Baba

Egészséges hozzátáplálás(X)

A kisbabás anyukák örök dilemmája, hogy mi kerüljön az asztalra a különböző étkezések alkalmával. Itt nemcsak a baba életkora, a változatosság játszik szerepet, hanem a köztes étkezések esetében például az is, hogy hordozható legyen, játszótéren vagy babakocsiban is elfogyaszthassák az apróságok.

Az első és legfontosabb, hogy mindig a baba korának és a hozzátáplálás ütemének megfelelő ételekkel lássuk el babáinkat. A hozzátáplálás elején az anyatej mellett még csak a kóstolgatás zajlik, így zöldségpüréket vagy gyümölcsöt adunk picinek. Ezeket akár magunkkal is vihetjük lezárt dobozban. Az etetőkanál műanyag legyen, mert ez nem sérti fel a babák ínyét.

Egészséges hozzátáplálás

Még praktikusabb, ha kész bébiételt vagy bébidesszertet választunk. A praktikusság mellett pedig jó tudni, hogy a gyümölcsöt, amelyet például a Hamé a Hamánek bébiételekben feldolgoz, speciális körülmények között termesztik, mely garantálja a káros hatású anyagok mennyiségének minimalizálását. Előfordulhat ugyanis, hogy az üzletben jól kinéző gyümölcs peszticidtartalma akár 200-szorosa a csecsemőknél engedélyezett határértéknek.  Ez vonatkozik a zöldségekre is, hiszen a kisgyermek ételében nem kívánatos anyagok közé tartoznak a méltán hírhedt nitrátok fajtái is, melyeket elsősorban a primőrök, illetve üvegházban termesztett zöldségek tartalmaznak.
Mindig ügyeljünk arra, hogy gyermekünk étkezése változatos legyen, törekedjünk a szezonalitásra és lehetőség szerint a regionalitásra is.

A Hamánek bébiételek között mindenki megtalálhatja a gyermeke számára tökéletes táplálékot.
Gyümölcsös desszerteket, Húsos-zöldséges bébiételeket, Bébiitalokat, illetve mindháromból BIO változatot is választhatunk. 

Egészséges hozzátáplálás

A főétkezések kiváltása az anyatejről normál táplálékra hosszú folyamat. A köztes étkezések kiváltása történik meg először. A kóstoltatás délelőtt (tízórai) zajlik, ilyenkor a legnyugodtabbak a gyermekek.  A következő fázisban az uzsonnát váltjuk ki. Sokan tapasztalják, hogy a baba növekedésével, a hozzátáplálás megkezdésével estére az anyatej mennyisége már csökken, így délután vagy estére már táplálóbb ételekkel (főzelékekkel) kell ellátnunk a picit.
Az uzsonna eleinte gyümölcs vagy zöldség, vagy ha már eljutottunk odáig a lépésekben, lehet gabonapép vagy valamilyen kásaféle. A tejtermékek bevezetése után kitárul előttünk a lehetőségek tárháza: jöhetnek a turmixok, a joghurt gyümölccsel vagy magában, a túró (ez is lehet gyümölcsös) vagy a sajtok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top