nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Bármikor jöhetsz! cikkek
„Minél több embert szeretsz, annál több szeretetet tudsz adni” – így kaptam segítséget az anyasághoz

„Minél több embert szeretsz, annál több szeretetet tudsz adni” – így kaptam segítséget az anyasághoz

Minden kisgyermekes anyának vannak olyan pillanatai, amikor arra gondol: tényleg ezt akartam? Jókor jött ez a pici az életembe? Fel voltam készülve rá? És azt képzeli, bár jönne egy mesebeli jó tündér, aki levesz némi terhet a válláról. Nos, jó hírünk van: tündérek léteznek a valóságban is.
Kempf Zita
Kempf Zita
f Ajánlom

Van férjem. Vannak segítő nagymamák. Mindössze egy gyerekem van. Mégis, amikor csecsemő volt, sokszor éreztem úgy magam, hogy fejemre omlik a ház. Ezer olyan helyzet volt, amikor már csak az segített volna, ha egyetlen órácskára rábízhatom valakire a picit, még az sem kellett volna, hogy elvigye otthonról (ha egyáltalán adtam volna), az is sokat számított volna, ha csak annyit tesz, hogy a szomszéd szobában játszik vele kicsit.

Mert igen, jöttek a nagymamák – heti egyszer. És igen, jött a férjem is, este hétre (már amikor nem húzódott éjfélig a másodállás). Nemcsak arról volt szó, hogy nem volt elég kezem mindent elvégezni, hanem a lelkierőről. Hogy esetenként már nem bírtam a gyereksírást, a ruhám cibálását, az „anya-anya-anyát” hallgatni huszonnégy órában. Egyszerűen csak egyedül lettem volna egy kicsit. Sétáltam volna egyet úgy, hogy nincs rám kötve a pici.

Mindezt nem önzésből, hanem a kislányom érdekében is. Hogy amikor viszont vele vagyok, tudjak csak rá figyelni. Úgy, ahogyan valóban érdemes.

„Ha jól jönne még két kéz” – pont ezzel, az én fejemben is motoszkáló jelszóval indult az Otthon Segítünk Alapítvány tizenhat évvel ezelőtt. Már ebből is kiderül, valamit nagyon tudnak az anyákról, az anyaságról, a gyermekágyas időszakról.

Margaret Harrison, egy harmincas években született angol hölgy jött rá először, hogy mi az, amire a gyakorló anyáknak leginkább szükségük van, és hogy egy apró segítség ilyenkor hegyeket tud megmozgatni – nemcsak az érintett család, de az egész társadalom tekintetében. Hogy olykor nem a pénz jelenti a támogatást, hanem az idő, az egyik ember másikra szánt ideje. Ő indította el a Home-Start mozgalmat, amely azóta világszerte több mint egymillió kisgyermek családjának terhein könnyített.

Képzeld el a következőt.

Már három hete otthon vagy a babáddal, aki nem túl jól eszik, éjszakánként alig alszik, te pedig, mint friss anya, mindenen aggódsz. Kialvatlan vagy, kicsit szétesett, de azért éjjel-nappal koncentrálsz a kicsire. Próbálsz rendet és tisztaságot tartani a lakásban, de amikor a bébi ébren van, nem tudod letenni a kezedből, ezért nem tudsz porszívózni, amikor pedig végre elalszik, akkor meg azért, nehogy felébredjen. Hajat mosni végképp nincs időd. És ő meg csak sír és sír. Már téged is a sírás kerülget, amikor egyszer csak csengetnek. Egy ötvenes asszony áll az ajtóban, kedvesen érdeklődik, miben segíthet. Nem érted. Aztán megérted: tényleg segíteni jött, és (szinte) bármit kérhetsz tőle.

Nos, ő a Harrison-féle program Magyarországi követőjének, az Otthon Segítünk Alapítványnak az önkéntese. Merthogy bizony nálunk is működik kisgyerekes családokat segítő hálózat, méghozzá tizenhat éve, tizenegy megyében. Szinte hihetetlen, ugyanakkor biztató: mindössze az empátia és a hála érzése tartja fenn ennyi ideje ezt az önzetlen tevékenységet.

Igen, ők – többnyire családi tapasztalatokkal bíró, néhány gyermeket már felnevelt nők – kizárólag azért vannak, hogy a szülőknek (főként az otthon lévő anyáknak) könnyebb legyen. Ha kell, csak beszélgetnek, tanácsot adnak, ha kell, játszanak a kicsivel, de akár ebédet főznek, elmosogatnak, vagy csak otthon vigyáznak, amíg te elugrasz a boltba. Mesésen hangzik, ugye?

