nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Az a helyzet, hogy megöregedtél, kisanyám

Az a helyzet, hogy megöregedtél, kisanyám

Azt hitted, hogy nem fog megtörténni, ugye? Azt hitted, hogy megúszod, mert veled és a testeddel ilyesmi nem fordulhat elő.
Anyám borogass!
f Ajánlom

Ne tagadd, tudom, hogy többször is fittyet hánytál a gondolatra úgy nagyjából tizenöt-húsz éve, mert láttad, pontosan láttad, hogy a tested sérthetetlen, hiszen mindig minden sérülésed néhány nap alatt helyrejön. Lehet, hogy a lábad kibicsaklik, de másnapra már újszerű, bevered a karod, lehorzsolod a bőrt, egy hét múlva semmi sem látszik, néhány pattanást véresre kaparsz, mindegy, mert három nap múlva selyem a bőröd, talán a lábad is eltörik, na jó, egy kis gipsz, de azért hamarosan már szökdelhetsz rajta. Az, hogy ha a nagymamád beüti a térdét az asztalba, és hetekig lila tőle – érthetetlen. Te ennél jobb géneket örököltél – egy másik nagymamától. Egy ismerősöd arca eltorzult egy furcsa nevű autoimmun betegségtől – messzi világok messzi történetei. Valakinek gyereke született, úgy maradt a hasa – futhatott volna kicsit gyakrabban. Te egész biztosan érezted, hogy a tested öngyógyító, könnyedén regenerálódó, örök életű.

Nem ereszkedhet meg, nem nyúlhat ki, nem löttyedhet, nem pöffedhet. Hát soha nem is csinálta.

Akkor mondjuk egy kicsit azért megdöbbentél, amikor a rendszeres uszodai látogatások egyikén egy idős nénivel zuhanyoztál éppen szemben, és mivel függönyökről szó sem volt a közfürdőben, mindent elég jól láttál: a hasa lógott, a melle lógott, húzta a tespedő hús szét a bőrét, volt is hova húznia, annyira tágnak tűnt már az a színtelen, kivörösödött szöttyedés; vastag ujjaival emelte a szappant és kente mindenhova, de tényleg, mindenhova, a borzalmasan lötyögő, óriási farpofáira, a szerencsétlen vállaira, amelyek már csak igen távoli kapcsolatban álltak a földre néző, szomorkásan fittyedő, himbálózó melleivel, és mindemellett boldogan, ordítva trécselt a mellette zuhanyzó barátnőjével – hasonló adottságú, vagy legalábbis hasonló korú, vékonyabb kezű, de persze félelmetesen öregedő nő -, és akkor egy pillanatra elfogott a rettenet, hogy te most itt kérkedsz a testeddel, amin persze mindig találsz valami hibát, nyilván, nem elég nagy az a mell, hopp, egy pici narancsbőr, úristen, de azért komolyan és biztosan tudod, hogy ez neked mindig meglesz, így, kicsattanva, megfeszülve, de jó ég, most hogy a nénit nézed, eszedbe jut, mi van, ha tévedsz? Ha ezt, amit most látsz, mégsem tudod elkerülni? Minden bizonyosságod ellenére sem? Akkor sem, ha most száz százalékig biztos vagy abban, hogy ez veled soha, így soha, hát, erre semmi sem utal, bizonyára valahogy ki lehet kerülni.

Egy picit talán változol, de nem így. És akkor most itt állsz, és el kell ismerned, hogy de, mégis.

