Baba

„Egy 42 éves anya már túl öreg a szoptatáshoz, adjon inkább tápszert a babának”

Amúgy is elég durva dolog beszólni mások életkorára, megjegyzéseket tenni rá, hogy kifut az időből, de az, hogy szülés után is még kritizálják, mert 40 éves korában szült, tényleg felháborító.

Stefania Girladi 44 évesen két kisgyermek anyukája, 37 évesen szülte az elsőt, és három éve a másodikat. A kisebbik gyermekét pedig még szoptatja. Mivel az első gyermekét sem fiatalon szülte, azt hitte, már mindent hallott, amit egy idősebb anyának mondhatnak, ám aztán meghallotta egy beszélgetés foszlányait, amiben azt taglalta két anya egymás között, hogy egy 42 éves nő már túl öreg a szoptatáshoz. Szerintük egy 42 éves nőnek már nem lehet jó a teje, úgyhogy egyből tápszereznie kellene a gyerekét.

Erre kapta fel a fejét Giraldi, és ezért írta ki a Facebook-oldalára a következő sorokat, hogy megnyugtasson mindenkit: neki 44 évesen is tökéletes a teje, és boldogan szoptat.

„Hat szoptatós év után azt gondoltam, hogy engem már nem lehet ebben a témában meglepni. Mégis sikerült valakinek olyat mondania, hogy sokkot kaptam. Épp az orvosi váróban ültem, amikor meghallottam két hölgy beszélgetését. Azt már megkaptam máskor is, hogy a gyerekem háromévesen túl idős ahhoz, hogy szoptassam, de ilyet, hogy anyaként túl öreg lennék a szoptatáshoz, még nem hallottam.

szoptatás életkor anyaság

Stefania Giraldi a kislányával

Bizony, ez a két hölgy épp egy olyan anyukáról beszélt, aki 42 éves, és nem kellene szoptatnia, mert túl öreg hozzá. A teje a kora miatt nem elég jó már, ezért a gyereket sem tudja vele megfelelően táplálni, inkább tápszereznie kellene.

Komolyan? Hogy micsoda? Felrobbantam. Pár perccel később a lányom az ölembe mászott, és cicit kért (jól tud időzíteni), és mondanom sem kell, hogy rögtön meg is kapta. Nem vagyok oda a konfliktusokért, nem szoktam beszólni másoknak, de most nem tudtam megállni, hogy ne szóljak oda a két hölgynek, akik nyilván észrevették, hogy szoptatok. Ennyit mondtam nekik: »Egyébként 44 éves vagyok, júniusban leszek 45, és a tejem tökéletes!« Olyan arcot vágtak, hogy az felejthetetlen. Bocs, de jólesett!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top