Baba

5 tipp, hogy könnyebben menjen az ovis beszoktatás

Azt mondják, hogy amelyik gyerek bölcsis volt, annak meg sem kottyan az ovis beszoktatás, de azért ez nem egészen így van. Azok a gyerekek pedig, akik 3 évet otthon voltak az anyukájukkal, teljes joggal pityeregnek az első időszakban.

A gyerekek rugalmasak, gyorsan alkalmazkodnak az új helyzetekhez, de a legnagyobb kihívások közé tartozik számukra az, amikor a szülők helyett vadidegen helyen, idegen felnőttekkel és gyerekekkel maradnak. Érthető, hogy úgy érzik, magukra vannak hagyva, ráadásul ebben a 3 éves korban még nem alakult ki a pontos időérzék sem, nem sokat mond nekik az, hogy délután 4-kor majd érte megy anya vagy apa. Hogy ez az időszak kicsit könnyebb legyen, pár tippet hoztam, ami nekünk segített, amikor óvodába mentek a gyerekeim.

1. Mindig ugyanazon az útvonalon menjetek

Az a cél, hogy új rutint alakíts ki a gyerekkel, mert a rutinjai mentén tud jól tájékozódni, és a kiszámíthatóság biztonságot nyújt neki. Már az első nap előtt sétáljatok arra, amerre majd az óvodába mentek minden reggel, beszélgessetek is róla, hogy ez lesz az a hely, ahol majd napközben játszhat, amíg anya és apa dolgozik.

2. Ugyanaz a szülő vigye és menjen érte

Szintén a napi rutin miatt fontos, ha megoldható, hogy ugyanaz a szülő vigye el az oviba reggel, és ugyanaz menjen érte délután. Fel lehet osztani, hogy reggel anya viszi, apa hozza haza, csak ne cserélgessétek folyton. Az állandóság kulcsfontosságú a beszoktatás alatt.

óvoda beszoktatás tippek

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

3. Pozitív elbúcsúzás, közös rituálé

Amikor már ott tartotok, hogy ott marad reggel, és nem kell vele üldögélni az óvodában, akkor számíthatsz arra, hogy krokodilkönnyeket fog hullatni utánad. De azt is tudd, hogy ez nagyjából két és fél percig tart, és amint látótávolságon kívül kerülsz, rájön a gyermek, hogy sokkal izgalmasabb az a sok játék és gyerek az oviban, mint hogy bömböléssel múlassa az idejét. Meg azért bízz az óvónénikben annyira, hogy értik a dolgukat, és nem hagyják a sarokban zokogni egyedül a megtört szívű gyermekeket, hanem ügyesen elterelik a figyelmüket és hamar felszárítják a könnyeiket.

Segítheted az elválást azzal, ha egy közös búcsúzkodós rituálét alakítasz ki a gyerekkel, ami csak a tiétek, lehet ez titkos kézfogás, orrpuszi, fülcimpamorzsolás, akármi. Legyen pozitív ez a búcsúzkodás, amitől mosolyogni kell, úgyhogy az nem jó, ha egymás vállán zokogtok. Úgy összességében inkább ne viselkedj úgy, mint aki végső búcsút vesz, hanem közvetítsd azt, hogy ez csak egy átmeneti különlét, és egy pillanatnak fog tűnni csupán, és máris ott lesztek érte.

4. Vigyen nyunyit

Nem tudom, más családokban hogy hívják, nálunk nyunyi volt a neve mindennek, amivel aludtak, amihez ragaszkodtak. Volt, hogy az én használt pólómat vitték be magukkal az oviba, mert annak olyan jó anyaszaga van. Akkor is érdemes nyunyit vinni, ha még nem alszik ott délután a gyerek, mert számára ez egy darabka otthoni biztonságot jelent a dzsungelben.

5. Ünnepeljétek meg az első napot

Az ünneplést akár heti szinten is bevezethetitek, de az első napon mindenképpen érdemes nagy ügyet csinálni belőle, hogy elkezdett oviba járni a gyerek. Nem kell persze országos bulit csapni, csak vidd el egy cukrászdába vagy játszóházba, olyan helyre, ahova nem napi szinten jártok, hogy érezze, mégis csak különleges dolog ez az ovikezdés, és hogy milyen büszkék rá a szülei.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top