Betépve kiemelt cikkek

Herbálpara: úgy rendelik a drogot, mint a pizzát

Veszélyesebbek és olcsóbbak, mint a korábban ismert drogok. A neten bárki hozzájuk férhet, a hosszútávú hatásaikról pedig még tippjeink sincsenek. Herbál, gina, biofű és társaik, avagy így lesz az emberekből kísérleti tengerimalac.

Zacher Gábor toxikológus számtalanszor elmondta: Magyarországon a kilencvenes évek elejétől egészen 2008-ig a drogoktól még valóban azt kapta a fogyasztó, amit a neve alapján várt tőle. A designer drogok térnyerésével a helyzet változott, a küllem és a fantázianév semmit nem mond el a szerekről: elég csak a biofűre gondolni, aminek a biohoz és a höz sincs semmi köze, viszont van belőle vagy száz fajta, és ijesztően olcsó, akárcsak a többi designer drog. Az új szerek hamarabb okoznak függőséget, mint a klasszikus drogok.

 Megkapta ingyen

Drogozni általában senki nem kezd egyedül, az első használat a legtöbb esetben társasághoz köthető. “A csoportnyomás már csak a korosztályi megoszlás miatt is fontos szempontja a kipróbálásnak – mondja Lackó Zsuzsa, klinikai szakpszichológus, a Merényi Kórház Addiktológiai Rehabilitációs Osztályának munkatársa. “Tinédzserként ez általában fontos, kitüntetett identitásalakító faktor.”

Az első találkozás általában ugyanúgy megy, mint régen: szórakozóhelyen, diszkóban, ingyen kapja a fiatal az anyagot. “A Ginánál és a Katinál az volt a kutatásunk egyik eredménye, hogy a klienst először megkínáltak a haverok, és többségében ingyen kapta az anyagot” – mondja Kapitány-Fövény Máté, a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (a továbbiakban OPAI) drogambulanciájának pszichológusa. A szakértő szerint időseknél már kevésbé jellemző a csoportnyomás, mivel a kamaszok azok, akik véleményalkotásban és döntésekben hajlamosak a többiekhez igazodni.

Persze vannak rendhagyó esetek is: Moreno Sindy tizenkét éve tiszta, jelenleg a Megálló Csoport Alapítvány színházterapeutája és Félúton Alapítvány tapasztalati segítője, egyéni tanácsadó.

Moreno Sindy (Fotó: moreno.hu)
Moreno Sindy (Fotó: moreno.hu)

 “Tizenhárom évesen már gyógyszereket szedtem, tizennégy évesen jött a heroin – meséli. – Nem jártam végig a tipikus utat, alig párszor szívtam füvet, majd egy idősebb barátomtól nagy nehezen kikönyörögtem a heroint. Ő néha szúrt, és én is egyből vénásan kaptam. Hánytam, rosszul voltam, de az anyag mégis adott valami olyan érzést, hogy később vágytam rá. Nem gondolkoztam függőségen, nem gondolkoztam semmin. Az első belövés után egy ideig nem használtam, csak néha kerestem, hogy legyen. És néha lett. Aztán egyre jobban vágytam rá, később pedig folyton vágytam rá.” 

Herbál vs. kannabisz. Olcsó vs. “drága”

Magyarország második legkedveltebb kábítószere ma a biofű, vagy más néven: a herbál. A felmérések szerint a szerhasználók körében még vezet a természetes kannabisz, de a rendőrség által lefoglalt szerek statisztikái mást mutatnak: 2014-ben közel dupla annyi herbált foglaltak le, mint füvet, ahogy arról Dr. Csesztregi Tamás, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet munkatársa is beszámolt a júniusban tartott “Herbál Para” elnevezésű rendezvényen.

A lényeg az olcsóság. Összeállnak a fiatalok, és összedobják az anyagra a pénzt, bár ez húsz évvel ezelőtt sem volt feltétlenül másképp. Csakhogy akkor a pénzzel még el kellett menni a dealerhez, és nem a drogárus jött házhoz.