Jó, a szöttyedt, öreg, klórszagban zuhanyzó nénit még nem érted el, de minden jel arra mutat, hogy el fogod. Tévedtél. A tested nem örök életű. Nem marad örökké olyan, amilyen volt. A narancsbőröd nem lesz kevesebb, a melled hegye nem fog egyre feljebb és feljebb tekinteni, a hasad nem lesz mindig olyan testtáj, ami férfitekinteteket vonz, miközben te végigszökdelsz az utcán a reggeli croissant-od felé tartva félig álmosan, azt remélve, hogy mégsem késed le a munkaidőt vagy a korai előadást – micsoda problémák, te jó ég -, és ha megfeszülsz, sem lesz jobb a helyzet idővel, esetleg csak ideig-óráig, de ha az otromba igazsággal akarsz szembenézni, azt kell látnod, hogy ha meggebedsz, akkor is csak rosszabb és rosszabb lesz minden és csúszol a boldogan zuhanyzó, rettentően csúnya öregasszony állapota felé, és a dolog csak néhány aprósággal van megspékelve, mint például, hogy már nem számíthatsz arra, hogy az egyébként sem patyolat tested azonnal regenerálódik. Ami azt illeti, van, hogy soha nem is teszi. Májfoltok ülnek az arcodra, ottmaradnak, pigmentfoltok a testeden, aterómák, kinövések. „Semmi – legyint a bőrgyógyász -, csak a korral jár”. Köszönöd. Semmi, csak eddig jól néztem ki, de már nem. A korral jár. Emésztési problémák – lehet velük együtt élni. Esetleg némi hormonális betegség. Miért nem gyógyul meg magától?

Ja, és persze az ismerkedés meg a többi.

Alapesetben mondjuk, elvárás szerint, nincs is ilyenre szükséged, mert már befutottál, harminc után már mindenki kötelezően révbe ér, kikötők, megnyugvás, család, csakhogy harminc és harmincöt között magadtól rájöttél – mert ezt senki nem mondta -, hogy révbe érés lehet, hogy párkapcsolatilag van, egyeseknek bizonyára, de úgy egészében nincs. Nem állt meg az élet mégsem a házassággal és a komoly munkahellyel. És ha mégis ismerkedésre vetemednél, gyorsan megtanítják neked, hogy regisztrálni bárhova csak úgy ér, hogy a korod 35-nél egy perccel sem legyen több, de azért inkább annál is sokkal kevesebb. Mindegy, hogy mi az igazság.

Nem úgy igazából, nem kell ezt félreérteni, mondják a férfiak kórusban, tényleg nem úgy értve, hogy ne jönne be egy szexi negyvenes – az ötvenesek erre fogják a fejüket, szegények, mintha őket már kiírták volna a nő kategóriából örökre -, de mondjuk nem kattintanak rá. Nem húzzák a tetszik-kategóriába. Esetleg a perverzek. Vagy a kishitűek. Persze, tegyük hozzá, hogy az említett férfiak is hazudnak a korukról, mert valamit képzelnek arról, hogy mennyinek kellene lenni.

Te meg, te, aki talán 35 felett vagy egy kicsit vagy nagyon, egyrészt arra jössz rá, hogy egy idő után eleve hihetetlen 32-t mondani a sokkal többre, meg hogy most tényleg nem gondolod, hogy bölcs lennél, nem vagy, egy kicsit se, de az biztos, hogy rohadtul meguntál már hazudni. Elmúlt az energia, nincs már mindenre, és a tettetés túl sokat vesz ki belőled, a fene akarja számon tartani, kinek mit mondott. És mi lesz a vége? Beírod a 38-at, a 42-t, az 53-at, a 61-et, és senki nem kattint.

Persze, vannak fuvallatok. Fogadd el magad, azt mondják.

A negyvenes nő sokkal szexibb, mint a húszas, hirdetik mások, de gyakran úgy érzed, ez inkább a negyvenes nők mantrája. Igyekszel elfogadni magad, de nehéz egy olyan világban, amelyikben minden utcasarkon szembejön egy lófarkas, körmeit villogtató, szerinted korával hencegő, feszes popsijú hercegnő. Amikor belenézel a tükörbe, és szó, mi szó, fonnyad az arcod. Hogy lehet ezt elfogadni? Milyen zenmesterek írogatják a cikkeket, akik elfogadták már magukat?

És – ennél a kérdésnél már lehet, hogy picit mélyebben vagy, kicsit kapargatod már azt a szép, szivárványos felszínt, amivel kívülről annyiszor leöntötték a valóságodat – miért olyan szemét, igazságtalan az élet, hogy akkor veszi el a legjobb dolgokat, amikor végre rájöttél, mennyire fontosak neked? A testedet például? A korábban kikezdhetetlen egészségedet? Hiszen éppen most tudnál élni vele. Éppen most nem használnád ki. Éppen most nem tolnád ki a határaidat hosszú éjszakákkal, végtelen mennyiségű alkohollal, töttyedő, mozgásmentes élettel, túlzott terheléssel, éppen most már menne a rendszer.

