Baba

Nem igaz, hogy különböző évben született volna egy ikerpár két tagja

A kórház szerint álhír, hogy különböző évben született egy olasz ikerpár két tagja Rómában.

Az állítólagos ikrek állítólagos nagybátyja telefonon közölte a La Gazzetta del Mezzogiorno és több más olasz lap szerkesztőségével, hogy mindössze két perc különbséggel jött világra a két kisfiú, és ezzel nemcsak más-más napra, hanem más-más évre esett születésük időpontja.

A telefonáló szerint az ikrek közül Andrea 2018. december 31-én 23 óra 59 perckor, Fabio pedig 2019. január 1-jén éjfél után egy perccel született a római Gemelli klinikán. Arról is beszélt, hogy mindkét baba jól van: több mint két kilogrammosak, és nem volt szükségük inkubátorra sem. Arról nem szólt, hogy ha a szülők – mint mondta – a dél-olaszországi Bariban élnek, az anya miért Rómában szült.

Thinkstock

A neves római kórház, a Policlinico Gemelli a nap folyamán arról tájékoztatta a sajtót, hogy a hír, amelyet az APA osztrák hírügynökség is átvett, nem igaz, náluk az óév utolsó szülése december 31-én 20 óra körül történt, az új év első szülése január elsején hajnali 1 óra körül, ikrek pedig egyáltalán nem jöttek világra ez idő tájt. A kórház az állítólagos anya nevét sem találta a felvett kismamák névsorában.

A „nagybácsi” időközben elérhetetlenné vált a sajtó számára, minden hívás alkalmával üzenetrögzítő kapcsolt be – írja az MTI.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top