Baba

Az orvosok sem hitték, hogy járókeret nélkül boldogul majd a kislány

Miután a második születésnapja előtt agyi bénulással diagnosztizálták a kislányt, az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg soha többé nem fog tudni járni.

Szerencsére nem vált be a jóslatuk. A Kentben élő, hétéves Lily-Mae Leadsom olyan erőteljesen küzdött az állapota ellen, hogy harcának meglett a gyümölcse. Amint az alábbi videóból is kiderült, nemrég sikerült megtennie az első lépéseit, sőt táncolt is, ami mindig is nagy vágya volt. Nemsokára Lily-Mae szelektív dorzális rizotómia műtéten esik majd át, amely a spasztikus izomzat kezelésének egyik formája. A kislány, aki hároméves korától járókerettel tudott csak menni, most akár nyolc percig is képes önállóan állni, minden támogatás nélkül, egyedül ki tud menni a vécére, és részben fel tud már egyedül öltözködni.

Lad Bible

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top