Hadas Kriszta: „Jó anyának lenni nem csak egyféleképp lehet!”

Máskor ért a szóból, ha arra kérem, hogy hagyjon interjút készíteni, ezúttal azonban nemcsak ezt engedte el a füle mellett, hanem mindenben talált valami kivetnivalót, amit az ő – lehetőleg minél csendesebb – szórakoztatására készítettem a keze ügyébe.

– Jól hallom, egy gyerek van ott a közeledben? – kérdezte Kriszta az interjú harmincadik másodpercében, én pedig kénytelen voltam színt vallani, hiszen egy négyéves méltatlankodását igen nehéz titokban tartani. Attól tartottam, hogy Kriszta elnapolja a beszélgetést, de nem ez történt: kedvesen biztatott, hogy idővel lesz ez még rosszabb is, és rögtön elmesélte, hogyan semmisítette meg hasonló helyzetben a kisfia, miközben egy miniszterrel próbált beszélni telefonon. Ennek hallatán egészen megkönnyebbültem, majd nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy igen, az anyasors már csak ilyen… Vagy még ilyenebb…

Az Anyasors című könyved beharangozójában az áll, hogy a Jön a baba című műsorod egykori szereplőinek életét bemutatva arra kerested a választ, hogy mit jelent ma anyának lenni. Mire jutottál?

Van, hogy a harmadik gyereknél jössz rá, hogy elromlott a házasságod

A könyvvel mindenképpen szerettem volna egyfajta látleletet adni a társadalomról. A történetekben, amelyeket az olvasók elé tárunk, természetesen nemcsak az anyákról van szó, hanem az apákról és a gyerekekről, sőt sok helyen a tágabb értelemben vett családról is. Arra a kérdésre, hogy milyen anyának lenni, azt hiszem, a helyes válasz minden korban az, hogy nagyon-nagyon jó, ám ezzel együtt jár az is, hogy megszámlálhatatlan mennyiségben kell döntéseket hoznunk a gyerekünkről, a saját életünkről, a sorsunkról és ezzel egy időben apró-cseprő dolgokról is.

A nők még akkor is gyakran magukra maradnak a hol jelentőségteljes, hol kevésbé fontos kérdésekkel, ha nem egyedül nevelik a gyerekeiket, hiszen manapság már nem él együtt több generáció úgy, mint régen, amikor könnyen tanácsot lehetett kérni az idősebb és tapasztaltabb felmenőktől.

Ami a könyvben szereplő anyákat összeköti, az nem más, mint a küzdelem azért, hogy az élet hozta kérdésekre a lehető legjobb válaszokat adhassák. Ha pedig valami miatt rossz irányba indultak volna, minden erejükkel az újratervezésen dolgoznak, hogy korrigálhassák azt, amit elvétettek.

A legfőbb törekvése minden anyának az, hogy a legjobbat hozza ki magából, és az életét „kikerekítse”, még akkor is, ha a rózsaszín happy end elmarad. Szerintem egyébként emiatt nem kell szomorkodni, hiszen a boldogságot képtelenség állandóan fenntartani. A könyvben szereplő nők élete sem tündérmese, egyikük sem felel meg annak a propagandavalóságnak, amit mostanában szeretnek a családokról festeni, ettől függetlenül mindegyikük példaértékű és rendkívül érdekes.

Fotó: Marjai János

Amikor a Jön a baba epizódjait forgattátok, az apukák izgatottan várták a gyerekek érkezését, kamerák kereszttüzében váltak apává, hol először, hol sokadszor. Most, hogy évekkel később felkerested a családokat, ugyanolyan lelkes apukákat találtál az anyukák mellett?

A műsor korántsem csak a szülésről szólt, sokkal inkább a családdá válás történetét mesélte el, amiben a baba érkezése jelentette az érzelmi csúcspontot. Az, hogy ebbe az intim életeseménybe betekintést engedtek nekünk, örökre összekapcsol engem és a szerkesztőtársamat, Kéky Kirát a családokkal. A könyv természetesen nem az egykori sorozat leirata, hanem az egyéni sorsokat sokkal mélyebben kifejtő történetek gyűjteménye, melyben sokszor épp az apák szemszögéből nézzük a dolgok alakulását.

Vannak olyan családok, amelyek azóta széthullottak, mások külföldre költöztek – akárhogy is alakult a sorsuk, a nők sokat tanulhatnak a férfiakról, a férfiak pedig a nőkről.

Akad olyan apuka, akinek az ökle nyomát már csak egy betört ajtó őrzi, de találkoztunk olyannal is, aki minden idegszálával a beteg felesége ápolására és a gyereknevelésre koncentrál. Ez is jól példázza, hogy nemcsak mi, nők vagyunk olyan sokfélék, hanem a férfiak is!

Milyen szempontok alapján válogattad össze, hogy ki kerüljön bele a könyvbe?

