Baba

Két különböző apától fogant az ikerpár

A DNS-teszt buktatta le a csalfa feleséget.

Ikreknek adott életet egy nő Kínában, az egyik baba azonban nagyon nem hasonlított az édesapjára.

Amikor a házaspár elment regisztráltatni gyermekei születését a helyi hatóságoknál, DNS-tesztet is be kellett mutatniuk, mely bizonyítja, hogy az ikerpár az övék. A tesztből azonban kiderült, hogy az egyik babának nincs biológiai kapcsolata a nő férjével.

A kép illusztráció! (iStock)

A feleség először tagadta, hogy megcsalta volna a férjét, és azzal vádolta, hogy meghamisította az eredményeket. Végül azonban bevallotta, hogy volt egy egyéjszakás kalandja egy másik férfival.

A férj úgy nyilatkozott: a saját gyermekét boldogan felneveli, a másikat viszont nem hajlandó.

heteropaternális szuperfekundáció, vagyis amikor egy ikerpár tagjainak különböző az apjuk, rendkívül ritka jelenség, de előfordulhat. Egyes tanulmányok szerint 400-ból, mások szerint viszont csak 13.000-ből egyszer.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top