nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
7 dolog, amit úgysem hiszel el az újszülöttekről

7 dolog, amit úgysem hiszel el az újszülöttekről

O. Réti Zsófia
O. Réti Zsófia
f Ajánlom

Amikor még nagy pocakkal és kétségekkel tele kacsázgattam végig Budapest utcáin, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz, amikor már a lányommal a karomban, pocak nélkül (haha, na persze) „új fejezet kezdődik az életemben”, ahogy mondani szokták. Azt pedig még kevésbé tudtam elgondolni, hogy hogyan leszünk képesek mi ketten, a férjemmel életben tartani egy ilyen magatehetetlen kis csomagot.

Persze hall az ember ezt-azt, érti is valahol, de nem feltétlenül tudja átérezni, vagy éppen nem hiszi el, amíg meg nem tapasztalja. Például azt a biztatást, hogy „úgyis tudni fogod, mit kell tenned”. Ebben kételkedtem a leginkább: honnan is tudnám? Soha nem láttam még újszülöttet, igazából megfogni se biztos, hogy merem, nemhogy például hasra fordítani.

Azt hiszem, egyedül anyukámnak hittem, aki, amikor kétségbeesve kérdeztem, hogy „ha megszületik, és kiengednek vele a kórházból, akkor mi lesz?”, azt felelte, hogy „együtt hazamentek, és onnantól nálatok fog lakni”. Na, ez biztos.

Íme, hét további dolog, amit úgysem hiszel el az újszülöttekről, csak ha együtt élsz eggyel.

1. Az újszülött holmija légnemű.

A szülés előtt nyugodtan lehet minimalista lakberendezésben, skandináv letisztultságban vagy akár a tárgyfétis Marie Kondo-féle elutasításában gondolkozni, aztán amikor beköltözik hozzátok ez a pici valaki, nagyon hamar kiderül, hogy egy baba holmija légnemű: betölti a rendelkezésére álló teret. Itt egy játszószőnyeg, ott egy pihenőszék, amott egy plüss (ami egyébként még egyáltalán nem érdekli a delikvenst, de azért időről időre próbálkozunk), nem is beszélve a lakásban cirkuláló, körülbelül tizenöt darab textilpelenkáról, amelyek különböző helyekről kandikálnak ki.

A tökéletesen kigondolt, összehangolt fürdőszoba-koncepciót bizony el fogja rontani a kis kád a hozzá tartozó szivacsokkal és puha játékokkal (a kisdedet szintén nem érdeklik, csak hogy minél hamarabb kikerüljön a kádból), és a nappali összképének sem tesznek jót az „ideiglenesen” az életterünkben állomásozó száradó babaruhák. Innen szép figyelni arra, hogy a kéztörlő színe menjen a padlóhoz, vagy hogy mindig legyen friss virág az asztalon! Ráadásul a kórházban töltött három nap alatt arra is rájöhetsz, hogy a Pinterestről összenézegetett babaszobát egy ideig még biztosan nem fogja a lakója alvásra használni, és a kis cuccaival együtt lassan, de biztosan a szülői hálóba vándorol.

2. A világ legtermészetesebb dolgához egy kisebb bőröndnyi cucc kell.

Apropó, cuccok. Az újszülött táplálása a világ legtermészetesebb dolga, csodálatos érzés, különleges kötelék, ugye? Ez pontosan így van, akár anyatejet, akár tápszert kap a baba. Abba azonban ritkán gondol bele az ember, hogy az esetek jó részében a szoptatás nem megy varázsütésre. Könnyen lehet, hogy eleinte annyi tárgy kell hozzá, amennyi egy minivakációs bőröndöt teljesen kitölt (sőt!): módszertől függően kellenek cumisüvegek, svéd pohár, ezeknek egy sterilizáló, aztán egy melegítő, különböző kenőcsök, kiegészítők, tárolózacskók, fejőalkalmatosságok, speciális ruhák, és akkor a párnák garmadájáról és a direkt erre a célra kinevezett fotelről még nem is szóltunk. Ez sem olyan dolog, ami a minimalizmus koncepciójába belefér.

És ahogyan az újszülött holmija légnemű, és kitölti a teret, úgy a szoptatás is kitölti a rendelkezésére álló időt. Kétféle idő létezik ugyanis: van az étkezés ideje, és van a két evés közti idő, amikor erre készülünk fel (baba és mama egyaránt) – ez utóbbi jellemzően kiszámíthatatlan. Két perc, tizenöt perc vagy másfél óra – még fél perccel előtte sem tudod megmondani.

3. A hormonjaid, bizony, szórakozni fognak veled.

Sokszor lehet olvasni arról, hogy a terhesség alatt az ember hormonháztartása a feje tetejére áll. Nos, ez a szülés utáni időszakban odáig fajul, hogy immár a feje tetején pörög. Őrült iramban. Ez azt jelenti, hogy bizony, sírni fogsz. Például akkor, amikor eljutsz odáig a dalban, hogy az icipici lányka félt, és folytatod azzal, hogy az icipici anyukája (igen, ez te volnál) mondott neki egy mesét, aztán esetleg még olyasmivel is tetézed a dolgot, hogy sikerül kifognod pont azt a Raffaellót, amiben nincs mandula.

