Baba

Petefészekrákja van a 2 éves (!) kislánynak, de a világért sem adná fel a harcot

Bátran viseli a kezeléseket, szüleinek is ő ad erőt.

McKenna Shea Xydias – vagy ahogy a szülei hívják, Kenni – egy mindössze kétéves kislány, akit a napokban a petefészekrák egyik ritka fajtájával diagnosztizáltak. Az orvosok azonnal megkezdték a szükséges kezeléseket, a kislány pedig annyira bátornak és kitartónak bizonyult, hogy még a szülőknek is példát mutatott. A szülők most fel szeretnék hívni a figyelmet a jelenségre – írja az ABC News.

Kenni rosszullétei nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdődtek, amikor belázasodott az óvodában. A kislány hamar jobban lett, február elején azonban újabb hívás érkezett az óvodából: észrevették, hogy a kislány hasa puffadtnak tűnik. A szülők orvoshoz vitték a kislányt, de ekkor még itt is csak puffadásra gyanakodtak.

Egy héttel később a kislány újra belázasodott, és továbbra is puffadtnak tűnt. Ekkor már az orvosok is sejtették, hogy itt valami komolyabb baj lehet a háttérben, ezért egy sor vizsgálatot lefolytattak rajta. Végül egy ultrahangos vizsgálat során derült ki február 15-én, hogy a kislánynak petefészekrákja van, azaz egészen pontosan peteburok tumort találtak nála. Ez a betegség a petefészekrák igen ritka fajtája, ami sok esetben kifejezetten két évesnél fiatalabb gyerekeknél alakul ki, ezért a petefészekrák „gyerekkori” változatának is tartják.

Az első reakciónk az volt, hogy mégis hogyan lehetséges ez? Tudtam, hogy az ilyesmi gyakori a nőknél, de fogalmam sem volt róla, hogy ilyen kicsi gyerekeknél is kialakulhat

– mondta a kislány édesapja, Mike Xydias.

Persze nem volt idő kétségbeesni, hiszen egy harmadik stádiumú, rosszindulatú daganatról volt szó. Az orvosoknak azonnal el kellett kezdeniük a kezeléseket: először egy műtét során eltávolították a kislány jobb petefészkét, és a vékonybél egy részét is. A beavatkozást kemoterápia követte, amit a napokban kezdtek el.

Szerencsére a kislány hősiesen viseli a megpróbáltatásokat:

Meagan és én egyetértünk abban, hogy Kenni igazi hősként viselkedik ebben a nehéz helyzetben. Igazi kis energiagolyó, tipikus kétéves. Ő a legkisebb gyermekünk, mindig eléri, amit akar, nagyon makacs a természete, és úgy gondoljuk, ez jól fog jönni neki a rák legyőzésében is. Semmi sem állíthatja meg őt

– mondta róla az apuka.

A szülők most azt szeretnék, hogy mások figyelmét is felhívhassák a veszélyre. Remélik, hogy Kenni történetével mások szülőket is arra ösztönözhetnek, hogy járjanak a végére minden egyes egészségügyi problémának, bármilyen apróságnak is tűnjön a dolog.

Mindeközben a szülőknek adománygyűjtést szerveztek, hogy ki tudják fizetni majd a kórházi számlákat és a kezelés egyéb költségeit úgy is, hogy egy időre otthagyják az állásukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top