Baba

Az anyatej tényleg legyőzi a baktériumokat – itt a bizonyíték!

Egy biológushallgató anyuka önszorgalomból elvégzett egy látványos kísérletet, az eredményét pedig megosztotta a Facebookon.

Az elmúlt néhány napban több mint 10 ezren osztották meg egy amerikai nő, bizonyos Jessica Wilson posztját, mert állítólag ez a bizonyíték arra, hogy az anyatej tényleg hatékony a baktériumok bizonyos fajtái ellen. Jessica most a Daily Mail című brit lapnak elmondta, biológushallgatóként, önszorgalomból vágott neki a kísérletnek, leginkább 17 hónapos kisfia miatt.

A fiatal anyuka a lapnak elmondta, a kísérlethez a szokott módon két petri-csészét készített elő: az egyikbe anyatejjel, a másikba tápszerrel átitatott vattákat tett. Szám szerint négyet. Majd mielőtt lezárta volna az edényeket, mindkettőbe belefecskendezte ugyanazt a baktérium fajt: a micrococcus luteust.

„A csészéket pontosan 24 órával később vettem újra elő, a róluk készült fotón pedig jól látszik, hogy abban az edényben, amelyikben az anyatejes vatták vannak, sokkal kevesebb a baktérium” – magyarázza a lelkes anyuka, aki az eredményt azonnal megosztotta közösségi oldalán is azzal a kísérőszöveggel, hogy „Na, ezért a legjobb az anyatej!”

anyatej kísérlet baktérium

Kép forrása: Facebook / Jessica Wilson

Az anyuka posztja gyakorlatilag a közzététel óta vírusszerűen terjed, csakhogy nem mindenkinél arat osztatlan sikert. „A világon több ezer nő esik depresszióba szülés után, mert nem képes rá, hogy szoptassa gyermekét. Tényleg úgy érzed, hogy jó ötlet, ha az orruk alá dörgölöd a kísérletedet?” – kérdezte az egyik hozzászóló.

Hasonlóképpen, bár valamivel békülékenyebb hangnemben szólt hozzá egy másik anyuka, aki rámutatott, azt, hogy az anyatej jó a babának csaknem minden nő tudja. „Ennek ellenére vannak, akiknek nincs elég tejük, vagy más okból nem tudnak szoptatni. És ők is lelkiismeretesen táplálják a babájukat más módszerekkel. És szerintem ez a legfontosabb. Egy nőnek sem kell kevesebbnek éreznie magát csak azért, mert tud szoptatni!” – zárta hozzászólását Mary Herrick.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top