Család

Az egyik kicsi, a másik meg a pocakban

Akár az élet, akár mi hozzuk meg a döntést, hogy az első gyerek után turbósebességgel érkezzen a második, nem árt felkészülni az új helyzetre. Nemcsak a terhesség lesz más, hanem a babázós korszak is, hiszen egy tipegővel is foglalkoznunk kell.

Testi ráhangolódás

 

A terhesség nagy munkát jelent a szervezetnek. A mellek megnagyobbodnak, elkezdik a készülődést a szoptatásra (más lapra tartozik, ha még szoptatunk…). A méh mérete folyamatosan változik, a nagyobbodása a várandósság negyedik hónapjától indul meg. A kilencedik hónapban a magzat, a méh és a magzatvíz együttes súlya meghaladja a hét kilót. A bőr is változik, sötétebbé válhat az arcon, a mellek és a köldök környékén. Csíkszerű hegek – striák – jelenhetnek meg. A fogakra is nagy hatással van a nagy mennyiségű progeszteron, amely a fogínyt puhává és szivacsossá, ezért a fertőzésekkel szemben érzékennyé teszi.

A terhesség alatt a szívnek keményebben kell dolgoznia, hogy a vért a méhen és a méhlepényen is keresztülhajthassa. A mell, a vese, a bőr, sőt még a fogíny vérkeringése is fokozódik. A tüdőkre is nagyobb feladat hárul, hiszen nagyobb mennyiségű vért kell oxigénnel telíteniük. A vesék 50 százalékkal több vért tisztítanak és szűrnek meg, mint korábban, ezért több az általuk kiválasztott vizelet is.

 

Készítsük fel a szervezetet!

 

• Nőgyógyászati vizsgálat

A legfontosabb, hogy az orvosunkkal (aki szerencsés esetben ugyanaz, akinél az első babánkat szültük) egyből megosszuk a hírt, hogy újból gyereket várunk. Jöhet a kötelező vizsgálat, valamint a felkészülés az újabb terhességre, szűrések.

 

• Kérjünk vérképet!

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen állapotban vagyunk. Milyen tápanyag és vitamin pótlására van szükségünk, koleszterinünk, vércukrunk rendben van-e. Érdemes akár már a terhesség első szakaszában terheléses vércukorvizsgálatot kérnünk, és külön rákérdezni, hogyan áll szervezetünk vitaminkészlete.

 

• Terhességi vitamint!

Még ha a vérképünk rendben is van, jó, ha figyelembe vesszük, hogy a szervezetünknek kemény munkát kell végeznie. Épp hogy túl vagyunk a terhességen, szülésen, gyerekágyon, szoptatáson, máris itt az újabb kilenc hónap. Ügyeljünk az étrendre, és kezdjük el szedni a terhességi vitamint. Szükségünk lesz rá.

 

• És ha még szoptatunk?

A mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy abbahagyjuk-e a szoptatást, amint kiderül a terhesség ténye. Egy felmérés szerint az anyák 69 százaléka számolt be arról, hogy a szoptatott gyerek spontán elválasztotta magát az anya terhessége idején. (Arról nem szól a fáma, hogy közülük hányan hagyták volna maguktól is abba a szoptatást.) A másállapot korai szakaszában megváltozik a tej íze. Erre mondták nagyanyáink, hogy savanyú lett a tej. Aztán a negyedik hónap körül hirtelen csökken a mennyisége. A terhesség vége felé megváltozik a tej összetétele és állaga, előtej lesz belőle, felkészülve az újszülött fogadására. Végül a gyermek akkor is abbahagyhatja a szopást, ha édesanyja a szülést követő napokat kórházban tölti. Amennyiben a kicsi mégsem hagyja abba a szopást, akkor az anya egyszerre etetheti két különböző korú gyerekét, ezt tandem szoptatásnak nevezzük.

 

Az orvosok többsége arra voksol, hogy fokozatosan válasszuk el a gyereket, mert a szoptatás által kiváltott méhösszehúzódások veszélyt jelenthetnek a magzatra, és növelhetik a vetélés vagy a koraszülés esélyét. Amennyiben a saját nőgyógyászunk is ezt javasolja, kérdezzünk rá, hogy döntését mire alapozza, vajon mennyire látja veszélyeztetettnek a magzat helyzetét.

 

• Nagyobb teher a lábakon

 

A test folyamatosan változik, és nekünk minden tünetre nagyon figyelnünk kell. Lehet, hogy a terhesség elején még semmi gondot nem okozott se a szoptatás, se a kisbabánk emelgetése, ahogy haladunk előre a hónapokban, megváltozhat a helyzet.