A szervezet néhány jellemzője:

– Annak segítenek, aki saját maga kéri a szolgálatukat.
– A szolgálat és a család kapcsolata a kölcsönös bizalomra és megbízhatóságra épül.
– A családokkal kapcsolatos minden információt és adatot a legszigorúbb titoktartással kezelnek.
– Olyan családoknak kínálják fel segítségüket, ahol legalább egy iskolás kor alatti gyermeket nevelnek.
– Saját otthonaikban látogatják a családokat.
– Szülői tapasztalataikra támaszkodnak.
– Megerősíteni igyekszenek a családot. Nem helyettük végzik a feladatokat, hanem velük együtt.
– A tapasztalat és a barátság mellett elsősorban derűt szeretnének vinni a családok életébe.

Az alapítvány tulajdonképpen segítő szolgálatok hálózata, amelyek helyi szinten támogatják a családokat megelőző jelleggel, családlátogatással, személyes törődéssel. Az önkénteseket toborozzák, összefogják és sokoldalúan képzik. A budapesti központ biztosítja a szakmai hátteret, végzi az adminisztrációt, felkészíti a szervezőket és rendszeres szupervíziót, tanácsadást, továbbképzést tart.

Mindezt ingyen. Igen, maga – az immár kétszázötven önkéntes – segítségnyújtása is díjmentes, és a szakmai háttérért, szervezésért sem jár fizetség (ami persze áldatlan állapot, de sajnos jelenleg ez a helyzet). Mintegy harminc aktív szervező dolgozik a rendszerben.

„A szolgálat egyik ereje éppen abban rejlik, hogy roppant egyszerű” – mondják magukról. „A szolgálat megközelítése az, hogy a gyereknek azzal segítünk a legtöbbet, ha a saját szülőjétől kap egyre több odafigyelést, megértést és szeretetet. Segítünk tehát az édesanyának felismerni saját és gyermekei értékeit, megerősítjük saját szerepében, ezáltal az egész család működését támogatjuk. Rávilágítunk arra, hogy az illető nincs egyedül a problémáival.”

Talán semmi nem tudja olyan jól megmutatni, mit is jelent ez a gyakorlatban, mint néhány segített és néhány segítő levele, szavai. Az alábbiakban mindkét csoporttól idézünk.

Édesanyák:

„A baba-mama klubban hallottam először az Otthon Segítünk-ről, és rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Akkoriban kerültünk Fótra a férjemmel és két gyönyörű, pár hónapos ikerbabánkkal. Mindkettőnk szülei meglehetősen messze élnek, és Fóton sem ismertünk senkit, amikor idekerültünk, így ez az önzetlen segítség a legjobbkor érkezett. Melinda megtalálta a hozzám leginkább illő, ugyancsak ikergyerekes édesanyát, aki heti kétszer két órában a segítségemre volt. Amellett, hogy haladt a háztartás, és a gyerekekkel is többet lehettem, a legtöbbet a társasága jelentett… a tanácsai, tapasztalatai, önzetlen egyénisége, figyelmessége… Úgy érzem, sokat tanultam tőle, és mindig hálával gondolok rá. (…) Köszönöm neked, Melinda, és minden önkéntesnek, hogy vagytok, hogy itt vagytok nekünk, rászoruló anyukáknak.”

„Mikor már Dalma lányom is megszületett, akkor érkezett az alapítványtól a segítő angyalunk, Marcsikánk. Mi már csak így hívjuk, mert nagyon kedves a szívünknek. Én mindenáron felül akartam múlni még önmagamat is, hogy bebizonyíthassam magamnak, jó anya vagyok. Elvártam magamtól az örökös patikai rendet és tisztaságot. Dúltam, ha egy játék eldobva hevert. És persze minden estére friss csodák a terülj-terülj asztalkán. Ja, és el ne hagyjam a kertet, a baromfiudvart, a túró- és szappankészítést, miközben a gyerekeim minden nyiffanására lelkesen ugorjak, ahogy az a tévéreklámokban is példázva van.

A sok türelem, figyelmes bátorítás, megértő megnyugtatás lelassított. Megmutatta, hogy könyörtelen, teljesíthetetlen elvárásokat állítottam magamnak, ami felőrölt, és egyre erősítette a bűntudatot és az elégedetlenkedést. Azóta megértő, türelmes tudok lenni magammal, így a gyermekeimmel is. Végre anya vagyok. Köszönöm!”