Arra törekedtem, hogy minél szélesebb legyen a spektrum, s hogy minél sokszínűbb történeteket ismerhessenek meg az olvasók, akik reményeim szerint azonosulni is tudnak a szereplőkkel. Találkoztunk a lombikprogrammal küzdő családokkal, a gyermekágyi depressziótól szenvedő anyukával, a sokszor elvált, de notórius újrakezdő nővel, az én gyerekem – te gyereked kétségei közt őrlődő szülőkkel, az autista gyereket nevelő családdal és a sort még folytathatnám.

Az olvasók megismerhetik azt az anyukát, akit a férje akkor hagyott el, mikor a harmadik gyermeküket várta, de végigkísérhetik azt a nőt is, aki elég erőt érez magában ahhoz, hogy kilépjen egy rosszul működő, csak a külső szemlélők számára tökéletes házasságból.

Volt olyan, aki nemet mondott a felkérésre, hogy írnál róla?

Nem, kivétel nélkül büszkék voltak arra, hogy rájuk esett a választásom, ami leginkább annak köszönhető, hogy a forgatások alatt nagyon régi és igazán mély kapcsolat szövődött közöttünk, szinte családtagként tekintünk egymásra.

A filmben és a könyvben olyan civil nők szerepelnek, akiknek a sorsa iránt korábban a kutya sem érdeklődött, pedig bőven lett volna mit mesélniük. A forgatások előtt ők is abban a hitben éltek, hogy teljesen átlagosak, ám a műsor után özönleni kezdtek hozzájuk a levelek, és az emberek elkezdtek a hogylétük felől érdeklődni. Ennek köszönhetően egyfajta öntudatra ébredtek, és életükben először elhitték magukról, hogy ők is értékesek. Bár első ránézésre semmi különös nincs bennük, az életük alakulásából mégis mindannyian sokat tanulhatunk és erőt meríthetünk.

Fotó: Libri

Kiknek íródott ez a könyv? Az anyukáknak, az anyaságra készülőknek vagy épp az anyaságtól tartó nőknek?

Nem igazán lehet ezt meghatározni. Nyilvánvaló, hogy az Anyasors egy női könyv, ettől függetlenül a férfiaknak is hasznos olvasmány lehet, hiszen sokat tanulhatnak belőle a nőkről, a nőkben rejlő erőről és a családról.

A saját anyaságodra másként tekintesz az Anyasors születése óta?

A könyvben valóban szó esik az én családomról, a sorsomról, a válásomról, az új házasságomról, az anyámról, a kapcsolatomról a nagylányommal és a kisfiammal, a döntéseimről és a ballépéseimről is, ami megmutatja, hogy milyen sok dologban hasonlítunk egymásra mi, nők.

Talán nem is gondolnánk, milyen sok közös pont és kísértetiesen hasonlító döntéshelyzet lehet az életünkben, csak sokszor nehezen vesszük észre, hogy ki az, aki hozzánk hasonló cipőben jár vagy járt korábban.

Mindvégig fontosnak tartottam, hogy ne ítélkezzünk mások felett, inkább tanuljunk a történetekből. A legtöbben ugyanazok között a kétségek között őrlődünk – hogy túl fiatalok vagy épp túl öregek vagyunk bizonyos dolgokhoz, hogy túl soványak vagy túl kövérek vagyunk, hogy túl nagy a szánk, vagy épp túl sokat nyelünk, és közben végig azon izgulunk, hogy mindent jól csinálunk-e.

A pozitív visszajelzések mellett kaptál kritikát is azért, mert nem épp az óriásplakátokról visszaköszönő, idilli családokról írtál?

Ez inkább úgy helyes, hogy nem csak az idilli családról írtam, ugyanis van benne ilyen is. De emellett találkozhatunk a könyvben olyan nővel, akinek levették az egyik mellét, és azt mondták neki, hogy soha nem lehet gyereke, egy napon azonban beleszeret egy kameruni férfiba, és életbe lép az újabb sztereotípia, hogy biztos csak a pénzére és a letelepedési engedélyre utazik, ők azonban azóta is boldog családként élnek, csak épp nem Magyarországon.

Olyan nőket mutatok be a könyvben, akik egy csomó mindennel szembementek: volt, aki ki három gyerekkel is ki mert lépni egy megfeneklett házasságból, mert tudta, hogy csak akkor nevelhet boldog gyerekeket, ha ad magának egy második esélyt.

Példaértékűnek tartom azt az anyukát is, akinek mondhatott bárki bármit, 46 évesen is megszülte a negyedik gyerekét a harmadik pasijától, és azóta is hajnali 3 óra 10 perckor kel minden áldott nap, hogy dolgozni járjon. A gyerekeit mégis szépen és szeretetben neveli, nem lesz belőlük baltás gyilkos, ahogy sokan azt gondolnák. Az anyaságban egyébként épp az a szép, hogy annyira sokfélék vagyunk, hogy jó anyának lenni sem csak egyféleképp lehet.