk kell.

A felnőttfogak megjelenése a legtöbb esetben észrevétlenül kezdődik: a 4×5 tejfogacska mögött előbújnak az úgynevezett hatosok, az első végleges rágófogak. Ezt követi általában valamelyik alsó metszőfog meglazulása és kiesése. Természetesen a fogak nem olvassák a tankönyveket, így akkor sincs okunk aggodalomra, ha az első tejfog kipottyanása idején a hatosoknak még nyomuk sincs.

Ki húzza ki?

A tejfog gyökere normális esetben lassanként teljesen felszívódik, ezért a megfelelően kilazult fogacska kihúzása nem nagy ördöngösség. Akár azt is megvárhatjuk, hogy magától kiessen, de ez esetben előfordulhat, hogy gyermekünk véletlenül lenyeli, ami kínos (kotorászós) következményekkel jár, ha ennek ellenére szeretnénk az apró emléket megőrizni. Ha nagyon bizonytalanok vagyunk, az első foghúzással felkereshetjük a fogorvost, ő biztosan megmutatja, mi a megfelelő technika.

Szüleink idejében a legelterjedtebb megoldás még az volt, hogy cérnaszálat kötöttek a fog tövéhez, a másik végét egy nyitott ajtó kilincsére kötötték, majd becsapták az ajtót. Bár a módszer biztosan hatásos, szakemberek mégis inkább azt javasolják, hogy a megfelelően laza fogacskát alaposan megmosott kézzel, két ujjal erősen fogjuk meg a tövénél, majd picit megcsavarva, egy határozott mozdulattal rántsuk ki. A huszadik fog kiszedése már rutinból megy majd, sőt – jó eséllyel – ekkor már gyermekünk saját maga intézi az egészet.

Mikor van szükség fogorvosra?

Előfordulhat, hogy a fogváltás menetében kisebb-nagyobb zavar támad. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy valamiért az adott tejfog alatt nem alakult ki a maradó fog csírája. Ez egy röntgenvizsgálattal kimutatható, a szükséges lépésről pedig a szakember dönt. Extrém esetben akár felnőttkorig is bent maradhat a tejfog, gyakoribb azonban, hogy az így létrejövő foghiányt fogszabályozással vagy felnőttkori fogpótlással tüntetik el. A másik, viszonylag gyakori magyarázat az lehet, hogy egy kisgyermekkori baleset vagy mély szuvasodás következtében elhal a tejfog, a gyökércsúcs körül gyulladás alakul ki, és ezért a gyökér nem tud felszívódni. A fogváltást ezenkívül akadályozhatja a rendellenes csírahelyzet vagy a helyhiány is. Összességében elmondható, hogy ha bármilyen kétségünk, kérdésünk van gyermekünk fogváltásával kapcsolatban, ne ijedjünk meg, hanem keressük fel a fogorvost – erre egyébként sem árt, ha félévenként sort kerítünk.

Új fogkefe, új fogkrém?

A drogériákban külön polcon sorakoznak a fogváltás időszakára javasolt fogkefék és megemelt fluoridtartalmú „junior” fogkrémek. A fogkefeváltás szakemberek szerint inkább csak reklámfogás, de a fluoridra az éppen alakuló fogzománcnak szüksége van. Viszont lenyelni nem tanácsos, ezért érdemes megvárni a fogkrémváltással a hatodik életévet, amikor a gyermek már megbízhatóan ki tudja köpni, és nem nyeli le. Kapható külön erre a célra kifejlesztett zselé is, amellyel hetente egyszer kell bekenni a fogakat, lehetőleg lefekvés előtt, hogy egész éjszaka kifejthesse a hatását. Ez természetesen nem helyettesíti a fogkrémet, csupán kiegészíti azt.

“Fogváltós” rajzok

A fogváltás a gyermek számára nem csak testi, hanem lelki folyamat is.
Ne lepődjünk meg, ha esetleg az első fogvesztést kisebb traumaként éli meg. Hiszen az addigi fizikai egysége megsérül, csúnyának érezheti magát, esetleg azt is kérheti tőlünk, hogy tegyük vissza a fogát. Ne ijedjünk meg, vigasztaljuk, elmesélhetjük neki – ha még emlékszünk rá
– hogy nekünk milyen emlékeink vannak saját fogváltásunkról. Teljesen természetes, ha megijed, mint ahogy az is, ha közömbösen vagy büszkén fogadja a felnőtté válás első hírnökét. Érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet a waldorf-pedagógia. Eszerint sajátos , fogsorhoz hasonlító rajzmotívumok is jelzik, hogy a kisgyermeket foglalkoztatja a benne zajló válzozás,:
” a fogváltáskor rajzolt képeken gyakoriak a dróton ülő vagy “nyitott könyv-szerűen repülő”madarak, esetleg a háttérben látható élesen csúcsos hegyek”

(Fejér Zsolt – Rózsa Vincéné Tanítói kézikönyvéből való az idézet)