Baba

Sikeresebbek és gazdagabbak lehetnek a januárban és februárban született babák

Egy kutatás szerint a legnagyobb celebek, politikusok és tudósok közül feltűnően sok olyan van, aki az év elején érkezett. Jennifer Anniston, Oprah és Cristiano Ronaldo is az első két hónapban született.

Egy új tanulmány szerint az év első két hónapjában született gyerekek jó eséllyel sikeresebbek és gazdagabbak lesznek, mint társaik – írja a LAD Bible.

Fotó: Unsplash

A The Journal of Social Sciences nevű folyóirat részletesen megvizsgálta, hogy mikor születtek a legnagyobb hírességek, politikusok és tudósok. A tanulmány többek között Jennifer Annistont, Oprah Winfreyt és Cristiano Ronaldót említi, akik mindannyian januári vagy februári babák voltak. A lap egy másik kutatást is idéz, amely szerint a multinacionális vállalatok vezérigazgatóinak 10 százaléka januárban született.

A LAD Bible összeállításában egy olyan kutatást is idéz, amely azzal foglalkozik, hogy apai vagy anyai ágon öröklődik-e az intelligencia. Mint kiderült, az ész anyai örökség: az intelligenciáért az X kromoszóma felel, amelyből a nőknek kettő van, a férfiaknak viszont csak egy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top