Baba

60 éve ugyanazt a ruhát viselik az újszülöttek ebben a családban

Igen szép családi tradíciója van egy illinois-i családnak, ahol az újszülöttek hatvan éve ugyanabban a kis kék babaruhában hagyják el a kórházat.

Már három generációból nyolc újszülött is ugyanabban a kis kék babaruhában hagyta el a kórházat, amit még 1959-ben vásárolt édesapja első fiának, Doug Waltonnak. Doug után két öccse, Brian és Philip is ezt a ruhát viselte, amikor édesanyjukkal együtt hazatérhettek.

Forrás: Mark Demchak

1992-ben aztán Dougnak is gyermeke született, így a családi hagyomány folytatódott, amikor a kis Jasont is ebben a ruhában vitték haza szülei a kórházból, akárcsak később született kislányát, Kimberly-t.

Kimberly aztán férjhez ment Mark Demchakhoz, majd november 10-én megszületett kisfiuk, Eli, aki a családi hagyománynak megfelelően szintén a kis kék galléros ingben és a hozzá tartozó rövidnadrágban távozott a kórházból. Ő volt a nyolcadik csecsemő, aki viselte a kis babaruhát.

Forrás: Doug Walton

A babaruhát az évek alatt néha elküldték Philadelphiába is, hogy a tágabb család újszülöttjei is viselhessék.

ABC News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top