Család

Lombikból született életek

1978 fontos dátum az orvostudomány történetében. Angliában ekkor jött a világra az első lombikbaba.
Nagy-Britanniában 1978. július 25-én a Cambridge-től 16 kilométerre lévő Bourn Hall meddőségi klinikán annak idején újságírók hada várta egy kislány születését. Ez a klinika volt az, ahol Robert Edwardsnak és Patrick Steptoe-nak sikerült egyetlen petesejtet kivennie a meddőséggel küszködő Lesley Brown petefészkéből. A Petri-csészében, laboratóriumi üvegtálkában megtermékenyített sejtet azután visszahelyezték a méhbe, és bár kicsi volt rá az esély, hogy az rendben beágyazódik, mégis sikerült a rendkívüli próbálkozás.

A 30 esztendős Louise Brown mellett ma már több mint hárommillióan, hazánkban körülbelül 15-20 ezren köszönhetik e módszernek az életüket.

Mi történik a lombikban?

A lombikbébi-kezelés során a spermiumok és a petesejt „találkozója”, így a petesejt megtermékenyülése is a szervezeten kívül, laboratóriumban történik. A női szervezetben hormontartalmú gyógyszerek segítségével el kell érni, hogy a természetes egy petesejt/hónap helyett a petefészkek több, általában 4-10 petesejtet termeljenek.

A petefészkek stimulációja körülbelül 8-12 napig tart. A stimuláció végén kisebb műtéttel ki kell nyerni a női szervezetből a petesejteket, amelyeket laboratóriumban megtermékenyítenek. Az embriók fejlődését néhány napig a laboratóriumban figyelik, majd 2-5 napos korukban visszahelyezik őket a méh üregébe. Az embriók megtapadását általában gyógyszerekkel segítik.

Gyermekáldásra várva

Bár Magyarországon, hasonlóan a fejlett ipari országokhoz, hozzávetőlegesen 150-200 ezer meddő házaspár várja hónapról hónapra hiába a gyermekáldást, évente csupán 25-30 ezer pár keresi fel ezzel a problémával az orvost. Pedig a meddőség okait ki kell vizsgálni, s az eredmények ismeretében meg kell választani a megfelelő kezelést.

Ez nem csak a lombikbébi-eljárás lehet. Sokszor elég a hormonális stimuláció vagy az inszemináció, a mesterséges spermiumbevitel is.

A megfelelő kivizsgálás után a párokkal közösen beszélik meg a teendőket. Ha más nem segít, akkor választják az úgynevezett in vitro, azaz méhen kívüli megtermékenyítést. A kor elõrehaladtával a férfiakéval szemben a nők termékenysége csökkenő tendenciát mutat.

Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy a 40 évesnél idősebb nőknek alig lenne esélyük a gyermekáldásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy idősebb nő, aki egyszer már szült, könnyebben esik teherbe, mint az egyébként fiatalabb társnője, aki még nem hozott gyermeket a világra.

Út a beültetésig

A meddőségi centrumokba azok jelentkezhetnek beutaló nélkül is, akik legalább egy év rendszeres, védekezés nélküli nemi élet eredményeként sem esnek teherbe. Ilyenkor elsőként alapkivizsgálásokat végeznek a szakemberek a meddőség okának felderítéséért.
Ennek a fázisai: hormonvizsgálatok, ciklusdiagnosztika, petevezetők árjárhatóságának vizsgálata,
a férj vizsgálata, az úgynevezett immunológiai meddőség vizsgálata, szükség esetén méh- és hastükrözés. A kivizsgálások eredményeként meg lehet állapítani, hogy milyen kezeléssel lehet a kívánt célt elérni, de sajnos mindenre ma még nincs gyógyír.
A centrumokban a várakozási idő a bejelentkezést követően 1–3 hónap között van. A meddőségi központok közül négy Kaáli Intézet működik nálunk: Budapesten, Győrött, Debrecenben és Szegeden, Mickolcon meddőségi ambulancia van, Tapolcán Pannon Reprodukciós Központ, továbbá a fővárosban az I. Női Klinika, A János-kórházban a Budai Meddőségi Központ, valamint a Dévai és a Forgács Intézet, Pécsett pedig a női klinika, lombikbébiközpont nyújt segítséget a gyermektelen pároknak.

