Baba

Egy fiatal nő vallomása: „Egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy gyereket kéne szülnöm”

Könnyű azt mondani a fiatalokra, hogy önzők, azért nem akarják halomra szülni a gyerekeket. Persze ez nem igaz, megvannak a maguk indokai, amiért nem túl vonzó számukra a gyerekvállalás. Egy huszonéves nő írta le, miért döntött úgy, hogy nem akar gyereket szülni.

„Soha, egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy gyereket kéne szülnöm. Ha ezt valakinek elmondom, akkor rögtön azt mondják, hogy előbb-utóbb úgyis akarok majd gyereket. Elég frusztráló, hogy nem nézik ki belőlem, hogy képes vagyok egy ilyen döntést tudatosan, egyedül meghozni. Rögtön három érvet is fel tudok hozni arra, hogy ne szüljek gyereket.

1. Anyagilag nem engedhetem meg magamnak

A jelenlegi fizetésem mellett alig tudom magamat is eltartani, nemhogy még egy gyereket is etessek és öltöztessek. Az amerikai statisztikák szerint egy gyerek felnevelése 18 éves koráig 245 340 dollárba (kb. 62 millió forint) kerül, ami évente 13 630 dollárt (kb. 3,2 millió forint) jelent. Mivel most 13 000 dollárt keresek egy év alatt, ebbe egyértelmű, hogy nem fér bele egy gyerek, nem lennék vele korrekt, ha ilyen anyagi körülmények közé szülném.

gyerekvállalás fiatalok érvek

2. Ijesztő világban élünk

Olyan környezeti és politikai helyzetben élünk, amitől egyáltalán nem érzem a késztetést a szaporodásra. Az emberek tönkreteszik a bolygót és egymást a rengeteg erőszakkal. Olyan a társadalmunk, amiben nem érezheti biztonságban magát senki, csak a felső tízezer. Még egyedül is ijesztő, hát még milyen sokat kellene aggódnom, ha egy gyerek élete is függne tőlem.

3. Az én döntésem

Sok érv van a gyerekvállalás ellen és mellett, de azt elfelejtik az emberek, hogy ez az én döntésem. A saját gyerekemről és annak létezéséről én döntök. És ha elmondom, hogyan döntöttem, akkor azt ne kérdőjelezze meg senki. Örülök neki, hogy a húgomnak lesz gyereke, az a tervem, hogy fantasztikus nagynéni leszek, imádni fogom a baba minden porcikáját. De a nagynéniszerep nekem pont elég, nem kívánok anya lenni. Van döntési lehetőségem, és én így döntöttem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top