nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Saját unokáját szülte meg az 50 éves nagymama

Saját unokáját szülte meg az 50 éves nagymama

„Mióta kiderült, hogy nincs méhem, anyósom mindig azzal viccelődött, majd ő kihordja a babánkat, ha úgy alakul. Úgy alakult.”
NLCafé
f Ajánlom

A 29 éves Kayla Jones azt mondja, élete legszebb napja volt, mikor megtudta, hogy anyósa, a közel ötven éves Patty Resecker terhes. „17 évesen részleges hiszterektómiám volt, vagyis az orvosok eltávolították a méhem egy jelentős részét” – kezdi nem mindennapi történetét Kayla, majd hozzáteszi, erre egy daganat miatt volt szükség. „Az orvosom félt, hogy az elváltozás rosszindulatú. Csak a műtét után derült ki, hogy jóindulatú volt.”
 
Az arkansasi nő kicsivel több mint 23 éves volt, mikor megismerkedett a későbbi férjével. Szinte azonnal egymásba szerettek, majd a házasságuk után tervezgetni kezdték a családalapítást is. „Szerencsére a beavatkozás nem érintette a petefészkeimet, ami azt jelentette, hogy mesterséges megtermékenyítés és egy béranya segítségével lehetett közös gyermekünk.”

anyós unoka mesterséges megtermékenyítés

Kép forrása: Love What Matters

Csakhogy a pár hiába próbált többször is megbízható béranyát találni, a próbálkozásaik rendre kudarccal végződtek. „Anyósom azóta viccelt azzal, hogy kihordja a babánkat, mióta megtudta, mi történt velem kamaszként. Azt is mondta, semmi sem okozna neki nagyobb örömet, mint hogy megtegye ezt az unokájáért, ha úgy alakul. Végül úgy alakult.”

 
Kayla a Love What Matters oldalának elmondta, az első beültetés 2017 márciusában nem járt sikerrel. „Össze voltunk törve, de tudtuk, hogy újra próbálkozunk majd” – meséli, majd hozzáteszi, a második beültetés a legnagyobb meglepetésükre sikerült is. 2017 májusa volt akkor. Patty Resecker végül egy komplikációmentes terhesség végén, császármetszés után adott életet unokájának, a makkegészséges Kross Allen Jonesnak.

anyós mesterséges megtermékenyítés

Kép forrása: Love What Matters

Ez volt a legszebb dolog egész életemben. Az, hogy világra hoztam az unokámat, nemcsak nekem, hanem a családomnak és Kayla családjának is hatalmas ajándék. Egy gyermek életre szóló elköteleződés, és pontosan tudom, hogy ez a két ember mindennél jobban megérdemli ezt az ajándékot. Látni őket a kis Kross-szal melengeti a szívemet” – mondta az anyós, aki úgy tűnik, a világ legboldogabb nagymamája.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]