„Gondolataimba mélyedve toltam a babakocsit hazafelé, miután két nagyobb gyermekemet elvittem az óvodába és az iskolába. Próbáltam megtervezni aznapi teendőim sorát, mivel is lenne a legcélszerűbb kezdeni, mikor egy kedves ismerősöm rám köszönt. Megálltunk beszélgetni, bár nem igazán voltam beszélgetős kedvemben. Nyomasztott az otthonunkban lassan uralkodóvá váló rendetlenség. Ismerősöm – aki egyébként ötgyermekes anyuka – boldogan újságolta, hogy ő az Otthon Segítünk Alapítvány helyi vezetője. Telefonszámot cseréltünk, és jókedvűen búcsúztunk, hogy majd szólok, ha úgy érzem. A napom további részében már az zakatolt az agyamban, hogyan boldogulna egy idegen a tipegő babácskámmal, meg persze az is, hogy milyen kellemetlen lenne, ha egy ismeretlen előtt kiderülnének háziasszonyi elmaradásaim.

Férjemnek elmeséltem a nagy lehetőséget. Egy dolgot kérdezett: »Mikor jönnek?« Hetekig tépelődtem, próbáltam magamat utolérni a házimunkában, mígnem egy nap betelt a pohár. Félretettem a büszkeségemet, és telefonáltam. A vonal túlsó végén kitörő öröm fogadta jelentkezésemet. Mintha én tettem volna szívességet, hogy segíthetnek. Úgy alakult, hogy ismerősöm lett az én önkéntesem. Kicsikém hamar összebarátkozott vele, nem tudom, mitől féltem. Beszélgettünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Közben pedig kérdezte, mit segítsen. Végül kiegyeztünk abban, hogy meghámozza az ebédhez a zöldségeket. Szívesen elmosogatna, de azt akkor még visszautasítottam. Két héttel később már nem jelentett gondot. Most már büszkén mesélek ismerőseimnek az alapítványról, és biztatom őket, hogy bátran kérjenek segítséget, mert én nemcsak segítséget kaptam, hanem egy új barátot.”

„Többször előfordult, hogy elterveztem, mit próbálok elrendezni az alatt a négy óra alatt, amíg Kati nálunk van, de nem valósult meg, mert fáradt voltam, és inkább beszélgettünk, vagy csak nyugodtabban tudtam játszani valamelyik gyerekemmel. Kati ilyenkor megstoppolta a zoknikat, vagy éppen kivasalt, összeszedte a játékokat. Már annak tudata is sokszor nagy segítséget jelentett, hogy tudtam, lesz a héten néhány óra, amivel tervezhetek, amikor el tudok végezni olyan dolgokat, ami az otthon lévő két gyerek mellett egyedül nem ment volna. Nagyon jó emlékeim vannak ezekről a közös délelőttökről, és hálával gondolok Katira. Úgy érzem, kölcsönösen gyarapodtunk egymás által.”

Önkéntesek:

„Nagyszerű látni a gyerekek arcán az örömet, amikor találkozunk. Heti egy alkalom igazán nem megerőltető. Eddig is tudtam, de itt megerősítést kaptam, hogy minél több embert szeretsz, annál több szeretetet tudsz adni.”
Bocskor Irénke

„Ma önkénteskedésnek hívjuk azt, ami régen természetes része volt az életnek. Azt, hogy figyelünk egymásra, és ha valaki bajban van, akkor segítünk, mint egy nagy család vagy egy tágabb összetartó közösség.”
Kraiss Ildikó

„2009 óta önkénteskedem. Mert azonkívül, hogy kész vagyok segíteni, nem felejtettem el, hogy amikor kicsik voltak a gyermekeink, minden segítség nagyon jó volt a feleségemnek, gondolom, minden anyának elkél a segítség.”
Max Gábor

„A barátaim, munkatársaim nem értették, miért akarok újabb feladatot a sok elfoglaltságom mellé. De látom, hogy irigylik az élményeimet és a jó érzést, amit az önkéntes munka ad.”
Karádi Márta

„Örülök, hogy sikerült bevonnom már mindhárom saját gyermekemet is. Ezzel, remélem, példát mutatok nekik.”
Nagy Éva

„Már két év is eltelt, amikor egy játszótéren összetalálkoztunk egyik »pótunokánkkal«. Örültünk egymásnak, jót játszottunk. Amikor indulnunk kellett, Ábel átölelt, és látszott rajta, még mondana valamit. Elindultunk, ekkor hangosan utánunk kiabált: »ÉN BARÁT VAGYOK BELÉTEK!« Kell ennél több?!”
Jónásné, Vali

Ha szeretnéd, itt segítheted az alapítvány munkáját: Otthon Segítünk Alapítvány, 10300002-20131045-00003285

Szponzorált tartalom
Megosztás Facebookon