Baba

4 jel, hogy a babád épp növekedési ugrásban van

Leigh Anne O’Connor szoptatási tanácsadót gyakran hívják az anyukák kétségbeesetten, mert a baba hirtelen sokkal többet akar szopni, mint előtte. Általában a jelenség mögött a növekedési ugrás áll.

Érdemes odafigyelni a 3 hetes, 6 hetes, 3 hónapos és 6 hónapos babákra, mert a frászt tudják hozni az anyukára, amikor egyszer csak már nem elég nekik az a tejmennyiség, amennyit addig szoptak. A szakértő szerint a következő 4 jelből meg tudod állapítani, hogy a baba épp növekedési ugrásban van.

1. A babád egyfolytában éhes

Épp, mikor már azt hiszed, rendeztétek a soraitokat, és rendszeresen ugyanazokban az időpontokban eszik a baba, hirtelen úgy kezd el viselkedni, mintha a nap minden percében éhen akarna halni. Ez a maratoni éhség általában 2-4 napig tart, hogy beálljon az új, nagyobb mennyiségű tejre a baba.

2. Megváltoznak a baba alvási szokásai

A szerencsésebb szülők azt tapasztalhatják, hogy többet alszik a baba a növekedési ugrás során, míg a kevésbé szerencsések épp az ellenkezőjét látják, hogy nem akar aludni az a gyerek. Bármelyik irányba is változik a baba alvása, az a növekedési ugrás jele lehet.

baba növekedési ugrás

Ez a maratoni éhség általában 2-4 napig tart (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

3. Feszültebbé válik a baba

Ez az előző két jel következménye is lehet, mert éhesen és kialvatlanul egy babának sincs jó kedve. De az is előfordulhat, hogy a növekedés miatt feszülhetnek az izmai, csak még nem tudja kommunikálni az anyukája felé, hogy most neki kellemetlen érzés van a növéstől a karjában és lábában.

4. Új trükkökkel áll elő

Nem akrobata mutatványokat csinál, nyilván, csak mondjuk egyik napról a másikra már nem ejti az arcába a csörgőt, hanem lelkesen elkezdi rázni. A növekedés ugyanis nemcsak a végtagokban, hanem az agyban is lejátszódik, úgyhogy várhatóan bővül a baba tudománya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top