Baba

Gyorsan megöli a tűző napra parkolt autó a benne hagyott gyereket

Legfeljebb egy órát élhet túl a tűző napon parkolt kocsiban egy kétéves kisgyerek, aztán kialakul nála a hipertermia. Több autót is megvizsgáltak a tudósok.

Egy kétéves gyermek egy óra alatt súlyos károsodásokat szenvedhet a felforrósodott autóban, és akár halállal végződő hipertermia (megemelkedett testhőmérséklet) is kialakulhat nála – figyelmeztetnek amerikai kutatók a Temperature című folyóiratban publikált tanulmányukban. A szakemberek nem tudják pontosan megmondani, hogy milyen magas hőmérsékletnél kap hőgutát egy gyermek, ám a legtöbb halálos kimenetelű esetben az áldozat belső testhőmérséklete hosszú ideig meghaladja a 40 Celsius-fokot.

Az Arizonai Állami Egyetem és a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint egy kétéves fiú testhőmérséklete egy nyári napon a szabad ég alatt hagyott autóban nagyjából egy óra, egy árnyékban parkoló autóban valamivel kevesebb mint két óra alatt elérheti ezt az életveszélyes határt.

A kutatók hat autót – két egyforma, ezüst színű, közepes méretű szedánt, két egyforma, szintén ezüst színű olcsóüzemű autót és ugyancsak két egyforma, ezüst színű kisbuszt – vizsgáltak meg a tanulmányukban.

A járműveket három forró nyári napon tesztelték, amikor a hőmérséklet meghaladta a 37 Celsius-fokot Arizonában. Az autókat hol a szabad ég alá, hol árnyékba vitték, hogy megmérjék a beltéri és a felületi hőmérsékletüket.

Azokban az autókban, amelyeket egy szimulált bevásárló körút alatt a napon hagytak, átlagosan 46,7 Celsius-fokra emelkedett a beltéri hőmérséklet egy óra alatt. A műszerfal 69,4, a kormány 52,8, az ülések 50,6 Celsius-fokosra melegedtek abban az egy órában.

Az árnyékban hagyott autók belső hőmérséklete egy óra után megközelítette a 37,8 Celsius-fokot. A műszerfal átlagosan 47,8, a kormány 41,7, az ülések 40,6 Celsius-fokra melegedtek egy óra alatt.

A különböző típusú autók eltérő ütemben melegedtek fel: a gazdaságos autók gyorsabban, mint a közepes méretű szedánok és kisbuszok.

A kutatók szerint a hipertermia és a hőguta tünetei fokozatosan jelentkeznek. A szervi károsodás már 40 Celsius-fok alatt beindulhat. A hőgutát túlélők egy része agyi vagy szervi károsodással él tovább.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top