„Ne mondogasd, hogy csak 18 nyaram van a gyerekeimmel”

Vissza kellene számolnunk? Állandóan úgy kellene cselekednünk anyaként, hogy minden egyes perc emlékezetes maradjon, mert csak 18 évünk van? Mi lesz, ha kimarad egy húsvéti tojásfestés vagy az egyik nyáron nem megyünk hatalmas nyaralásra? Azzal tönkretesszük a gyerekkorukat?

Pennington szavaival egyetértünk: nem lehet folyton arra készülni, hogy mikor hagynak el a gyerekeink.

„Ne mondogasd, hogy csak 18 nyaram van a gyerekeimmel. Ne mondogasd, hogy csak 940 szombatom maradt velük. Ne mondogasd, hogy minden pillanatot élvezzek, amit velük töltök. Csak hagyd abba!

Tudod mitől vagyok igazán stresszes? Az olyan blogoktól, könyvektől, cikkektől, amik 18 éveznek. Anyaként annyira frusztrálnak, hogy nem tudom élvezni a gyerekeimmel töltött időt, mert azon stresszelek, hogy hány nyaram és élveznivaló pillanatom maradt még, és mennyit hagytam ki.

Emlékeztess arra, hogy szerencsés vagyok, hogy már vannak mögöttünk közös nyarak és szombatok a gyerekeimmel, amik attól voltak különlegesek, hogy együtt töltöttük. Mondd el, hogy milyen áldott vagyok, hogy láthatom a gyerekeimet felnőni, nemcsak azon a 18 szombaton vagy nyáron át, hanem a szürke hétköznapokon.

Vannak olyan szülők, akiknek csupán egyetlen nyár adatott meg a babájukkal, mások nem élveznek egyetlen pillanatot sem, mert egy visító tipegőjük vagy egy morcos kamasz gyerekük van jelen helyzetben. Néhány szülő pedig egy szombatot sem tölthetett el a babájával, mert nem élte túl a szülést.

Úgyhogy ne mondogasd nekem, hogy mit hagyok ki, és hogy hány nyaram vagy szombatom van, és hogy mennyire kevés az együtt töltött idő, és ne mondd, hogy rossz anya vagyok, ha nem élvezem a gyerekeim társaságát minden egyes pillanatban. Azért ne mondd ezt, mert nincs rá biztosíték, hogy lesz még egy pillanat és lesz még egy közös nyár.

Helyette inkább arra emlékeztess, hogy örüljek a gyerekeimnek, amíg megtehetem, és mondd azt, hogy nem baj, ha nem találom mókásnak, amikor a totyogóm idegösszeomlást produkál a bolt közepén. Ne mondogasd, hogy ennek egyszer vége lesz, és jobb, ha kiélvezem, mert ezzel csak a halálba stresszelsz.

Most pedig bocs, de megyek vissza a gyerekeimhez, és kiélvezem a maradék, eseménytelen napot velük. Mert ma nem történik semmi, amit még mindenképp meg kellene tennünk, mielőtt 18 évesek lesznek, de már nem vagyok hajlandó visszaszámolni. Azt javaslom, te se tedd, helyette inkább merülj el a pillanatban, amit épp a kezedben tartasz.”