Baba

Olyan cuki levelet írt a légitársaságnak ez a kissrác, hogy rögtön jobb helyre ültették

Valóra váltotta az álmát.

Aki már valaha utazott olyan repülőgép turista osztályán, amelyen volt elfüggönyözött első osztály – kényelmesebb ülésekkel, finomabb ételekkel –, az már bizonyára elábrándozott azon, hogy milyen jó lenne egyszer annak a bizonyos függönynek a másik oldalán repülni.

Így volt ezzel a kilencéves ausztrál kisfiú, Jasper Francis is, aki a következő levéllel fordult a Jetstar légitársasághoz családja közelgő bangkoki útja előtt:

„A nevem Jasper Francis, és kilenc éves vagyok, egy órára lakom Melbourne-től. Azt szeretném kérdezni, hogy gyerekek utazhatnak-e egyedül az első osztályon? Erre gyűjtöm a zsebpénzemet, és eddig 85 dollárt tudtam összeszedni. Mennyi hiányzik még?

Tisztelettel,

Jasper”

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels

Jasper egyébként nemcsak utasként szeretne a későbbiekben repülni, hanem maga is pilóta akar lenni.

Valami csodás szerencse folytán a felszálló repülőgép rajzával díszített boríték eljutott a Jetstar dolgozóihoz, akik rögtön segíteni akartak. Sajnos a spórolt pénzhez nem egy-két dollár hiányzott, úgyhogy húsz dolgozó dobta össze az 50 dolláros karácsonyi kuponjaikból a kisfiú utazásának árát.

„Egy álmom vált valóra!” – mondta Jasper.

Yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top