 

Igyunk sokat! A gyors súlynövekedés miatt a megszokottnál nagyobb teher hárul a lábakra, míg a hormonváltozás következtében az ízületek gyengébbé válnak, a boka sűrűn megbicsaklik. Ha az ízület szárazabb, a porcok könnyebben kopnak. Ha napközben nem iszunk elég folyadékot, az ízületek is kiszáradnak, mozgáskor jobban kopnak, miközben a térdre nehezedő nyomás hétszeresen hat az ízületre. Így ha egy kilogrammal gyarapodunk, a térdízületeinknek ennek hétszeresével kell megbirkóznia.

Táplálkozzunk változatosan! Ha a vitaminháztartásunk nem szenved semmiben sem hiányt, ez jó hatással van az ízületekre is. Főleg a C-vitamin-tartalmú ételekből juttassunk eleget a szervezetünkbe.

Bokatorna! A bokaízületeket úgy is erősíthetjük, hogy bizonyos útszakaszokat lábujjhegyen teszünk meg. Ezt variálhatjuk úgy is, hogy egy ideig hol enyhén befelé fordított, hol pedig kifelé fordított térdekkel lépkedünk. Ezzel más-más izomcsoportot mozgatunk meg. Felkelés előtt mozgassuk át a boka-, a térd- és a csípőízületet.

 

Szervezés felsőfokon

 

Gondoljuk végig a kilenc hónapot, a kórházban töltött napokat és az azt követő heteket, hónapokat. A következő kérdések segíthetnek abban, hogy könnyebbé tegyük az első időszakot.

• Hova kerül a kisgyerek, ha a terhesség alatt váratlanul kórházba kell mennünk?

Kezdjük el a szoktatást a nagymamához, az ismerősökhöz, ne az legyen a tipegőnk első élménye, hogy anyától el kell szakadnia, és még egy új baba is kerül a házhoz…

• Ha beindul a szülés, kit riaszthatunk?

• Hol lesz a kicsi, amíg a kórházban leszünk?

Beszéljük meg a legapróbb részleteket is a gyerekneveléssel kapcsolatban (mit eszik, hogy alszik stb.), ezen ne kelljen idegeskednünk a kórházban.

• Ha hazajövünk a kórházból, ki fog segíteni?

Ne akarjunk világot megváltani, kérjünk időben segítséget. Hatalmas terhet jelent már maga a szoptatás is (éjjel-nappal), és ha emellé még hozzászámoljuk a tipegővel kapcsolatos teendőket, a puszta háztartást, a huszonnégy óra garantáltan kevés.

• Hogyan fogunk majd a két gyerekkel kimozdulni?

Kapható testvérbabakocsi, ahol az egyik gyerek feküdhet, a másik pedig elöl ül. Egyedüli hátránya, hogy viszonylag hamar kinövik a babák a fekvőfelületet, és más megoldást kell találnunk (és ehhez képest viszonylag drága a kocsi). Nézzünk szét a használt holmik piacán, olcsón is kifoghatunk egy jó kis kocsit.

Ha a tipegő megbízhatóan motorozik, már könnyebb helyzetben vagyunk. Vásárolhatunk a babakocsira szerelhető gurulós fellépőt, amelyre a nagy, ha elfárad, felállhat.

• Valamiből adjunk alább!

A leghamarabb azok az anyák szoktak kidőlni, akik buzgón hangoztatják, hogy nekik megy minden egyedül is. Gondoljuk végig, hogy milyen házimunkát adnánk le szívesen, és attól szabaduljunk meg hamarjában. Rendeljünk ételfutártól, hívjunk takarítónőt, írassuk be a tipegőt bölcsibe, legyen bébiszitterünk.

Lelki felkészülés

 

Már kiolvastuk a létező összes szakirodalmat a majdani testvérféltékenység enyhítésére, arra azonban nem gondolunk, hogy nekünk is rá kell hangolódnunk arra, hogy újra kisbabánk születik. A férjünknek is gyors lehet a tempó, ha van módunk, még a szülés előtt szakítsunk időt arra, hogy kettesben legyünk. Keressünk hasonló cipőben járó kismamákat, fórumokon remekül meg lehet beszélni a hétköznapokban felmerülő gondokat. És próbáljunk meg lazítani: mindenre úgysem lehet előre felkészülni.

Startlap-ajánló:

Gyermek.lap »
Szülő.lap »
Terhesség.lap »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top