Család

Borura derű nyaraláskor is!

Végre elérkezik a várva várt szabadság, családi hét a Balatonnál, a tengernél, vagy a hegyekben. Aztán az eső elkezd szemerkélni, vagy több napig süvít a szél, és a felnőttek máris lelombozódnak, és a vakációs hangulat már nem is az igazi.

Ne hagyjuk, hogy így legyen! A pihenés rossz időben is pihenés, a gyerekeknek pedig minden együtt töltött nap élmény. A teendő csak annyi, hogy mindig pakoljunk be elég meleg, koszolható, és vízálló ruhát, csizmát és hajszárítót.

A borús napoknak is megvan a bája, a part üres, nincs hangzavar, kis családunk romantikusan , kedvére bitorolhatja a molót. Eső esetén esőálló öltözetben, menjünk kismotoros, vagy sétálós pocsolyavadászatra. Meleg nyári záporban pedig sima pólóban is vihánckodhatunk egy kicsit, ázzunk bőrig!

Ha kánikula utáni viharra érkezünk meg vízparti nyaralóhelyünkre, számíthatunk rá, hogy a víz még meleg. Ilyenkor az elhagyatott parton a hullámokat a part közelében élvezhetjük, ügyelve arra, hogy viharjelzésben a kisvízben maradjunk. Négy éves kortól a gyerekek nagyon élvezik az ilyen viharfürdést (nagy matracot ne vigyünk, csak uszógumikat, kisebb deszkát mert a szél felkaphatja!). A jókedv erősíti az immunrendszert, úgyhogy ilyenkor nem szoktak megfázni a gyerekek.

Rossz időben szerezzünk be egy zsebpecát egy doboz csontival. Három éves kortól élvezettel, és kíváncsisággal lógatják be a gyerekek a horgot a mólóról, és a snecik rendszerint negyedórán belül jelentkeznek. Gyűjtsük őket vödörbe, majd a horgászás végén a gyerekek élvezettel visszadobják őket a vízbe. Lehet kavicsot is dobálni.

Ilyenkor több időt tartózkodik a család a szálláson, vigyünk benti játékokat, olyat, amit otthon ritkábban veszünk elő, gyurmát, festőkészletet.

Készítsünk papírcsónakokat, fessük is ki őket. Ha eláll az eső tegyük nagyobb pocsolyára, megnézhetjük kié bírja tovább. Fiúkkal kaviccsal bombázhatjuk is a csónakokat célba dobás gyanánt.

Séta közben mondókázó, éneklő gyermekeinkkel, az esős erdőben, réten vagy vízparton kezdjünk el halkan eső mondókát (pl:Esik az eső süt a nap…) kántálni, vagy dalt énekelni (pl:Esik az eső, hajlik a vessző), egyre hangosabban, majd halkulva.

Eső után rendezhetünk csigaversenyt. Gyűjtsünk vödörbe csigákat, állítsuk őket egy beton szegélyhez és nézzük meg, hogy melyik jut messzebb. Lehet rájuk fogadást is kötni.

 

Élvezzük, hogy van időnk egymásra, mert nyaraláskor nem kell a házi munkával sem foglalkoznunk, és időre sem megyünk sehová. Felrúghatjuk a napi rendünket is, maradjunk későig ágyban, és az esti lefekvés is rugalmasabb lehet, mint otthon. Ilyenkor több idő jut beszélgetésre, társasozásra, olvasásra, mesélésre és semmittevésre is. Aki pedig programra vágyik, húzza fel a gumicsizmáját és próbálja ki a fenti ötleteket!

 

Jó nyaralást kívánok!

 

Jakabosné Kovács Judit, drámapedagógus, Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető, www.mazsolajatszo.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top