Te mit adsz tovább?

Mariann (26)

„Nálunk a régi, poros családi albumok azok, amiket hagyomány helyett továbbadunk. Megsárgult, rossz minőségű fotók, képeslapok és levelek őrzik a múltat, a felmenőim történeteit. Ezekből „ismerem” például a dédszüleimet, a szappanoperába illő családi drámáikat, a felfoghatatlan tragédiákat és persze a történelmet. Amikor nagyobb ünnepek alkalmával összejön a család, tévé helyett ezek kerülnek elő, és most már az unokaöcséim hallják ezeket a sztorikat.”

Edina (31)
„Apukám gyerekkorunkban három állást is vállalt, hogy el tudjon tartani minket, ezért a hétköznapokon a nővéremmel nem sokat láttunk belőle. Hogy pótolja a kiesett élményeket, minőségi perceket, az egyetlen szabadnapján, vasárnap korábban kelt, hogy a tesómnak, nekem és anyukámnak elkészítse a rituális, „lánykényeztető” reggelit. Bundáskenyeret macikávéval, anyukámnak ilyenkor pedig egy szál virág is jutott. Mondanom sem kell, hogy a paradicsomi reggeliket tálcán, ágyba kaptuk. Azóta már én is továbbadtam ezt a hagyományt, a fiaim minden vasárnap reggel a legnagyobb boldogságban várják az ünnepi bundáskenyeret.”

Zsuzsa (43)
„Nálunk van egy húsvéti szokás, amit még a nagypapám indított el. A húsvéti reggeli előtt egy főtt tojást vágunk annyifelé, ahányan ülünk az asztalnál, a családfő – ez pedig hál ’istennek még apukám – elmeséli a történetet, ugyanazt minden évben. Egy emberről, aki eltévedt az erdőben, és mire végigvette, hogy kikkel is fogyasztotta el utoljára a húsvéti főtt tojást, rá is keveredett a helyes útra. Nem tudjuk, hogy igaz történet-e, mindenesetre a gyerekeim még tiniként is imádják ezt a sztorit, aminek azért elég komoly üzenete is van számunkra, az összetartásról, kitartásról és a család fontosságáról.”

Szimonetta (29)
„Apukám kamionsofőrként dolgozott évekig, ezért volt, hogy hetekig nem láttuk. Kialakult nálunk az a szokás, hogy amikor megjött az utakról, nem szimplán csak átadta az ajándékokat, hanem beszámoló rituálét körített köré. Vagyis mindannyian leültünk az asztal köré, anyukám eszméletlen sütijei mellé, és mindenki elmesélt egy pozitív történetet, ami a külön töltött időben történt vele, és a legfontosabb volt számára, természetesen apukám is. Mondanom sem kell, rengeteg vicces sztorink is volt, így annyit szórakoztunk, hogy sokszor még az ajándékokról is megfeledkeztünk! Ezt a hagyományt még mindig tartjuk, igaz, már a hétvégi családi ebéd után.”