És nem. Ennyi. Köszöni, visszaveszi. Még szép halkan hozzátéve, hogy „ennél erősebb, szebb, kicsattanóbb talán már nem leszel. Soha. Bocs. Tessék, cica, innentől oszd be magad.

Kicsit nézzél előre, számold ki szépen, mennyi lehet hátra maximum, ugye-ugye, nem sokkal több, mint ami eddig volt, picit nézz szembe azzal, mit tettél le eddig, ha van kedved – hm, hm, sok buli, móka, kacagás, egy-két diploma, hm, de minek?, jó meló, az már valami, talán, gyerekek?, remek, és egyébként mit akartál valójában?, csak úgy kérdem, neked lehet fontos, nem nekem – na, és akkor most tervezhetsz. Írd fel úgy, hogy ’ezt szeretném csinálni, amennyiben van még néhány évtizedem’, ez így korrekt. Mert lehet, hogy nincs. Hah, rájöttél, hogy meg fogsz halni? Jó reggelt. Na ugye, már kevésbé fáj, hogy nem vagy szép. Nem olyan a bőröd, jaj istenem, kislány, kit érdekel?

Ateróma, hahaha, májfolt, hát az nem halálos, lógó mell, cicamica, addig örülj, amíg van, szerintem ne sírdogálj, de ahogy gondolod. Na, gyere, barátilag hátbaverlek, most, hogy egy kicsit mélyebben vagy, már értékeled, hogy ebben a pillanatban nem súlyos beteg egy családtagod sem, te sem vagy az, vagy még nem tudsz róla, de akkor egyelőre hagyjuk, na jó, egy-két dolgot elszalasztottál, sebaj, van még esély, valamennyi, legalább tudod már, hogy az esély az nincs ám örökre, a következőnél gyorsabban gondolkodj, most pedig vegyed azt a lapot és írogass.

Nem megy? Hát, ráírhatod, hogy szeretnél egy szebb tested, jobb popót, szebb cicit, sok lézert az arcodba, egy kicsit segít majd, elhiheted, egy hangyafasznyit talán, de hát a világ a plasztikcickóiddal együtt is könnyen széthullik, valami jobbat is tervezhetnél. Látom persze, hogy lemerevedtél. Nem fekszik a gondolat, hogy bármikor meghalhatsz, ugye, ugye? Tudod, csak szóltam, hogy ne sírj már a ráncocskáid miatt. Annyit mondok, jobb lenne kitalálni valamit, leírni egy-két sort, megcsinálni ezt-azt, mert ugye max néhány évtized és hello. Talán B-oldal, de még tudnál alkotni néhány jó dolgot, bár az esőerdőket megmentésére kicsit kevés az idő.

Szépen megöregedni: Pierce Brosnan és felesége (Fotó: Instagram)

De vannak írók, akik negyven felett futottak be, esetleg kezdtek el írni, tudósok, akik akkor találták fel azt a bizonyos nagyon fontosat, szerzetesek, akik ekkor vonultak csak kolostorba, férfiak és nők, akik megtértek, árvaházat alapítottak, eladták mindenüket, meghülyültek és verseket kezdtek el írni, haldoklókkal foglalkoztak vagy kiültek egy sziklára és úgy maradtak, megjárták az El Caminót ésatöbbi.

Szebbek nem lettek, sem fiatalabbak, de volt, akinek jót tett. Van azért még lehetőség. Azt ugyan már nem kérdezheted magadtól, mi leszel, ha nagy leszel? Mit csinálsz, ha szép leszel, de ilyen kérdésekkel még kedveskedhetsz magadnak, mint hogy mit szeretnél magad után hagyni ebben az életben?

Most, hogy már beláttad, hogy a tested hanyatlása, az igazán semmi, puszta, bár hosszan tartó kellemetlenség, alkalomadtán kínzó is egy kicsit, na jó, elismerem, fokozódó bosszúság is lehet, de igazán nem akkora ügy, a vonzerő, a fiatalság elvesztése, ugyanmár, most már inkább válaszolj erre, ha tudsz.

Mit teszel hozzá te ehhez az élethez? Mit hagysz magad után? Hm? Az aterómákat és a májfoltokat? Menni fog. És még?”

Megosztás Facebookon