Baba

Túladagolták a lázcsillapítót a kórházban, meghalt az 5 hónapos baba

A klinika elismerte, hogy a gyógyszer mennyisége és adagolása nem felelt meg a szakmai szabályainak, de szerintük ez nem függ össze a kis Zénó halálával.

Az öt hónapos Zénó köhögött, fulladt, majd a kórházban hörgőgyulladást állapítottak meg. A kisfiú másnap belázasodott, a szülei adtak neki egy kúpot, de estére rosszabbul lett: levegőért kapkodott és a testhőmérséklete sem csökkent.

Ezért este fél 11 körül bevitték a kórházba, ahol vénásan adtak a kisfiúnak fájdalom- és lázcsillapítót. De mint kiderült, háromszor annyit, mint amennyit lehetett volna – írja a Blikk.

A kis Zénó az injekció után még rosszabbul lett, hajnali fél háromkor már vért hányt. Átszállították egy másik kórházba, de már nem tudták megmenteni.

A család szerint a zárójelentés is hiányos volt, sem a véres köpetet, sem a gyógyszer mennyiségét nem jelezték még a mentőknek sem.

A klinikán, ahol először kezelték a kicsit, vizsgálat indult. Lezárulta után a családdal azt közölték, hogy a gyógyszer adása abban a dózisban és intravénásan nem felelt meg a szakma szabályainak. Ám ez nincs ok-okozati összefüggésben a gyerek halálával.

A szülők most pert indítanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top