Család

A lélek is terhes, nemcsak a test

A terhesség kilenc hónapja korántsem az az „áldott állapot”, folytonos mennyei eufóriaérzés, aminek sokszor megpróbálják beállítani. A nõ számára a gyermekvárás lelki értelemben krízis.

Ennek feldolgozása rengeteg erőt és odafigyelést kíván. Ehhez először is tisztában kell lennünk azzal, mi történik a lelkünkben. Kinek-kinek más, gondolhatnánk okkal. Ugyanakkor vannak típusos, közös pszichés jelenségek.

Furcsa is lenne, ha a „burjánzásnak” induló kicsi lényt – idegen testet a testünkben – az első pillanattól feltétlen és megingathatatlan szeretettel és rajongással fogadnánk. Öntudatos nőként éljük az életünket, szuverén valónkban, vágyakkal, hibákkal, szerelmekkel, csalódásokkal. Megszerettük a fiatal testünket, tudunk bánni a mosolyunkkal, alkalmazkodtunk a környezetünkhöz, nagyjából tudjuk, mit akarunk a világban. Magunkban bízunk, és magunkért felelünk. Ugyanakkor erős kötődési vágy él bennünk, és harmincéves kor körül sürgető paranccsá erősödik bennünk a reprodukciós ösztön. Ahhoz, hogy ezeknek a belső késztetéseknek engedjünk, tudatában kell lennünk annak, hogy a párunkkal szilárd, bensőséges a viszonyunk, hogy olyan férfi áll mellettünk, akiből jó társ és jó apa lesz. A koraterhesség lelki válságait legnagyobbrészt a fenti gondolatokkal való vívódás okozza.

„Úgy éreztem, közénk állt a baba”

Számos tanulmány – és a szülészorvosok tapasztalatai azt mutatják, hogy a terhességek többsége nem tervezett, vagy ha az, akkor is inkább amolyan „végül is nem baj, ha jön a baba” alapállásban fogan. Ezért aztán amikor megvan a bizonyosság, egy sor nyugtalanító kétséggel kell megküzdeni: mi lesz a szerelmünkkel, mi lesz a terveimmel, a karrieremmel, a fiatal éveimmel, az utazásommal, a tanulmányaimmal, a szabadidőmmel, miből fogunk megélni, ki fog segíteni – és egyáltalán: alkalmas vagyok-e anyának.






– Amikor Tamarával állapotos lettem, a legnagyobb szerelemben égtünk Gáborral – emlékszik vissza Cserhátiné Petró Katalin, egy kislány és két kisfiú édesanyja. – Ugyan ismertük már egymást két éve, de csak négy hónapja jártunk együtt. Örültem, de meg is riadtam, amikor a teszt kimutatta, hogy terhes vagyok. Valahogy úgy éreztem, közénk állt a baba, illetve, ahogy telt az idő, egyre inkább Gábort éreztem idegennek a hármasunkban. Szegény elég rosszul viselte, hogy az utolsó hónapokban már nem is akartam a közelembe engedni. Három évvel később Ákost egészen más érzésekkel vártam – ő „tervezett” gyerek volt, végtelenül kiegyensúlyozott, nyugalmas, boldog volt a terhesség. Úgy éreztem, a topon vagyok, erőm, energiáim teljében, mindent meg tudok csinálni, imádtam a pocakomat, és élveztem a szexet egészen az utolsó napokig. Mégis, azt mondom, a kicsi Miló kihordásakor érett meg bennem teljesen az anya. Emlékszem, alig vártam, hogy esténként letegyem a nagyokat, és magamra maradjak vele a fotelban üldögélve. Ott aztán eljátszottunk ketten – amikor érezte, hogy nyugalomban vagyok, elkezdte a fickándozást a hasamban. Érdekes, hogy Gáborban is talán ekkorra teljesedett ki az apai vágyakozás: amikor megtudta, hogy Miló megfogant, sírva fakadt örömében.

– Nincs két nő, akinél a terhesség testileg és lelkileg azonos lefolyású lenne – mondja Magenheim Rita a Szent Margit Kórház szülész-nőgyógyásza. – Meghatározó, hogy ki milyen élethelyzetben esik teherbe. Nagyon különböző reakciókat látunk a nők arcán, amikor elébük tárjuk a bizonyosságot. Általában eléggé nyíltak a pácienseim, mesélnek a családi-érzelmi hátterükről. Az egyikük elmesélte, hogy bár régóta tervbe volt véve a gyerek, a párja most mégis megmakacsolta magát, és hallani sem akar róla. Láttam, hogy benne nincs bizonytalanság, meg akarja tartani a babát, de nem mindenáron, nem a társa ellenében. Megbeszéltük, meddig lehet várni a döntéssel. Végül a tizenkettedik héten jött, és újságolta boldogan, hogy a párja beleegyezett.

A teljes cikk a 32. heti, augusztus 10-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top