Türelmem végtelen, mégis kétszer annyiszor borulok ki, mint egy átlaganyuka

Ikres anyukának lenni maga a csoda. Dupla csoda. A legszebb dolog a világon, ami valaha történhet egy nővel. Szer kettő. Amikor négy kis kar ölel meg, amikor mindkét arcomra egyszerre csattan a puszi. Ikreimet látni együtt játszani, kézen fogva sétálni, titkosan susmusolni tényleg földöntúli érzés. Ikres anyukának lenni egy különleges áldás! A sors immáron három éve a tenyerén hordoz, és mindennap bőségesen megajándékoz.

Ikres anyukának lenni maga a káosz! Dupla káosz.

Nem voltam ugyanaz a nő az ikrek születése után

A legrémisztőbb dolog, ami valaha történhet egy nővel. Szer nagyon sok. Amikor ketten sírnak keservesen, amikor az egyik a másik kezét harapja, a másik az egyik haját tépi, borzalmasan kétségbeejtő. Fizikailag lehetetlen küldetés, lelkileg egy kész idegösszeomlás. Ikres anyukának lenni egy valóságos „jézusatyaúristenszentségesszűzmária”!

Szimpla lányom nem sokkal múlt kétéves, amikor egyszerre két tesóval gazdagította a gólya. Tudom, milyen egygyerekes anyának lenni, de most már több mint három éve mindennap bizonyítom, hogy igenis létező fogalom a kvantumfizika. Bátor, laza anyuka voltam mindig is, simán szoptattam télen ikreket az állatkertben, amíg két és féléves „nagylányom” az oroszlánokat csodálta. Többször is nyaraltam hármójukkal vidéken egyedül, amíg a férjemnek dolgoznia kellett a fővárosban, és sosem féltem bevásárolni a Tescóban két kocsival egyensúlyozva sem.

Fotó: Lehoczky Rella

Türelmem végtelen, mégis kétszer annyiszor borulok ki, mint egy átlaganyuka

Folyton tele mindkét kezem, állandóan dupla hangerővel beszélek, és tökéletesen hozom az „egyik szemem sír, a másik nevet” kombót. Mindennek kétszer örülök, minden ruhából kettőt veszek, mindenre kétszer gondolok. Nekem az a pihenés, ha épp csak egy gyerekkel vagyok. Nálam három éve már a kettő az új egy.

Van néhány „ikres” tulajdonságom, amit talán csak azok a szülők érthetnek meg, akik szintén duplán reprodukáltak. Az én gyerekeim is órákon át képesek voltak úgy beszélgetni egymással, hogy én abból egy kukkot sem értettem. Mivel ők egy vegyespáros, ezért sokszor olyanok, mint én és a férjem. Egy több évtizedes házaspár. Az egyik pillanatban egymás legjobb barátai, a másikban kibékíthetetlen az ellentét kettejük között. Anyaként hamar bele kellett tanulnom ebbe a kettősségbe, és azt hiszem, amíg élek, képtelen leszek levetkőzni ezt a többesszámot.

Íme pár olyan dolog, amin talán csak az ikres szülők kuncognak jót összekacsintva:

Fotó: Lehoczky Rella

1. Sokak szerint egyforma babákat szültem, azzal a különbséggel, hogy az egyik lány, a másik fiú. Nekem persze mindig is teljesen különbözőek voltak. De az elején még így is sokszor a fiamat öltöztettem rózsaszín rugdalózóba, vagy a lányomra adtam az autós kombidresszt. Egy-egy éjszakai dupla szoptatás után már azt sem tudtam, hogy én fiú vagyok-e vagy lány.

2. Hamar megtanultam egy kézzel pelenkát cserélni, és ez még akkor is flottul ment, ha ketten előlem kétfelé tepertek négykézláb. Dupláim születése után egészen kétéves korukig az volt a legviccesebb cirkuszi mutatványom, hogy még úgy is fel tudtam húzni a gumicsizmám, ha két babát tartottam a kezemben. Ha erősebb lennék, ez még ma is menne – összesen 36 kilóval egyensúlyozva.

3. Mivel ikerbabakocsival képtelenség felszállni egy régi buszra vagy trolira, ezért hamar fejből tudtam Budapest csaknem összes alacsonypadlós járművének menetrendjét. Sokat békávéztam a srácokkal, sőt jobban is szerettem, mivel előbb odaértem bárhova, mint hogy összecsukjam a babakocsit, és bekössek az autó hátsó ülésére két örökmozgót.

4. Ma már nem értem, de képes voltam egyszerre jobbra és balra szaladni, amikor saját lábukon vágtak neki a nagyvilágnak. Mire odaértünk a tőlünk 200 méterre lévő játszótérre, két csokor százszorszéppel és egy ikerbabakocsival lefutottam a félmaratont.

5. Szeretjük a sétát: sosem cipeltem őket, mert az oké, hogy egy gyereket ölben hazaviszel a játszótérről, de kettőt már képtelenség úgy, hogy közben a kezedben lóg két futóbicikli és egy húsz kilós homokozószett.

