Gyógyulástörténet: „Megjártam a pokol legmélyebb bugyrát”

Három éve júliusban mellrákot diagnosztizáltak nálam. Épp egy évvel azelőtt költöztünk külön a férjemmel, egy 22 éves házasságnak lett vége, mert új barátnőt talált. Az egész év a válásról, az újrakezdésről szólt, minden rám szakadt, mindent nekem kellett intézni, és közben figyelni, hogy a gyerekeim a lehető legkevésbé szenvedjék meg az egészet.

Nekem ez nem megy! – egy feleség gyógyulástörténete férje agyvérzése után

„Nem akartam tudomást venni róla”

Lezárult a válási procedúra, és számunkra hamar egyértelművé vált, jól boldogulunk hármasban. Aztán mégis beütött a krach, jött a diagnózis. Tulajdonképpen én vettem észre saját magamon már 1-2 hónappal előtte, hogy baj van, de nem akartam róla tudomást venni. Butaságot csináltam, nem fordultam azonnal orvoshoz, és ezt már nagyon bánom, ha tehetném, visszafordítanám az idő kerekét! De nem tehetem és nem tehettem, a kialakult helyzettel kellett megbirkóznom. A sebész szerint óriási méretűvé nőtt a daganat, nem lehetett azonnal megműteni, így először a kemoterápia jöhetett csak szóba. Megjártam a poklot, annak legmélyebb bugyrát, legalábbis akkor úgy éreztem: voltak napok a kezelések után, amikor se menni, se enni, se beszélni nem tudtam, csak feküdtem. Ilyenkor anyukám ápolt, főzött ránk, a gyerekekre figyelt, le a kalappal előtte!

Ha egy kicsit jobban voltam, próbáltam aktív lenni, nem hagytam el magam. Tudtam, hogy szükségük van a gyerekeimre rám, ahogy nekem is rájuk. A válás után kicsit elhagyatottnak, magányosnak éreztem magam, de a bajban kiderült, hogy mennyi barátom van, és milyen sokan szeretnek. Nagyon sok emberrel leveleztem, így tartottam a kapcsolatot a külvilággal. A munkahelyemen is segítettek, amivel tudtak, a főnökeimnek mindig hálás leszek a hozzáállásukért.

„Teljesen átalakítottam az életem”

A kemoterápiák során a daganat kisebb lett, így jöhetett a műtét: jobb oldalon teljes melleltávolítás, egy hónappal később pedig megkezdődött a sugárkezelés. Mindvégig törekedtem az egészséges étkezésre, szedtem vitaminokat, elkezdtem jógázni – amit azóta sem hagytam abba. Eljártam pszichiáterhez is, aki szintén nagyon sokat segített. Nagyon sokat változtam, sokkal pozitívabb a gondolkodásom, a dolgokhoz való hozzáállásom, jobban ismerem magam. Sokkal jobban értékelek mindent és mindenkit magam körül. Meg vagyok győződve, hogy leginkább lelki okok vezettek ide. Azóta folyamatosan dolgozom, csak kétszer 1-1 hétig voltam betegszabadságon megfázás miatt. Igyekszem odafigyelni, és jól érezni magam a bőrömben. A gyerekeim nagyon sokat segítenek továbbra is, jó kis csapattá kovácsolt bennünket az elmúlt nehéz időszak.

„Bizakodó vagyok”

Gondoltam plasztikai műtétre is, de az mondta az orvosom, hogy alapesetben is elég magas a kiújulási kockázat, ezért nem ajánlja. Akkor egy kicsit mélyre zuhantam, de nem a plasztika miatt, hanem mert a kezelések befejezése óta nem mertem még rákérdezni arra, mire számíthatok. Úgy döntöttem, hogy ez ismét egy figyelmeztetés, hogy figyeljek még inkább és folyamatosan magamra, és akkor minden rendben lesz továbbra is. Most egy gyógyszert kell szednem 5 évig. Azt mondják, a rákbetegekre öt év tünetmentesség után mondják, hogy gyógyult. Ebből 2 év letelt már, és én bizakodó vagyok.