Becsengettek cikkek

Szavazz, melyik legyen az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

Eljött a pillanat, hogy bemutassuk az ország tíz kedvenc általános iskolai osztályát. Most rajtatok a sor, hogy megszavazzátok, ki legyen közülük a végső győztes.

Izgalmas heteken vagyunk túl itt, az NLCafé szerkesztőségében. Amióta meghirdettük az ország kedvenc általános iskolai osztálya akciónkat, özönlöttek a jelölések a szerkesztőségünkbe. Biztosan emlékeztek, voltak már korábban hasonló kezdeményezéseink, legutóbb például az ország kedvenc apukáját kerestük meg, de annyi jelölést, mint most, még soha sem kaptunk. Jóval több, mint száz osztályt ismerhettünk meg az olvasói ajánlásokból, és bizony be kell látni: rendesen feladtátok nekünk a leckét. Csodálatos volt látni, hogy milyen sok összetartó, egymást támogató kis közösség dolgozik együtt az ország általános iskoláiban.

Mostanra megbirkóztunk a feladattal, kiválasztottuk azt a tíz osztályt, amelyekről a legszívhezszólóbb történeteket kaptuk, és mindegyikről készítettünk egy-egy riportot. Innentől a ti kezetekben van a döntés.

Szavazz, melyik legyen az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

Szavazzatok, melyik legyen az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

A további menetrend:

A nyeremény: nettó 250 000 forint értékű osztálykirándulás-támogatás.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top