Baba

Saját kistestvérét segítette világra a nyolcéves kislány

Édesanyja három vetélését követően Brooke nemcsak, hogy jelen lehetett testvére születésénél, de ő volt az, aki elvágta a köldökzsinórt.

„A második terhességemről már nem sokkal azután szóltunk a lányunknak, hogy pozitív lett a teszt. Aztán elveszítettem a babát, és Brooke-nak is meg kellett mondanunk, hogy nem lesz testvére. Összetört a szíve” – kezdi nem mindennapi történetét Kelsey Davis. A ma már háromgyerekes anyuka elmondta, ezt követően további két vetélése volt, ám ezekről a terhességekről kislánya már nem tudott.

szülés szivárványbaba testvér

Kép forrása: Kelsey Davis

„Nem szerettük volna, ha egy újabb testvér elvesztése összetörné a szívét, ezért egészen addig akartunk várni a hírrel, míg biztossá nem válik a dolog” – magyarázta Kelsey, majd hozzátette, erre a pillanatra végül 2015-ig várniuk kellett. „Miután elmondtuk Brooke-nak, hogy karácsonyra vagyok kiírva a testvérével, nehéz volt higgadtnak és nyugodtnak maradni. Folyamatosan aggódtam, nehogy valami szörnyűség történjen. Szerencsére nem is történt, így januárban egészséges kislánynak adtam életet.”

Kelsey elmondja, szerette volna, ha gyermekei között különleges kötelék alakul ki, ezért beleegyezett, hogy Brooke is bennt legyen a szülőszobában, mikor világra hozza Ellie-t. A kislány végül nemcsak, hogy végignézte testvére születését, de a végén ő volt az, aki elvághatta a köldökzsinórt. „Amikor egy évvel később ismét teherbe estem, már nem volt kérdés, hogy Brooke a harmadik baba születésénél is velem lesz” – mondja Kelsey, aki nagyon büszke kislányára.

szülés szivárványbaba testvér

Kép forrása: Kelsey Davis

Az anyuka elmondta, mielőtt eljött volna a szülés ideje, mindkét alkalommal alaposan felkészítették Brooke-ot arra, amit látni és tapasztalni fog. „Szerencsére nagyon bátor kislány, aki már most pontosan tudja, hogy ha felnő, szülésznő lesz.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top