Baba

Nem vette észre, hogy terhes, a mentők élesztették újra a babát

Hasi fájdalmai miatt hívott mentőt egy fiatal lány Baranyában, aki a vizsgálat közben megszült. Azt mondta a mentősöknek, fogalma sem volt róla, hogy terhes. A babát újra kellett éleszteni.

Egészen meglepő történetet osztott meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Baranya megyében egy fiatal lány kért segítséget a mentőktől, mert hasi fájdalmai voltak. A lány a mosdóban fogadta a mentősöket, akiknek elmondta, hogy tegnap ugyan felkereste háziorvosát, de a panaszok még mindig fennállnak.

„A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra” – írja az OMSZ. Szülés közben kiderült, hogy a fiatal lánynak fogalma sem volt róla, hogy terhes.

A megdöbbenésre nem volt idő, mert az újszülött nem sírt fel, de szerencsére az azonnal elkezdett újraélesztésnek köszönhetően fél percen belül megmozdult, levegőt vett, és hangosan sírni kezdett.

Az anyát végül mentőhelikopter, az újszülöttet pedig koraszülöttmentő egység szállította ellátás után kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top