“Képbe jött az internetes rendelés – magyarázza Kapitány-Fövény. – A drogot úgy viszik házhoz, mint a pizzát, és nem is kerül több pénzbe, mint egy pizza. Még egy kamasz is tud így rendelni. A legnagyobb probléma, hogy többségében fogalmuk sincs, hogy valójában mit hoz a futár. A tudományos kutatások szerint a fiatalok elsődleges okként megjegyzik, hogy azért jó a netes rendelés, mert így nem kell a dealerrel az utcán találkozni, nem kell bevonódniuk ebbe a világba.”

Első lökés

A Nyírő Gyula Kórház OPAI drogambulanciájának dolgozói szerint manapság egyre ritkábban fordul elő, hogy kamaszkorban valaki heroinnal kezdi, anno a kannabisz, pia, ecstasy, partidrogok, opiátok volt a körülbelüli sorrend.

A szakértők szerint nem létezik olyan determináció, hogy valaki heroinistának születik, első használat esetén inkább környezeti és szubkulturális hatásokról lehet beszélni, hogy az egyén milyen zenét hallgat, hogy például goapartira megy el vagy rockbuliba. Mindnek megvan a saját szere.

“A véletlennek is nagy a szerepe, hogy mihez és miért nyúl a fiatal – magyarázza Winter Zsuzsa, a Nyírő drogambulanciájának főorvosa. – Előfordulnak olyan sorsok is, hogy jó anyagi viszonyok, tanult szülők mellett nő fel a gyerek, jó iskolába járt, különórákat kapott…és akkor valami történik az életében. Aztán drogokhoz nyúl.”

Fotó: Getty Images/Joe Amon
Fotó: Getty Images/Joe Amon

 Kísérleti nyulak

A korszellem mindeközben igazodott a drogpiachoz, amire egyszerű bizonyíték, hogy a kereskedelem az internetre költözött. Szintén újszerű, hogy a fogyasztók nem tudják, milyen szert használnak.

“Itt jön képbe a kísérletező hajlam – mondja Kapitány-Fövény. – Nyolc-tíz éve is voltak átverések, például tárkonyt és kakaót kevertek össze és árultak heroinként. Ma viszont egyáltalán nem tudni, hogy mit árulnak biofűként, zeneként, katiként, ezért is hívják a mai használókat emberi tengerimalacnak vagy kísérleti nyulaknak. Párhuzamba állítható ez a Jackass-irányvonallal, ahol videóra veszik kaszkadőrmutatványaikat. Sok fiatal felteszi a netre, amint éppen egy ismeretlen drogot próbál ki. Csak biofűből ismerünk vagy száz fajtát.”

Az ambulancia főorvosa elmondta, hogy a mai használók nagy része nem fél, csak megvonja a vállát, amikor “papolnak” neki, hogy akár alkalmi használatba is bele lehet halni, leállhat a légzés és a szívműködés.

Átalakulás

A hazai piacon több évig nem volt heroin, ekkor vált az opiátosok körében népszerűvé a dizájnerezés. Most viszont újra van heroin, a drogambulanciára vissza is szállingóztak a heroinisták. “Az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction) egyik ezzel foglalkozó kiadványa alapján elmondható, hogy az afgán mákültetvényeken esőzések, járványok voltak, és ezért nem volt anyag” – magyarázza a pszichológus. Afganisztán egyébként a legfőbb heroin exportőr.

Mivel a designer drogokra könnyű rákapni, az új droggeneráció tagjai hamar válnak rendszeres használóvá. Mint kiderült, bátrak: nem félnek az új, bizonytalan eredetű szerektől.

“Ma nagyon kiszámíthatatlan a drog, én nem mernék belevágni – mondja Moreno Sindy. – Őrület, ami történik, őrület, hogy milyen hamar függő lehet valaki.” A biofű képes olyan tüneteket produkálni, amit több évnyi masszív heroinozás sem. Sorozatunk következő része ezt, illetve a szerhasználó és a függő közti különbséget járja körül. 

További cikkek a kábítószerekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top