Egyre kevesebb a lombikbébi

Dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója szerint ma már világszerte több mint 3 millió lombikbébi él. Magyarországon más országokkal ellentétben nincs nemzeti regiszter, ahol pontos módon rögzítik az eredményeket. Hazánkban, ahol eset- és nem eredményfinanszírozás van, csak megsaccolható ez a szám: körülbelül 15-20 ezerre tehető azon gyermekek száma, akik mesterséges megtermékenyítés útján jöttek a világra.

Magyarországon 10 meddőségi központ van, ebből 5 Kaáli Intézet. A beavatkozások körülbelül 65 százaléka ezekben az intézetekben zajlik. A volumenkorlátozás náluk is fennáll, évről évre kevesebb beavatkozást végezhetnek el, az országos szám nagyjából 7000-7500 beavatkozás, ami az elmúlt években körülbelül ezerrel csökkent.

Győrött 1999. szeptember 18-án nyitotta meg kapuit az intézet, azóta már több mint 2000 baba születetett.

Kapcsolódó oldalak és címek:

www.lombikbebi.lap.hu
www.kaali.hu
www.meddoseg.lap.hu

Lombikbébi- és meddőségi központok

  • Dévai Klinika Ambuláns Nőgyógyászati Centrum
    1112 Budapest, Törökbálinti út 56.
    Tel./fax: 06-1/309-7755
    Web: www.devai-klinika.hu/
  • Jahn Ferenc Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztály,
    asszisztált reprodukciós részleg

    1204 Budapest, Köves u. 2–4.
    Tel/fax: 06-1/284-7602
    Web: dp.infertility.hu/
  • Kaáli Intézet ambuláns nőgyógyászat
    1125 Budapest, Istenhegyi út 54/a. Tel.: 06-1/202-2802;
    E-mail: kaali@mail.matav.hu
    Web: www.kaali.hu
  • Kaáli Intézet
    9026 Győr, Szabadrév u. 11.
    Tel.: 06-96/511-210
    E-mail: kota@gyor.kaali.hu
    Web: www.kaali.hu

Magyarországon a társadalombiztosítás öt beültetést, illetve két sikeres szülészeti eseményt finanszíroz. De ha például az első és második beavatkozás is sikerült, amelyből két újszülött megszületett, akkor vége, nincs tovább. Ha egyik sem sikerül, akkor a fizetős ciklusok következnek. Hozzá kell tenni, hogy finanszírozott esetek száma a legjobb a világon, ugyanakkor a finanszírozás mértéke (forintban) az egyik legszegényebb a világon.

Arról sem szabad megfeledkezni – emeli ki Kőrösi doktor –, hogy ezek a módszerek nem csodamódszerek, hozott genetikai állománnyal dolgoznak, azon módosítani nem képesek. Az orvos igazgató hozzáteszi: véleménye szerint a meddő nők körülbelül 20 százaléka a mai módszerek alkalmazása mellett nem lesz terhes, talán a tudomány fejlődésével az ő problémájukra is megoldást találnak.

Nem minden terhesség jó terhesség

A média azt sugallja, mindenki terhes lesz, de ez korántsem igaz – mondja Kőrösi doktor. 42 év felett azt igazolták, hogy a fénymikroszkóppal „szépnek” tűnő, szabályos embriók nagyobb részében kromoszómahiba van, amely miatt nem jön, nem jöhet létre terhesség. A jövő feladatai közé tartozik ezen embriók szűrése az úgynevezett beágyazódás előtti genetikai diagnosztika segítségével. A meddőségi centrumokban egyébként az átlagéletkor 30 év felett van, Győrött a legidősebb terhes asszony 44,5 éves volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top