Ha mindezt még megfűszerezzük az új élethelyzetben felmerülő szokásos kétségekkel, ráadásul a hirtelen az ember lányára szakadó egyedülléttel, könnyen belátható, hogy egy nő életének egyik legsérülékenyebb időszakáról van szó. A jó hír, és ez lesz az, ami a legtöbb dologgal kapcsolatban vigaszt és/vagy fenyegetést jelent: mindez elmúlik. Ahogyan a baba kezdeti reflexei kikopnak, úgy marad el mellőled a baby blues és a hangulatingadozás is.

4. Nagyon hamar érdeklődni kezdesz a pisi-kaka téma iránt.

A hangulatingadozás másik oldala a hisztérikus nevetés – nagyjából egy négyéves humorérzékével. Értsd: kaka, pisi. Főleg, ha valakit eltalált. Főleg, ha az a valaki nem te vagy. Nálunk gyakorlatilag orosz rulettnek számít a játék, hogy ki kapja az aktuális nyertes pelenkát. Az első ilyen szerencsés alkalommal legalább annyira visítottam, mint a baba, aztán megtanultam örülni neki, mostanra pedig akár a témát illető tapasztalatcserére is nyitott lettem.

Mindeközben kezdem azon kapni magamat, hogy a „hogy vagy?” kérdésre kapásból a gyerek napi székleteinek számával és az ebből levezetett lelkiállapotommal válaszolok, sőt néha már kérdés nélkül is elmesélem bárkinek, aki hajlandó meghallgatni.

5. Ez a kialvatlanság semmihez nem hasonlít, amit eddig tapasztaltál.

Annak idején annyira büszke voltam magamra, mikor zéró alvással mentem el vizsgázni, vagy mikor egy áttáncolt éjszaka utáni reggel egyenes derékkal ültem végig egy előadást az egyetemen. Sajnos egyrészt az azóta eltelt években nem lettem strapabíróbb, másrészt pedig a baba melletti kialvatlanság inkább létállapot, mint múló szeszély. A dolog pozitívuma az, hogy a rutin félálomban is átvisz például a pelenkázáson – más kérdés, hogy így az embernek azt is van módja kitapasztalni, hogy miért kell a pelenka fodrait kifelé fordítani, még akkor is, ha hajnali két óra van (aki még nem tudja, annak megsúgom: mert különben minden kifolyik – lásd a 4. pontot).

Amikor a kórházban éjszaka az ordító kisbabáméhoz hasonló kétségbeesés közepette a csecsemősökhöz botorkáltam, hogy nézzék már meg, mi romlott el a gyereken, mert riasztó hangokat ad ki, azt hittem, ez már az a bizonyos legendás fáradtság. Aztán egyhetes korában, amikor a még kicsit lusti babát ébresztgetni kellett, hogy ne felejtsen el enni, azt gondoltam, hogy ez most már tényleg az. Álmomban ugyanis az éppen olvasott regényem szereplői küldtek egy feles tejet a babámnak, sőt meg is etették vele, így nekem három óra helyett elég lett volna reggel hatkor kelni. Át is állítottam az ébresztőmet, mire rájöttem, hogy mi nem stimmel. A helyzet pikantériája az, hogy azóta már tudom, nem ez volt a közmondásos kialvatlanság. Sőt attól tartok, hogy még mindig nem tudom, milyen az.

6. Egy újszülött bizony hangos.

Igen, tudtuk, hogy ordítani fog – ez a normális működéséhez tartozik. Azt azonban, hogy a nyüszögésből a karatekiáltásokon át fél perc alatt képes a fejhangú, nekikeseredett sikítás stádiumába jutni, vagy hogy ehhez például két keze közé fogja az anyukája arcát, beharapja az orrát, és az orrlyukaiba üvölti bele a bánatát, na, ezt nem gondoltuk. Sem azt, hogy miközben teljes világfájdalommal zokog, a hegyes kis körmeivel üti-karmolja azt, akit ér, s teszi mindezt mondjuk nyolcórás műszakokban, este nyolctól hajnal négyig.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az anya (állítólag hormonálisan) tökéletesre élesedett hallása pontosan érzékeli, hogy egy újszülött nem kifejezetten csendes alvó (ha a rugdalózó surrogását is hallod álmodban, erről biztosan be tudsz számolni): szörcsög, cuppog, nyammog, dünnyög, morog, ficereg, nyöszörög, kukackodik, szóval pont nem úgy alszik, mint, nos, mint egy baba.

7. Mindennek ellenére, ha rád néz, rögtön elfelejted az egészet.

Amikor az idősebb nőismerőseimet kérdeztem a gyermekágyi időszakról, kivétel nélkül mindannyian arról számoltak be, hogy csodálatos hetek voltak, semmijük nem fájt, hogy akkor alakult ki a különleges kötődés a babával. Ezt hallva megrettentem, hogy akkor velem nem stimmel valami, de aztán ahogy nőrokonaim jobban belegondoltak, kezdtek felsejleni előttük a részletek: volt, aki egy hónapig csak feküdni bírt, más tudott ülni, de azért nem nagyon, megint más pedig összeesett, amikor fel akart kelni, csak idővel elfelejtették ezeket a dolgokat.

Mert az a helyzet, hogy amikor ez a kis emberke hajnalban a pelenkázón fekve hirtelen abbahagyja a sírást, rád néz, és a kis kezével megszorítja az ujjadat, rögtön elfelejted az összes kellemetlenséget, és direkt örülsz, hogy ébren lehetsz, és tanúja lehetsz ennek az egésznek. És a legkülönösebb? Tényleg tudni fogod, hogy mit kell vele tenned.

Megosztás Facebookon