Egy apa vallomása: „A vécébe zárkóztam a gyerekem elől”

Dustin Artz csak egy átlagos apa, viszont kivételesen őszinte, ezért nem hallgatta el, milyen rögösen kezdődött az apaság az életében: kerek perec megmondta, hogy mindennap bezárkózott a vécébe 20 percre, hogy énidőt kreáljon magának. Állítása szerint pedig pont ettől sokkal jobb apa lett belőle.

„Nagyon stresszes munkám van. Mielőtt megszületett a fiam, minden este úgy értem haza, hogy leültem, és csak lélegeztem. Introvertált típus vagyok, az otthon számomra a saját szentélyem, ahol csend és nyugalom vesz körül.

Aztán jött a baba. Tudtam, hogy megváltozik az életem, ha gyerekünk születik, de azért meglepett, hogy milyen nehéz helytállni apaként, és hogy nincs egy percem sem magamra.

Nekem csend kell ahhoz, hogy feltöltődjek, márpedig egy baba mellett minden van, csak csend nincs.”

Az apa hamar rájött, hogy egyetlen helyen van igazán nyugalma: a vécén. Nem volt semmi dolga ott, de rendszeresen beült lélegezni, megnyugodni, egyedül lenni.

„A vécé lett az egyetlen hely otthon, ahova 20 percre bezárkózhattam úgy, hogy nem gondolkodtam semmin, csak mélyeket lélegeztem. Elég nagy luxus ez egy újszülött mellett, tudom, sőt egyenesen önző dolog volt tőlem. De szükségem volt arra a pár perc nyugalomra, hogy megőrizzem a józan eszemet.

Képünk illusztráció – Forrás: iStock

Szerintem sokkal nehezebb nekünk, mint a mi szüleinknek volt. Az ő generációjuk nem foglalkozott ennyit a gyerekekkel, nem voltak a sarkunkban egyfolytában.

De a mi generációnk már sokkal tudatosabban odafigyel a gyerekek fejlődésére, és mindenben a legjobbat akarjuk nekik nyújtani. Ez pedig rettenetesen nehéz.”

Dustin elismeri, hogy voltak olyan pillanatok a kisfia babakorában, amikor azt hitte, képtelen lesz kitartani a családja mellett, de végül csak belerázódott az apaságba.

„Amikor egyéves lett a fiam, valami átkapcsolt bennem. Ha épp a káosz közepén ültem is a babánkkal, akkor is tudtam biztatni magam azzal, hogy ez is el fog múlni. Feloldódott bennem az az érzés, ami menekülésre késztetett, hogy ez már örökre így marad.

Olykor még mostanában is bezárkózom a vécébe, de a feleségem már rám szól ilyenkor, mert tudja, hogy miért akarok elvonulni. Meg amióta képes két lábon járni a fiam, jön utánam mindenhova, nem állítja meg egy vécé ajtaja.

De nem haragszom érte, annyira cuki. Manapság ezért inkább elmegyek futni pár kört, ha csendre van szükségem, azt hiszem, ez sokkal egészségesebb kikapcsolódás, mint a vécén üldögélés.”