Baba

Szülei nemtörődömsége miatt vakult meg egy hevesi kislány

Vádat emelt az ügyészség egy férfi és egy nő ellen, akiknek két gyerekük is volt, mégsem voltak szülők.

Egy ötéves kislány és egy hároméves kisfiú bánhatta, hogy milyen családba születtek. Szüleik ugyanis sokat tettek azért, hogy nekik pokoli gyerekkoruk legyen.

A Hevesi Járási Ügyészség vádja szerint a „szülők” az elmúlt néhány évben egy komfort nélküli, koszos és rendetlen lakóházban nevelték ötéves lányukat és hároméves fiukat. A kicsiknek nem biztosítottak külön fekvőhelyet, de még az évszaknak, valamint a koruknak megfelelő ruházatot sem. Télen a kislány csak zoknit hordott, míg a kisfiú egy több számmal nagyobb gumiklumpában járt, ám neki már nem jutott zokni. Kabátja csupán egyiküknek volt. A gyerekek ápolatlanok, mosdatlanok voltak, piszkos ruhákban jártak.

A vád szerint a család bevételi forrását főként a gyerekek után járó állami juttatás jelentette, amelyet azonban jellemzően nem rájuk, hanem magukra költöttek, élvezeti cikkeket, többek között dohányt vásároltak, amit rendszeresen a lakóházban szívtak el. Ennivalót és tüzelőt ezzel szemben csak ritkán vettek és mindezzel hosszabb időn át, súlyosan veszélyeztették gyermekeik testi, értelmi, érzelmi fejlődését.

A kislány fiatalkori autoimmun eredetű megbetegedésben is szenvedett. Ennek kezelése rendszeres orvosi ellenőrzést és szigorúan betartott gyógyszeres terápiát igényelt volna. A szülők ennek ellenére késve vitték őt orvoshoz, ráadásul a számára előírt kezelést sem tartották be, így a kislány a szükséges gyógyszereit sem kapta meg. A vádlottak helyett nemegyszer a körzeti orvos, a védőnő, vagy a családsegítő kért időpontot a kislány vizsgálatára, ami – a szülők mulasztása miatt – nem mindig történt meg. Mindezek miatt a kislány végül a bal szemére megvakult.

A gyermekjóléti szolgálat kezdetben alapellátás keretében gondozta a családot, majd a gyámhatóság 2017 elején előbb a gyermekek védelembe, majd a nevelésbe vételét is el kellett hogy rendelje. A kicsik jelenleg megfelelő körülmények között, nevelőszülők gondozásában élnek, ahol a kislány állapota is jelentős javulásnak indult.

A Hevesi Járási Ügyészség a szülőkkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt is, hogy a bíróság mindkettőjük szülői felügyeleti jogát szüntesse meg, és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top