Baba

Ezt az egy kérdést minden áldott nap tedd fel a gyerekednek!

„Vannak napok, amikor sokat várok a válaszra. És vannak napok, amikor a gyerekeimből csak úgy ömlik a szó. Én pedig mindkét esetben végtelenül büszke vagyok rájuk.”

„Nálunk is elő-előfordul, hogy mikor a gyerekek hazajönnek a suliból, megkérdezem tőlük, hogy milyen napjuk volt. Hogy kivel ebédeltek együtt. Vagy épp azt, hogy sok leckéjük van-e. De, hogy őszinte legyek, ezek a dolgok egyáltalán nem foglalkoztatnak. Legalábbis nem annyira, mint az, hogy aznap voltak-e kedvesek valakivel” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett bejegyzését Christine Organ.

Az amerikai anyuka a folytatásban elárulja, azt a kérdést, hogy „Kivel voltatok ma kedvesek?”, történjen bármi, minden áldott nap felteszi a gyerekeinek.

anyaság kérdés gyereknevelés

Kép forrása: Unsplash

Néha egészen sokáig gondolkodnak. Hosszú percekig törik a fejüket, mire nagy sokára kibökik, hogy a tanárnővel végülis kedvesek voltak, mert nem okoztak neki bosszúságot. Aztán van olyan nap is, amikor csak úgy ömlik belőlük a szó, mert:

  • Megnevettettem Joey-t.
  • Ben szomorúnak tűnt az ebédnél, ezért mellé ültem.
  • Josie elejtette a mappáját, én pedig segítettem neki összeszedni a lapokat.
  • Elkísértem Ryant a suliorvoshoz, miután játék közben fejen találta egy labda.”

Christine elárulja, számára a kivel-voltál-ma-kedves kérdésre adott válasz sokkal fontosabb, mint az, hogy gyerekei aznap milyen jegyet hoztak haza a suliból. „Felnőtté válni piszok nehéz. Gyereket nevelni még nehezebb. Az életről magáról pedig ne is beszéljünk. Épp ezért, a legkevesebb, amit megtehetünk egymásért az az, hogy kedvesek vagyunk a másikhoz. Kevés olyan dolog van, ami nagyobb büszkeséggel tölt el, mint az, ha látom, hogy a gyerekeim kedvesek valakihez.

Az anyuka posztjában bevallja, hogy a gyerekei nem csillagos ötös tanulók, majd hozzáteszi azt is, hogy ez egyáltalán nem érdekli. Leginkább azért, mert „tavaly, mikor az egyik szülő azzal talált meg, hogy a fiam mennyire kedves volt az ő gyerekével, leírhatatlan büszkeséget éreztem. Sokkal büszkébb voltam rá akkor, mint bármilyen félévi bizonyítvány vagy nyertes meccs után.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top