6. Mindig többes számban beszélek. Sziasztokkal köszönök a mellettem elhaladó egy szem anyukának, úgy hívom vissza az egyetlen kutyánkat, hogy „gyertek, indulunk!”, és még a férjemet is rendre arra kérem: munka után légyszi, szaladjatok be egy kiló kenyérért és két liter tejért!

7. Sosem veszek egyforma ajándékot dupláimnak. Nincs nehéz dolgom, mert Nuli sellőbarbit szeretne, Mircsi pedig tűzoltóállomást. Viszont képesek összeveszni két tökegyforma túró rudin, vagy azon vitatkozni, melyiküknek nagyobb a szendvics melletti paradicsoma.

Fotó: Lehoczky Rella

8. Ugyanarra a kérdésemre egyszerre kapok különböző választ. Ha megkérdezem, mi volt az ebéd a bölcsiben, Nuli azonnal rávágja, hogy „gólyaleves”, Mircsi pedig, hogy „kuplipüré”. Persze az aznapi menü brokkolikrémleves és tökfőzelék volt hússal. Arra a kérdésre, hogy „és ma voltatok kint az udvaron?”, egyszerre egy igent és egy nemet harsognak.

9. Ha az egyik trolival szeretne menni, akkor a másik biciklivel. Ha a lányom kártyázni szeretne velem, akkor a fiam várat építeni. Ha az egyik bundáskenyeret kér vacsorára, akkor a másik zöldséglevest. Ha a lányomnak Bogyó és Babócára fáj a foga, akkor a fiamnak a Járműves meséket kell elolvasnom. Mindezt lehetőleg egy időben. Magam sem értem, de valahogy mindig sikerül.

10. Egyszerre aludták át pontosan három hónapos korukban az éjszakát, mindkettőjüknek a cékla- és sütőtökpüré volt a kedvence, egyszerre kellett őket löknöm a hintában, és egyszerre lett tele a pelenkájuk. De amióta az nincs, azóta természetesen egyszerre kell kakilniuk. Mindezt richtig vacsora közben, így két falat között hol az egyik WC-be rohanok, hol a másikba, miután egyszerre kiabálják, hogy „mamaaaa, kéééész vagyooook!”.

11. Az apukájukkal fontosnak tartjuk, hogy olykor különválasszuk őket. Vannak csajos és pasis programok, de sokszor tartunk anya-fia vagy apa-lánya napot is. Mindenkinek jót tesz egy rövid elszakadás, hogy utána olyan szorosan öleljék meg egymást, amennyire csak lehet. Ezután tíz perccel közli a lányom, hogy ő másik kistesót akar, a fiam pedig, hogy neki inkább egy fiú ikertesó kell.

12. Hatalmas az összefogás kettőjük között. Ha az egyiket megdorgálom, a másik azonnal a védelmére kel. Nem akarnak egymás nélkül aludni, sokat játszanak együtt a bölcsiben, és mindig hiányzik a „másik felük”, ha épp külön vannak. A fiam azt tervezi, hogy az ikertestvérét veszi majd feleségül, a lányom pedig most még azt mondja: „A Mircsibe vagyok szejelmes.”

13. Mi mindent megbeszélünk. Még azt is, hogy első körben ki üljön elöl a szánkón, hogy miért nem jut néha mindkettőjüknek hely a trolin az ablak mellett, vagy hogy kinek kössem be előbb a cipőjét. Isteni szerencse, hogy a kiflinek két csücske van.

14. Ők úgy tudják: egy kismamának csakis két baba lehet a pocakjában. Nem igazán értik, ha egyvalaki ül a babakocsiban, vagy ha valakinek csak egy gyereke van. Nekik a „sok” a természetes. És ezzel már én sem vagyok másként.

Anyának lenni mindennap kihívás. Ikres anyaként dupla kihívás.

Versenyfutás az idővel, vagy inkább két dackorszakos gömbvillámmal, akiknek más-más elképzelésük van erről a világról. Fejfájáscsillapítóból mindig kettőt veszek be, a jeget tényleg legszívesebben dupla whiskyvel kérném, és azt hiszem, kétszer olyan gyorsan őszülök, mint egy szimpla anyuka.

Mindig két egészen eltérő dolgot csinálok: az egyik kezemmel vigasztalok, a másikkal égig érő tornyot építek fakockákból. Többet adok, és többet kapok. Jóból és rosszból egyaránt. A lelkiismeretemet minden este kétszer kell megnyugtatnia a férjemnek, a boldogságom mindig a négyzeten csücsül. A gyerekeim által különlegesnek érzem magam. Anyának lenni jó. Ikres anyának lenni jó. Szer kettő.

Borítókép: A szolnoki Korsós Blanka és Péter az Ikrek hava – Ikrek napja elnevezésű rendezvényen, Kunhegyesen. Fotó: MTI/Mészáros János