nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
“60 éves vagyok – soha nem volt még ilyen jó a szex”

“60 éves vagyok – soha nem volt még ilyen jó a szex”

Lehet, hogy nem húszévesen a legjobb? És nem is harmincason? Levél egy nőtől, aki a hatvanas éveiben találta meg magát, és kezdte el igazán élvezni a szexet.
Anyám borogass!
f Ajánlom

“Csak szeretném elmondani, hogy néha idős korban történik meg az, amit az ember egész életében vár. Én – pillanatnyilag – boldogabb vagyok, mint valaha. Huszonévesen persze azt hittem, hogy ötven felett már senki nem szexel, senki nem szerelmes, hogy ott nyilván vége már mindennek, ami érdekes meg izgalmas.

Aztán elkezdtem az életet, elég hamar találkoztam a férjemmel, összeházasodtunk, és persze volt nemi életünk, gyerekeink születtek,

de – igazság szerint, és ezt csak így utólag látom, mert akkor azt hittem, ez a normális, mindenkivel így történik – elég rövid idő után rutinná vált, kicsit kellemetlen, bár nem annyira szörnyű kötelességgé.

Úgy emlékszem, eleinte eléggé érdekelt a dolog, aztán ellaposodott, és nagyjából a házasságkötés után kisebb dolgunk is nagyobb volt, mintsem ezzel foglalkozni. Gyerekek, rengeteg munka, hitel, családi problémák, akkoriban talán nem is fektettek ilyen nagy hangsúlyt arra, hogy – ahogy ma mondják – “ezen dolgozni kell”, meg hogy fontos a hálószoba (mellesleg fontos, de azért annyira nem, mint ahogy manapság beállítják).

Akkor jöttem rá, hogy ez mégis meghatározó lehet az életben, amikor nagyjából tíz éves házasként szenvedélyesen vonzódni kezdtem egy férfihez, egy barátnőm unokatestvéréhez.

Emlékszem, majd megőrültem kínomban, és persze nem lett semmi sem a dologból, egyikünk sem kezdeményezett, nem tettünk semmit, hogy együtt legyünk, pedig szerintem kölcsönösen vágytunk a másikra. Na igen, akkor belém nyilallt, hogy erre mégiscsak szükségem lenne. De ment a verkli tovább, nem volt megállás.

A férjem – sajnos – nagyon fiatalon halt meg, én pedig néhány évvel a halála után kezdtem el ismerkedni. Megmondom őszintén, azok a kapcsolatok is csak beszorítottak. Ezt utólag látom csak, akkor nem voltam ennek tudatában, de annyira ment a játszmázás, hogy szenvedtem csak, ahelyett, hogy jól éreztem volna magam. Előfordultak jobb periódusok, egy-egy kapcsolat jobb szakasza, de emlékszem, az egyik barátom folyton féltékenykedett, és ezzel őrjített meg, a másikra én voltam féltékeny, ő állandóan kikezdett minden pincérlánnyal, a harmadik férfit meg imádtam, de eszementül untam, hogy szombatonként ő csak újságot akar olvasni és otthon tévézni. Persze, az előbbi két esetben a féltékenység egy ideig tüzelte a szenvedélyt, de ez csak ideig-óráig tart. A megoldást nem tudom, mármint azt, hogy rosszul választottam, hogy eleve nem voltam képes boldog lenni és feloldódni, vagy csak így alakultak a viszonyaim.

De ha visszagondolok, mindenki valamit akart tőlem.

A férjem nyilván azt, hogy jó feleség legyek, finomakat főzzek, ápoljam a gyerekeinket, és tartsam fenn a családot. A barátaim egy része leginkább azt, hogy legyek elképesztően túlfűtött, lelkes és izgató velük az ágyban, az utcán meg mutassam magam szűzlánynak (negyvenöt évesen – jó vicc!, és mégis tudom, hogy ezt várták tőlem, volt, amelyik megfogalmazta, ki is mondta, most nem idézném szó szerint, mert nyomdafestéket nem tűr az, ahogy kifejezte magát). A szombaton olvasós férfi arra vágyott, hogy intellektuálisan a társa legyek, a többi igazából nem érdekelte, sőt zavarta is, ő meg le akart redukálni az agyamra, a gondolataimra – minél idősebb vagyok, ez annál kevésbé megy nekem.

Végül mindent feladtam, az ismerkedést is, leiratkoztam minden fórumról, minden társkeresőről, megmondom, nem is annyira ábrándoztam már társról, amikor – szinte a semmiből – bekopogott a jelenlegi párom. Hat éve történt, hogy szembejött velem. Egy barátnőm mutatta be, együtt dolgoztunk egy karácsonyi jótékonysági összefogáson.

Csendes hatvanas szerelemnek indult, de nem az lett belőle. Nem csendes.

Legalábbis a hálószobában nem az. És még mindig nem az. Inkább hosszú, kimerítő, izgalmas. Én sem értem, de így van. Pedig már kifejezetten idősnek számítunk. Csodálatos ember a kedvesem, és bár most a szexről beszéltem, nemcsak az a legjobb vele, hanem szinte minden. Kivéve a mozit. Pocsék ízlése van a filmekkel kapcsolatban (szerinte meg én nem vagyok vizuálisan megfelelően képzett), mindenesetre egy ideje egyedül járok moziba, ő pedig nélkülem horgászik, mert engem halálra untat a várakozás, és utálok halat pucolni. Ezt meg szoktuk beszélni, jókat vitatkozunk azért a filmeken, aztán meg nevetünk. Meg ilyesmik.

Nem tudom, eddig mit csináltam, merre jártam, kikkel voltam és miért, csak hogy most jó. Végre tényleg jó. Az élet, a szerelem. Mit mondhatnék még? Ne várjatok ennyit, lányok! Bár halkan jegyzem meg, lehet, hogy a tapasztalást meg ezt az utat azért nem lehet teljesen megúszni.”

Megosztás Facebookon