Baba

A fiúk tényleg nem sírnak?

A fiúk nem sírnak, kőből vannak, és nem férfias, ha kimutatják az érzelmeiket. Nagyon káros sztereotípiák ezek.

„Ne bőgj, mint egy kislány!” – hányszor hall vajon ilyen és ehhez hasonló a mondatokat egy kisfiú? Aztán csodálkozunk, hogy mire felnő, képtelen igazán mély kötődést kialakítani, és hideggé válik, mint egy jégcsap. Azaz érzelmileg elérhetetlen lesz. Azt tanulja, hogy az az igazi férfi, aki el tudja nyomni az érzéseit, hogy ne nézzék lánynak.

Mert az olyan csajos dolog, ha érzelmeid vannak.

Nagy hibát követnek el azok a szülők, akik erre a keménységre nevelik a fiukat Jean Twenge pszichológus szerint. Twenge arra figyelmeztet, hogy ezzel a neveléssel sok lelki sérülést okozunk a fiúknak, aminek akár magány, szorongás és depresszió is lehet a következménye.

A férfidepressziót többek között azért is nehezebb diagnosztizálni, mert ők nem igazán beszélnek érzelmekről. Egy férfi páciens sokkal inkább ír le olyan tüneteket, mint frusztráció, dühkitörések vagy fásultság, és elkerüli, hogy kimondja, hogy szomorú, vagy értéktelennek érzi magát.

fiú gyereknevelés érzelmek

Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Ba Phi

A fiúk érzelmi fejlődése a nemi sztereotípiák miatt sérül, nem tanulják meg kifejezni szavakkal az érzelmeiket gyerekkorukban, ami miatt felnőttkorban súlyos következményekkel kell szembenézniük. Dr. James O’Neil pszichológiaprofesszor szerint az, hogy érzelmileg korlátozzák magukat a férfiak, olyan tünetekben is megjelenhet, mint negatív, erőszakos viselkedés a nőkkel és homoszexuálisokkal szemben, felesleges kockázatvállalás szexuálisan, a segítség elutasítása, alacsony önbecsülés, agresszió, magas vérnyomás és párkapcsolati problémák.

Bár a többség azt hiszi, hogy a férfiak és nők más érzelmi igénnyel születnek, a valóság az a pszichológus szerint, hogy mindenki úgy jön a világra, hogy ugyanúgy képes kifejezni az érzéseit. Az érzelmi fejlődés gyerekkorban válik szét a nemek között, és leginkább tanult példán alapul. A fiúk megtanulják, hogyan legyenek fiúsak, a lányok pedig lányosak.

Nagyobb a nyomás a fiúkon, mint a lányokon, szigorúbb társadalmi szabályok vonatkoznak rájuk, nem csoda, ha sérült lélekkel keverednek ki a gyerekkorukból. A szakértők szerint ezért az egyik legfontosabb feladata a szülőknek, hogy az új generáció már ne ezt a sztereotípiát kövesse, és a most születő fiúkat ne korlátozzák az érzelmek kinyilvánításában. Úgy lehet csak lelkileg erős és egészséges férfiakat nevelni, ha nem elfojtásra, hanem helyes érzelemkifejezésre neveljük a gyerekeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top