Párizsban fújtuk el az első gyertyát I.

Csak gondolatban volt nehéz. Párizsban minden egyszerűen és könnyedén működött. Rajtunk is múlott, de túl tudtunk lépni a nehézségeken, sőt.

Az utazás ötlete még szeptemberben született meg. A párom öt napra Párizsba utazott, hogy elszakadjon a fárasztó hétköznapoktól, és pihenten, frissen térjen vissza hozzánk. Meglepetésajándékkal érkezett. Videókat készített Párizsról, a helyekről, amelyeket látnunk kell. Játszóterek elevenedtek meg a képeken. Parkok, épületek, csodák.

Tervezgettünk. Álmodtunk. Közben persze egy kicsit féltünk is, és aggódtunk. Hogyan kivitelezhető a kiruccanás egy töpörtyűvel, aki akkor fogja még csak betölteni az első életévét? Visszagondolva a nyári pihenésünkre, amikor az autóba mi már alig fértünk be, annyi holmit pakoltam be Manócskának, szinte lehetetlennek tűnt a kivitelezés. Igaz, akkor még csatlakozott hozzánk a sterilizátor, ételmelegítő, cumik hada, mellszívó gépezet, regiment játék, játszószőnyeg, és sorolhatnám. Azóta „felnőtt”. Így értelemszerűen rengeteg dolog feleslegessé vált. Ez megkönnyítette a helyzetünket.

Repültünk, ami behatárolta a csomagjaink számát. Tömegközlekedtünk, ami még jobban sarkallt minket arra, hogy minél kevesebb cuccal vágjunk neki a nem mindennapi útnak.

A jegyeket az utazás előtt három hónappal lefoglaltuk és megvettük. Kiegészítő biztosítással, ha esetleg valamilyen betegség miatt mégis inkább az otthon melegét választottuk volna. Nem volt rá szükség. Szerencsére.

Összepakoltam. Elsőre többet, mint akartam volna. „Felszólításra” szelektáltam. Hiszen nem a világ végére utazunk, hanem Európába. Ahol, ha bármi történik is, nincs elég pelenka, bébiétel vagy netán víz, akkor azért az Párizsban is beszerezhető. Kételkedtem, de bíztam a páromban, így a tizenkét üveg bébiétel helyett pusztán hármat, a több liter bébivíz helyett csak fél liter ásványvizet, a többtonnányi játék helyett pár könyvet, hangszert és csörgő-börgő bizgentyűt, labdát és kisautót csomagoltam be, mint kiderült, ezeket is feleslegesen. A ruháknál viszont nem nagyon engedtem. Hiszen az idő változhat, vagy jöhet egy pisihullám, ami komoly károkat képes okozni. Végül is sikerült kompromisszumra jutnunk. Egy hatalmas, ipari méretű hátizsák, két kisebb útipoggyász és a babakocsi. A kölesgolyóhoz és Manócska párnájához, sőt a sajátomhoz is ragaszkodtam.

Ezenkívül a következő iratokat, gyógyszereket – konzultálva a gyermekgyógyászunkkal – érdemes beszerezni és magunkkal vinni. (Lásd a „Szükséges dokumentumok, gyógyszerek” című keretes írást!)

A poggyászok méretei és mennyisége miatt elgondolkodtató, hogy a reptérre, illetve a reptérről a szálláshelyig vezető utat milyen járművel tegyük meg. Budapesten és Párizsban is könnyen megoldható, hogy tömegközlekedéssel (BKV, vasút, RER, metró) jussunk el a célig, azonban Manócska türelmét, saját teherbíró képességünket is figyelembe véve mi egy taxitársaságot választottunk a számos lehetőség közül. A reptéren ugyan lehetőség van a saját autónk otthagyására, azonban költsége igen magas. (Az alábbi linkeken tájékozódhatunk: http://www.bud.hu/kozlekedes http://www.transzfer.lap.hu.)

Repülőtér. Túljutva a közlekedésen, megérkeztünk. Korábban érdeklődtem több helyen, hogy mi az, ami egy egyévesnek felvihető a repülőgépre. Gondolok itt a tavaly hozott szigorú szabályokra. Nos, több helyen jártam, többfelé telefonáltam. Igazából választ nem nagyon kaptam, hogy mi és mennyi. Így mindent számításba véve ínycsiklandó falatokkal és folyadékkal készültem. Hiszen fel- és leszállásnál muszáj, hogy nyeljen. Bedugulnak a fülek, robban a fej. Legalábbis számomra szokatlan és nem éppen kellemes. Mivel még nem töltötte be a második életévét, így külön szék, étel és ital nem jár. Ezenkívül Párizs „közel” van. Kevesebb mint három óra repülővel. Extra szolgáltatás ennek következtében kizárva. (A több mint háromórás utakon bébimenü, alvós mózeskosár igényelhető.)

A reptéren mindenki kedves, bár kígyózó sorok a becsekkolásnál. A magyar szolgáltatás előnye, hogy magunkkal vihettük a babakocsit egészen a repülőgép ajtajáig. Ez a franciáknál elképzelhetetlen. Ugyan biztosítanak másik babakocsit, amelyet nem sikerült megtalálnunk, hiszen nem mi voltunk az egyedüli „kocsi + gyerek” utasok, így a nyakunkban töltötte a hátralévő közel másfél órát. Még a mágneses kapuk előtt rákérdeztek a folyadékokra. Hát nálunk volt bőven. Fél liter víz, a tápszernek és ivászatra. Egy üveg sütőtök. Ez a kedvenc, bármikor legurul. Ivólé egy másik üvegben. Elkészített tápszer és tápszerpor. Kölesgolyó, crispy. Felpakoltam. Na. Minden eshetőségre. Kérdeztek. Válaszoltam, hogy a gyermeknek a fentiek vannak. De éppen csak elkezdtem sorolni. Nem voltak rá kíváncsiak. A helyzet ugyanez volt Párizsban. Közel azonos volt az ellátmány is. Senkit sem érdekelt. A babák előnyt élveznek. Ezt már szeretem.

A repülőgépen iszonyatosan nagy szerencsénk volt. Az utolsó pillanatban érkeztünk. Szerettem volna, ha a lehető legkevesebbet tölti „bezárva”. Lételeme a járás, ezt gyakorolná állandóan. Egy izgő-mozgó sajtkukacocska. Még a felszállás előtt, a kifutón elpilledt és el is aludt. Leszállás előtt tíz perccel ébredt fel. Jókedvűen.

A Charles de Gaulle reptéren döntöttünk amellett, hogy nem vesszük igénybe a tömegközlekedést. Nem mertünk kockáztatni. A taxi ugyan kicsit húzós magyar szemmel, de a hatalmas forgalom ellenére kevesebb mint feleannyi idő alatt elértünk a kiválasztott apartmanunkig. (A reptéren szerzett taxi általában olcsóbb, mint a transzferként aposztrofáltak.)

Párizs. Hát igen. Lehet írni róla szépet, jót. Rosszat. Bár az utóbbival mi alig találkoztunk. Remek érzés volt ott lenni. Beszívni a levegőt. Élvezni a napsütést (az előrejelzések ellenére ragyogó korong sütött le ránk). A páromnak nem volt ismeretlen a hely, hiszen ősszel ő már töltött itt el ugyanannyi időt. Ő lett az idegenvezetőnk. Nem készültem fel. Nem írtam össze, hogy mennyi mindent szeretnék látni. Egyszerűen csak érezni akartam, minden feszültség és idegesség nélkül.

• Utazás.lap »
• Párizs.lap »
• Gyerekbetegségek.lap »